Az öregség és a halál éppúgy Isten rendelése, mint az, hogy megszülettünk. Csak úgy lehetünk hűségesek hozzá, ha ezekre gondolva is igazodunk akaratához. Nem könnyű ez a szembesülés. Kozmetikumokkal és nyelvi leleményekkel próbáljuk leplezni az idősödés valóságát. Korunkban a haldoklókat elkülönítjük kórházakban és szociális otthonokban, hogy ne terheljék meg a lelkünket és feszített életvitelünket.

Ma világunk szinte bármit megenged, amit viccelődve sugalmaznak: aki ezt szóvá tenné, azzal utasítják el, hogy nem érti a humort. A nevetés, a jókedv, a humor elsősorban Isten ajándéka. A Bibliától sem idegen, hogy a hamisságainkat görbe tükörben mutatja be. De ezt is akkor használjuk jól, ha Urunk dicsőségére fordítjuk!

A XXI. századi ember leginkább idegenkedéssel figyeli a rajongást, amellyel a zsoltáros, más bibliai szerzőkhöz hasonlóan, epekedéssel átitatott himnuszt énekel Isten erkölcsi útmutatásáról. Még számos keresztyénnek is különösen hat ez a szenvedélyes vallomás – olvasható Hit-Élet rovatunk újabb hitvalló írásában.

Augustinus egyházatya a sákramentumokat „a láthatatlan kegyelem látható formájának” nevezte: a mennyei Atyának ugyanaz az üzenete jelenik meg bennük, mint az igehirdetésben, csak más alakban. Nemcsak beszél mentő szeretetéről, amelynek Jézus áldozata a forrása, hanem láthatóvá, kézzel foghatóvá, megízlelhetővé teszi azt.

A Jézusról szóló apostoli bizonyságtétel teheti érthetővé számunkra, mit jelent az, hogy a Szentlélek a „szentség Lelke” a Fiúban és bennünk is (Róm 1,1–4). Akkor lesz nekünk is szent, Isten gyermekeire jellemző életünk, ha ő irányít minket mindabban, amit teszünk – olvasható Hit-Vallás rovatunk újabb írásában.

A Sátán nem mindenható, még ha nálunk nagyobb is az ereje. Az uraknak Ura világos határokat állít elé, amelyeket nem léphet át. Ezt legszemléletesebben Jób könyvének az elején láthatjuk, ahol Isten határozottan megszabja, mit tehet Jóbbal és mit nem.

A keresztyén teológia Isten kijelentésének kétféle módját különbözteti meg: az általános és a különleges kijelentését. Ezekben ugyanaz a Szentháromság Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szól önmagáról meg a vele való viszonyunkról. Mégis szükséges és hasznos ez a különbségtétel, mert más módokon, mást és más következménnyel mond el bennük.