Mit a véleménye a mai egyetemista korosztály hithez fűződő kapcsolatáról?

A fiatalokat jelentősen meghatározza a közeg, amelyből érkeznek, sokan már nem gyermekként, a családban, hanem jóval később, akár fiatal felnőttként találkoznak először a hit kérdéseivel – éppen ezért különösen fontos, hogyan is történik meg ez az első találkozás. A hittartalom megértése és megélése számukra merőben mást jelent, a kapcsolódási pont megtalálása pedig nekem, aki ebben nőttem fel, próbatétel. Azt viszont tapasztalom, hogy a hallgatók érdeklődők, nyitottak, kérdéseikre igyekeznek válaszokat keresni.

Ezzel találkoztunk 2017-ben, a szakkollégium Filozófiai és Vallástudományi Műhelyének alapításakor is, és bár a tudományos munkát főként az egyetemen már régóta működő szabadbölcsészeti tanszékre alapoztuk, a befogadói oldalról nagy és szerteágazó volt az érdeklődés – a műhelytagok legalább fele más-más tudományterületekről érkezett, sokan voltak a nyelvészek, irodalmárok, pszichológushallgatók. Ez is megerősíti bennem a párbeszéd, a beszélgetés szükségességét, a fiatalok ugyanis érzik az igényt, a hit jelenlétének fontosságát és megkerülhetetlenségét.

Hogyan képviseli a keresztyén értékrendet oktatói munkája során?

Oktatóként felelősségem van abban, mit és hogyan közvetítek. Természetesen én a keresztyén tradíció felől közelítek, de igyekszem megismertetni a különböző felekezeteket és azok sajátosságait, értékítélet nélkül. A hiteles jelenlét része, és nem vesz el belőle, ha a hallgatók érzik, máshogyan állunk egy adott kérdéshez a személyes meggyőződésünk vagy hitbéli kötődésünk okán. Fel kell tudni ismerni, mikor kell valamiről beszélni, vagy éppen hallgatni. A megkülönböztetés képessége hasznos erény. A hallgatók elérésében inkább tartom szem előtt a „miért” kérdését a „hogyan” helyett. Ha számukra érthetően, befogadhatóan tudjuk megfogalmazni, miért érezzük fontosnak, hogy beszéljünk valamiről, vagy miért élünk meg valamit, ahhoz kapcsolódni fognak. A belső elhívást a Szentírás igazságának hirdetésére nem lehet nem komolyan venni.

Hogyan kamatoztatja akadémiai tudását a gyülekezet életében?

Klasszikusnak mondható pálya áll mögöttem: a kisebb, falusi közösségek után jelenleg a Vác-Felsővárosi Református Egyházközségben teljesítek szolgálatot. Bár nem vagyunk kifejezetten sokan, hálás vagyok, hiszen a hagyományos értelemben vett református identitás megtartása és megélése rendkívül hangsúlyos a gyülekezet életében. Az elmúlt csaknem harminc évben folyamatosan igyekeztem ezt tudatosan építeni, és talán ebben mutatkozik meg az oktató, nevelő szellemiség is részemről.

Szeretném, ha a gyülekezetből értő, és ezáltal cselekvő hallgatóság válna, hogy aztán építő erővel valódi közösség jöhessen létre. Lényeges, hogy ne csak a szószékről, igehirdetéssel, de személyesen is jelen legyek az életükben. A részvétel a mindennapokban, a személyes beszélgetések elengedhetetlenek ahhoz is, hogy gazdagíthassam a gyülekezetet mindazokkal az ismeretekkel, amelyekre a tudomány világában szert tettem. Erre részükről is nagy az érdeklődés. November második felében például előadássorozatot rendezünk Egyetemi Napok Vác címmel, amelyen kollégáim adnak elő különböző tudományterületekről olyan témákban, amelyek egyaránt szolgálnak szellemi és lelki táplálékként.

Mi határozza meg a vezetői tevékenységét?

Az emberekkel való bárminemű foglalkozás szerintem két alapvető pilléren nyugszik, a megértő szereteten és a következetes határozottságon. E kettő nem mond ellent egymásnak, sokkal inkább összhangban állnak. Az embertársaink iránt érzett empátia, tapintat és tisztelet nem működhet a megfelelő keretek és a szabályok követése nélkül. A rend fenntartása közös érdek, egymásért történik. Mind a gyülekezetben, mind a szakkollégiumban igyekszem ezen alapelvek szerint tevékenykedni, a krisztusi szeretet és értékrend szerint.