... dolgok történnek meg az emberekkel a különböző kapcsolatokban. Nem csoda, ha első felindulásukban ösztönösen azon gondolkoznak, hogyan lehetne bosszút állni magukért. Arról fantáziálnak, hogy ha visszaadják a sérelmet és megaláztatást, akkor a másik rádöbben tettére, és összetörve bocsánatot kér. Nem gonoszságból álmodnak erről, csak az igazságérzetüktől indíttatva. Mert rettenetes, meggyötört, kiszolgáltatott helyzetben és a szenvedés állapotában lehetetlen a megbocsátás. Irreális. Félelem, gyávaság és gyengeség. Lehetnek olyan körülmények, amelyek között a bosszú szinte morális szükségnek tűnik. Hogyan tudjuk megkülönböztetni a bosszút és az igazságszolgáltatást?

Mégis sokszor éppen a legnagyobb szörnyűségből, a lágerekből, a munkatáborokból hazatérő emberek nem akarnak bosszút állni. Nem is tudnának. Nem a gyűlölet él bennük, hanem az élni akarás egészséges vágya, és ez túllendíti őket a keserűségen és a megtorlás gondolatán. Sokszor inkább jót tesznek, nem rosszat, pedig ez szinte emberfelettinek tűnik. Elfelejteni nem tudják, nem lehet, ami velük történt, nem is kell.

De nem mindegy, mi tölti ki az életüket, építik-e a jövőt. Aki mindig hátrafelé néz, a múlt merevgörcsében szenved, az nem tud gyógyulni. De aki akar és mer tervezni, az előremenekül, és továbblép. Vajon a hívőknek könnyebb, ha abban reménykednek, hogy az igazságos Isten majd bosszút áll értük, legalábbis egyszer igazságot szolgáltat? Csakhogy a helyettes elégtétel tana nem a bosszúállásra vonatkozik, hanem arra, hogy a bűnöket Jézus Krisztus magára vette, és azokra bocsánatot szerzett Isten előtt. Nem helyettesíti azt a gyötrő kérdést, hogy a súlyos bántalmazást elszenvedők maguk meg tudnak-e bocsátani bántalmazóiknak. S az mit jelent? Nem annyira érzelmi, mint hitbeli mozdulatot.

Az igazság Istennél van. A legnagyobb kérdésekre itt, e földön nem találunk magyarázatot. De nekünk itt kell tovább élnünk és meggátolnunk a bántalmazás terjedését. Gyakran sikerül is. József, akit elárultak testvérei, akit hamisan vádoltak és igazságtalanul börtönbe került, utólag ki tudta mondani: „…Isten terve jóra fordította azt…” (1Móz 50,20).

Isten kegyelme, hogy a gonoszt le lehet győzni a jóval. Ahogy Jézus elhívta Sault, az üldözőt, hogy Pál apostol legyen, abban megjelenik egyszerre az igazság és a kegyelem: „…választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (ApCsel 9,15–16). Saját testében-lelkében kell megtapasztalnia az átformálódást.