Egyházi választás 2026

Saulus útja

Saul győzelemre van ítélve. Élvezi a főpapok támogatását, valóságos hős a nép körében, aki vállalja azt, amiről más csak beszél: az üldözést, öldöklést, a büntetés kiszabását. Lelki szemei előtt már a hazafelé vezető út diadala lebeg, amikor a Damaszkuszban összefogdosott férfiakat és asszonyokat, „ez útnak követőit” átadja a méltó büntetésre, ő pedig büszkén figyelheti az ítélet végrehajtását.

Senki sem kérdezi tőle: mondd, Saul, milyen gyűlöletben élni? Milyen fenyegetéstől és öldökléstől lihegni? Milyen egyetlen pillanatra sem szabadulni a gondolattól, hogy „ez útnak követőit” ütni kell? Nem kérdezik, hiszen az arcán ott tükröződik a válasz. A megkötözöttség, amely azt jelzi, nem ura önmagának, már nem az az ember, aki egykor volt. Valami végzetesen átfordult benne. Nem a tudása, ismerete, hite vezeti, hanem a gyűlölet lelke, amely egyetlen pillanatra sem hagyja nyugodni. A fenyegetés és az öldöklés rémképei cikáznak előtte. Olyan, mint a kétségbeesett fuldokló, aki úgy próbál a felszínen maradni, hogy közben másokat nyom a víz alá.

Türelmetlenül sietteti kísérőit. Legszívesebben éjszaka is rohanna a cél felé, talán mivel álmában vicsorgó szellemalakokkal viaskodik, akik minduntalan üldözik, siettetik, hatalmukban tartják. Tudja, hogy a népszerűségének ára van. A lelke az. Ő pedig csak eszköz, fogott ember, megkötözött, akinek el kell végeznie azt, amiről a tömegek csak beszélnek. Ő a hóhér, a végrehajtó.

A távolban végre feltűnnek Damaszkusz tornyai. Közel a dicsőség órája, nincs irgalom! Senkit sem hagy hátra! Minden férfit és nőt foglyul ejt! A nép ujjongása közepette vonul majd be Jeruzsálembe. A főpapok elégedettek lesznek. A neve fogalommá válik, mindenütt őt fogják emlegetni.

Aztán az a fény... Onnan, fentről. Mintha a menny magasából zúdulna reá. A következő pillanatban a földön találja magát. És szól a hang: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” És ezzel a hanggal recsegve-ropogva összedől a gondosan felépített világa. A nép gyűlöletét meglovagló karrierje. Saulus erőtlenül kérdez, és a válasz azt igazolja, rossz volt az út, téves az irány. Saulus fenyegetéstől és öldökléstől lihegő rohanása ott, az út porában véget ér. A főemberi felhatalmazás, a nép támogatása, a népszerűség csúcsa értékét veszti.

A damaszkuszi út porából kell felállni, elindulni, továbbmenni valamerre. De hogyan és merre? Érzi, ahogy lehullanak szívéről a bilincsek, elillannak a közeléből a lelkét uraló szellemlények. Csak egy vak ember marad, aki remeg és ámul, és aki Isten kegyelmére bízza az életét. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ez a kérdés Saulus kapaszkodása az Úrba. Utat és célt, kegyelmet és könyörületet kér attól a Jézustól, akit eddig üldözött.

Az út és a cél nem változik. Csak a megbízó személye. Jézus vezeti be Saulust Damaszkuszba.