Ma már nem az a fontos, ami tegnap fontos volt. Ma már nem az az érték, mint egy éve. Ami korábban természetesnek tűnt, az ma már felbecsülhetetlen ajándék. Ha majd újból találkozhatunk az egész nagy családunkkal, és együtt ülhetjük körbe a nagy asztalt. Ha majd újból megölelhetjük egymást a templomajtóban, és nemcsak egymás ragyogó szemének, de szájának mosolyát is láthatjuk.

Az örömhír, hogy a félelmeink közepette sem hagyott minket magunkra Isten. Van nehézség, fájdalom, betegség, járvány, de mindebben nem maradtunk egyedül. Az örömhír, hogy van Isten, aki minket jól ismer, hisz ő teremtett, és nagyon szeret. Annyira, hogy amikor látta, miként küszködünk félelmeink közepette, eljött hozzánk Jézus Krisztusban, hogy támaszunk, Megtartónk legyen, hogy mostantól betöltse az öröm a szívünket.

Döbbenet, hogy ennyire naprakész vagy, Istenem! Hogy előbb látod, érzed, mi van bennem, bennünk: félelem. Ezért ez az első szavad: Ne félj! Mondd, miért ne féljek? Biztosítasz arról, hogy semmi baj nem fog történni velem, a szeretteimmel, a barátaimmal, a lakhelyemmel, és az országban is – nem beszélve a világról – a legkevesebb?