Fiatal lány lép be a tornaterembe, maga mellett tolva kerékpárját. Az összegyűltek kíváncsian várják, mi készül. – Kopor Krisztina tart művészetikerékpár-bemutatót – konferálják fel, a gyerekeket pedig arra kérik: ha tetszik nekik, amit látnak, ne tapsoljanak, mert az megzavarhatja Krisztinát a koncentrálásban, inkább rázzák meg a kezüket. Ezután Krisztina a biciklire pattan, a nézők pedig szájtátva figyelik, ahogyan a nyergen egyensúlyozva körbeteker a rögtönzött színpadon.

Itt, a nyári kárpátaljai Bárka táborban ismerem meg a húszéves Kopor Krisztinát Nagyberegből, aki ötévesen ismerkedett meg a művészeti terem-kerékpározással. – Először a testvérem kezdett foglalkozni ezzel a sportággal, és amikor láttam őt tekerni, nekem is azonnal megtetszett, de még túl kicsi voltam hozzá, a biciklin ülve nem ért le a lábam a földre. Mégis úgy éreztem, én is képes lehetek arra, amire az idősebbek – idézi fel a sportág felé tett első lépéseit. A szülei akkor lebeszélték róla, egy évvel később mégis elkezdhette a művészeti terem-kerékpározást.

Az edzéseket a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tornatermében tartották – Ukrajnában itt indult először teremkerékpár-szakkör, még 2001-ben. – Emlékszem, az első versenyen még fel kellett engem ültetni a kerékpárra – mosolyog Krisztina. Azóta magabiztosan pattan a nyeregbe – vagy inkább, ahogy láthattuk is, a nyeregre –, és számos versenyen szerepelt már mind hazai, mind nemzetközi terepen.

VISSZA A KÖZÖSSÉGBE

Krisztina kiskora óta a nagyberegi református gyülekezetbe jár, azonban megélt olyan időszakot, amikor eltávolodott a hittől. – Azt éreztem, Isten nem válaszol az imáimra, emellett kamaszként kezdtem tehernek érezni, hogy templomba járjak, jobban érdekelt a bulizás. Ettől függetlenül konfirmáltam. Aztán néhány gyülekezeti barátnőm hívására elmentem a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet táborába, ahol azt az üzenetet kaptam, hogy az Úr minden embernek, így a fiataloknak is feladatot szán.

Ez megerősített abban, hogy szükségem van a közösségre, és a többieknek is ugyanígy rám. Itt határoztam el, hogy szeretnék teljes körű tagjává válni az egyházközségünknek – számol be a kezdetekről.

Az egyik gyereknapi istentiszteleten aztán válasz érkezett elhatározására. – A prédikációban éppen az a példázat szerepelt, amikor száz juh közül az egyik elkóborol, a jó pásztor pedig megkeresi és visszahozza. Ehhez hasonlóan minket sem hagy elveszni Isten. Ha eltávolodnánk tőle, segít visszatalálni – mondja. Azóta a