Uszka alig ötszáz fős település közvetlenül a magyar–ukrán határ innenső oldalán, néhány kilométerre attól a ponttól, ahol a Tisza belép az országba. A falut a Batár-patak öleli körül, amely ma már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára. A víz felett egykor még híd vezetett át a túloldalra – ennek ma már hűlt helye, viszont itt magasodik az ég felé a több mint kétszáz éve épített fa harangláb, ezen át léphetünk be a templom terébe. Ez Ignácz Julianna második otthona, az első pedig szinte közvetlenül mellette áll: a főgondnok ugyanis a templom szomszédságában lakik. A gyülekezet imaháza pedig történetesen szemben, az út másik oldalán található.

– A szüleim nem jártak istentiszteletekre. Az apám azt mondta a Tiszabecsről gyalog átjáró lelkésznek: „Tiszteletes Úr, maga lelkipásztor, én juhpásztor vagyok. Látja ezt a bokrot? Én itt mindennap imádkozok, a Jóisten meghallgatja és megsegít engem.” Viszont az óvodai szakácsnőnk, Ida mama nagy templomos volt, vele mentem először, ő adta nekem a Vigasztaló szó című imádságos könyvet – emlékszik vissza Julianna hitben megtett első lépéseire. – Hétéves voltam, amikor édesanyám kórházba került, sokat sírtunk otthon, hogy meg fog halni, de Ida mama mindig bátorított: „A Jóisten megsegíti édesanyádat, haza fog kerülni!” Édesanyám végül felépült, és hazatérhetett a kórházból.