Ember létünk egyik legdrágább ajándéka a hűség. Hektikussá vált a világ, csak a változás állandó, hűség nélkül semmi sem lehet maradandó. De régen is így volt ez: a babiloni fogságba hurcolt nép előkelőinek, Dániel barátainak Isten iránti hűségüket megvalló nyilatkozata így hangzott: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…”

Az Ószövetség másik híres hűségnyilatkozata Ruthé, aki ezt ígérte anyósának: „…ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el!”

Ez a fajta állhatatosság a héber heszedre, Isten szövetségi hűségére emlékeztet, a népe melletti örökös elkötelezettségre, amelyen még a mi hűtlenségünk sem változtathat. Bizonyság erre a Názáreti Jézus, mindhalálig, mert Isten szeretete testesült meg benne. Aki pedig egyszer megízleli Isten irgalmas szeretetét, az nem felejti el annak jó ízét, kitart mellette.

„Hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután” – mondja a jézusi példázatban a gazda szolgájának. Ilyennek ismerem a Tahiban lévő Sion hegye református üdülő áldott gondnokát, Fónagy Miklós nyugalmazott esperest is. Ő édesapját követve csaknem negyven esztendőn át szolgált e szent helyen. Nemrég azért gyűltünk össze a Sion hegyén, hogy megköszönjük ezt, és hálát adjunk Tahiért, az atyákért, köztük Ecsedi Aladárért és mindazokért, akik ezért a helyért fáradoznak ma is, a megújult és az újonnan épült épületekért, az elmúlt évtizedek megszentelt emlékeiért és azért, hogy áldást mondjunk az üdülő új, lelkes vezetőjére.

Mindnyájan Isten titkainak a sáfárai vagyunk, a sáfároktól pedig Pál szerint csak egy dolog kívántatik meg, a hűség. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” – biztatja A jelenések könyve a szmirnai gyülekezetet. A Timóteushoz írt második levélből azonban még ezt is megtudjuk: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” Ezt a fajta szenvedélyes ragaszkodást semmi sem írhatja felül. Szép példa erre egy ébredés korabeli történet, amely szerint egy idős házaspárt fölszólított a lelkész, térjenek meg, különben mindketten a pokolba kerülnek.

– Ha én megtérek, az uramat is magammal vihetem a mennyországba? – kérdezte Mariska néni. – Nem, ahhoz neki is meg kell térnie, különben nem mehet magával! – hangzott a válasz. – Akkor inkább én sem megyek, mert mi örök hűséget esküdtünk egymásnak, még a mennyország sem választhat el egymástól! – mondta könnyes szemmel az asszony.

Mert Isten egyik legdrágább ajándéka a hűség, és aki mindhalálig megtartja, az a leggazdagabb, mert övé az élet koronája.