A jóindulat kedvessé tesz
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie!
Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!
Ha kimondottan ezt a cikket szeretné megvásárolni, arra is van lehetőség, tegye a kosárba!
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie!
Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!
Ha kimondottan ezt a cikket szeretné megvásárolni, arra is van lehetőség, tegye a kosárba!
Az egy, igaz Isten, a Fiú mellénk lépett, de úgy, ahogyan csak ő tud. Társunkká vált, magára vette a tér és idő kabátját, ugyanazt, amit mi hordunk születésünktől halálunkig: az Örökkévaló egy testben szorította be magát a világunkba. Lehajolt, hogy felemeljen, kirántson a veszélyből.
Az imádságban elkért megújulás sokkal inkább kötődik a pünkösd üzenetéhez, mint bármilyen társadalmi folyamathoz. Isten Lelke nem a választói akaratokhoz igazodik, hiszen „a szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy”. Aki az egyház megújulását kívánja, az könyörögjék az Úrhoz, kérve a Lélek ajándékát.
A konfirmáció vasárnapjára készülve hadd kezdjem személyes emlékkel. Lelkipásztorként magam is sokat vívódom, hogy a konfirmációi felkészítés mai gyakorlata, a tananyag, az életkor, a családi lelki háttér gyakori hiánya vajon mit eredményez. Min lehetne vagy kellene változtatni, hogy a gyermekek komolyabban vegyék, hogy megmaradjanak a gyülekezetben?
Valójában a hívő ember két lábbal a földön jár, de a hite által állandó kapcsolatban áll a mennyei világgal, miközben Urát követve reménységgel előre, a krisztusi jövőbe tekint. A mi krisztusi szolgálatunk lényege is az, hogy „egy darab” mennyei világot teremtsünk meg ezen a földön az Úrban. Minél többen törekednek erre, annál inkább lehetséges, hogy a sok kis mennyei világ összeér…