A címben olvasható gondolat Szikszai György Keresztyén tanítások és imádságok című gyűjteményében olvasható, abban a fejezetben, amelynek címe szerint „A keresztyén embernek imádkozni kell a boldog halálért”. Szikszai általában nem teketóriázik az olvasóival. Nem javasol, nem ajánl, nem bízza rájuk illedelmesen, nem opciókat vázol fel. Szinte minden fejezetének címmondatában szerepel ez a szó: kell.

Elszoktunk ettől a hangtól. A modern embernek, pláne a posztmodernnek senki se mondja meg, hogy mit kell tennie! Különösen ne „egy pap”. Elszoktunk az igehirdetésben, lelkigondozásban, szervezeti kultúránkban attól a következetességtől, amelyet ez a szó képvisel. Mert a ’kell’ alapvetően olyan szükségszerűséget fejez ki, amely a dolgok lényegéből, természetéből fakad, olyan hiányokra utal, amelyek betöltése szükségszerű valamely cél eléréséhez.

S tegyük hozzá, a szó régies – tehát valószínűleg Szikszai idejében is érvényes – használata sajátos, pozitív érzelmi hozzáállást, tetszést is kifejez, vagyis ami kell, ami betölti a szükséget, ami teljessé tesz, az attól függetlenül, hogy ez a betöltés egyébként milyen nehézségekkel, fájdalmakkal vagy éppen örömökkel jár, valamifajta vonzalommal, szépséggel, gyönyörrel bír.