Ő az Úr. Nem csak Teremtő. Nemcsak szemmel tart, hanem cselekszik is. Élet és halál Ura. Az ő kijelentett akarata kizárólagos, személye féltőn szerető, bölcsesség és világosság csak nála található, tőle érkezik. A nélküle élő ember pedig mindenestül elveszett.

A villámokról tudomást sem vett. Kinyújtotta a lábát a csónakból. A himbálózás, a hullámok zaja sem foglalkoztatta már. Átmászott a csónak falán, kissé esetlenül rányomta a lábát a hullámzó tengerre. Majd a másik lábát is a habokba nyomta, mintha csak a földre lépne. És elindult, egyik lábát tette a másik után. Jézus felé lépegetett a tengeren.

Az isteni áldás egészen hétköznapi, gyakran észrevétlen módon valósul meg: az események folyamatában, akár évek alatt, vagy akár több emberöltőn át. Isten örökkévaló tekintete ugyanis egyszerre figyeli az ember legapróbb mozdulatait, de egyszerre átlát évszázados távlatokat is.

Mindig benne van a levegőben a változás, de az csak akkor jön elő, ha az Úr vezet rá bennünket; amikor van indíttatás, van felülről, belülről kényszerítő erő. Persze gyakran szemünkre vetik, hogy régimódiak vagyunk. Gyakran ér bennünket a kritika, hogy több ezer éves könyveket olvasunk, több száz éves ruhát viselünk, és hasonló korú templomokban gyűlünk össze.

Az igazi áldás, a jelentős növekedés a látszólag üres időben érkezik. Az élet ünnepe csöndes és hosszan tartó valósága az Istentől teremtett világnak. Az ünneptelen félév arra hívja az ünnepekben feltöltekezett lelket, hogy éljen a kapott javakkal. Használja őket, ahogy a pünkösd utáni frissen megalakult közösségben tették elődeink. Megtértek, létrejött a közösség, így hát éltek a kapott áldással, a kegyelem idejével.

Pál a Szentlélekről zálogként ír, amelyet Isten a kezünkbe adott. Az ő visszajelzése a hívő ember életében a vigasztalás, a bizonyíték, hogy „Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is…”. E nélkül a visszajelzés nélkül a hit csupán emberi próbálkozás maradna, erkölcsi útmutató vagy a legrosszabb: naivitás.

Megértettem, hogy hit és engedelmesség kéz a kézben járnak. Ez nem csupán annyit jelent, hogy cselekedjek jót, hanem hogy legyek engedelmes szolga. Úgy tegyem a jót, ahogy Isten parancsolta. Úgy hirdessem az ő szavát, ahogy ő mondja. Őt ugyanis nem lehet akárhogyan követni.