Szinte álomszerű volt, amikor bevonulásom harmadik hónapja után hívott az írnok, s közölte, hat nap szabadságra megyek december elején. Annyira örültem, hogy fel sem fogtam: azért küldenek haza akkor, mert így a karácsonyt bent kell töltenem. Pedig a teológusok felét mindig elengedték, de én akkor még „kopasz”, első időszakos voltam, amúgy sem számíthattam erre.

Az egyház négy ismertetőjegye: az Ige tiszta hirdetése – a sákramentumok kiszolgáltatása – az egyházfegyelem – a szeretetszolgálat (diakónia). Ezek alapján most azt próbáljuk megfogalmazni, mi is lehet a mi négy oszlopunk a mai helyzetünkben, ezen a nyáron: gyümölcstermés – veszteségek – kereszt – pihenés (munka-ünnep).

Ez az az idő, amikor elhagyjuk az ünnepet és az azt megelőző időszakot: a hosszú böjtöt, a nagyhét pontról pontra felidézett eseményeit, a nagypéntek súlyosságát, a nagyszombat csendjét és végül a húsvéti öröm kitörését, bizonyosságát és valóságát: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Húsvéthétfő délutánján már a hétköznapok felé tekingetünk.

Pál apostol nyomában jártak budapesti teológusok és vallástanár-hallgatók, néhány tanárukkal együtt. Az útnak az az európai keresztyénséget meghatározó hívás állt a középpontjában, amelyre a tróászi látomásban így kapta meg Pál az irányt: „Jöjj át Macedóniába!”

A Kitelepítés című regényben egyszerre kap az olvasó huszadik századi metszetet a valóságról, az egyházról, lelki folyamatokról és világlátásról, egyúttal döbbenetes hitélményt, bibliaértelmezést, amely megküzdésről, ragaszkodásról, hűségről, kitartásról, szeretetmegnyilvánulásokról szól, Isten országáról, akkor is, ha a regény olvasásakor inkább a pokol jut eszünkbe.

Az elsősorban a Károli-egyetem Hittudományi Karának, emellett több egyházi intézménynek is otthont adó, Ráday utca 28. szám alatti székház református története a XIX. század második feléig nyúlik vissza. A 2019-es tűzvész óta tartó újjátervezés és -építés eredményéért ad hálát –az épületegyüttesben működő intézmények közössége mellett – egész református egyházunk, a szeptember 29. és október 1. között tartandó ünnepségen.

A teológusok tanuláson kívüli legfontosabb eseménye a legációk mellett is a találkozás a gyülekezetekkel, a későbbi szolgálati helyekkel az egyházkerületben, a Kárpát-­medencében, és azon is túl. Szép találkozásokat éltünk meg teológusok és gyülekezetek között, amikor a hallgatók és tanáraik szolgálatot vállaltak a meghívó egyházközségekben.

A Károli-egyetem Hittudományi Karának teológusai, vallástanár szakos hallgatói, tanárai egy hét alatt beutazták a Szentföld jelentős helyszíneit. A cél az volt, hogy a diákok megtapasztalhassák a bibliai történetek földrajzi, kulturális és időjárásbeli sajátosságait.

Mert jó, ha van kerete az évnek. S milyen jó, hogy a református iskolák évnyitóját többnyire templomban tartják, Isten segítségül hívásával kezdődik a tanítás, és hálaadással, a jutalmak kiosztásával ér véget, Krisztus éltető ereje adja a lezárás lényegét.

A házassági szövetség visszavezethető arra az ószövetségi alapigére, amely férfi és nő összekötött életét alapozza meg: „Nem jó az embernek egyedül lenni...” Az ember teremtettségénél fogva fizikailag is úgy van megalkotva (megtervezve), hogy összeszőhető a másik nemmel.

Minden emberi kapcsolatban elengedhetetlen a bizalom légköre. Mégis törékeny mindez. Mennyire megérezzük, ha valami művi, ál-, nem igazi kapcsolatra és bizalomra épül. Ez az alig húsz szóból álló irodalmi alkotás pontosan jelzi, a „kölcsönös egyetértés és bizalom” mennyire hamis is lehet, mert éppen az ellenkezőjéről szól. Hogyan vagyunk mi jelen bizalmas köreinkben?

A régi, az eltörött helyett új hit-sejtek, még az is lehet, hogy a réginél erősebb, frissebb hitkapcsolatok keletkeznek. Summa summarum: rádöbbenhetünk, hogy ebből a vírus okozta hit-törésből a személyes hitéletünk és a gyülekezeti közösségünk, gyülekezeti közösségi létünk is megerősödve, megújulva kerülhet ki. Hála legyen Istennek érte!