Ha az „erősebb” szót beírjuk a revideált új fordítású Biblia digitalizált verziójának keresőjébe, harminckilenc találat sorakozik fel elénk. Ebből hatot az Újszövetségben találunk meg: egyet egy jézusi példázatban, kettőt Pál apostol leveleiben és hármat az úgynevezett szinoptikus evangéliumokban. Máté, Márk és Lukács nagyon hasonló szavakkal írja le Keresztelő János bizonyságtételét Krisztusról:

„Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Mt 3,11)

„Ezt hirdette: Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” (Mk 1,7-8)

„Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket…” (Lk 3,16)

Gondolkodtunk már azon, hogy Jézus miért éppen erősebb Jánosnál? Miért nem nagyobb vagy jobb? Mit jelent az az erő, amiről itt beszél? Talán már régről ismerjük Keresztelő János megtérésre hívó szavait és tanúságtételét a Krisztusról, a reménykedve várt Messiásról, és ezért tudjuk, hogy véletlenül sem a fizikai kondícióra gondolt. Hanem arra a felfoghatatlan és semmihez sem hasonlítható erőre, amelyet János már magzatként megérzett, amikor még mindketten, ő és Jézus is édesanyáik méhében növekedtek (ld. Lk 1,41). Nem is tud tehát János másként tenni, rámutat arra, aki értünk szolgai formát vett fel, „gyenge” emberré lett, hogy általa az Isten megváltó ereje nyilvánvaló legyen a világban.

„Ő erősebb, mint a sírbolt…” – vallja a keresztyén körökben ismert dicsőítő ének, és a sorai ezekben a napokban még nagyobb hangsúlyt kapnak. Az emlékezés sokszor évekkel-évtizedekkel szerettünk elvesztése után is fájdalommal teli, és a világ ezerféle jó szándékú vigasszal próbál enyhíteni bánatunkon. A valódi vigasztalás azonban csak az lehet, ha tudjuk, hogy a halottunk Isten drága áron megváltott gyermekeként aludt el. Ezért fontos, sőt életbevágó, hogy még e földi pályafutásunk alatt eldöntsük, akarunk-e a bűn rabságából felszabadult életet kezdeni Krisztussal, vagy elfordulunk, ha meghalljuk a szavát.

Ő azért jött, hogy önként vállalt áldozatával legyőzze az ember számára elkerülhetetlenül bekövetkező halált: „Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: »Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?« A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54–56)