Egyházi választás 2026

Az Úr igazítja járását

Előfizetek

„Nagyon emberi volt! Ezekkel az ismeretekkel nem találkozunk az életben… Hatalmas anyag tökéletes foglalata, érthetően közvetítve.” Patkós Attila szenvedélybetegségek kialakulását megelőző előadásainak visszajelzéseiből idéztünk. A sokoldalú pszichológussal és presbiterrel – aki vegyipari gépészmérnök, tanár és vallástörténész, előadóművész és környezetvédő is – a többi között a lélekgyógyítás evangéliumi missziójáról, Eger szakrális kincseiről, a holtig tanulás igényéről beszélgettünk.

A Pest vármegyei Gyömrőn született. Református hitben, a protestáns etika szellemében nevelkedett. A család mellett kiknek köszöni e neveltetést?

Igen, elsődlegesen minden a családban dől el, ezért drága emlékű szüleimet, nagy- és keresztszüleimet illeti magasztalás. Iránymutatók voltak, a nevelés és neveltetés pallérozói. Óvó szeretettel figyelték rezdüléseimet. Ma is hálatelt szívvel mondhatom: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” Ezt még konfirmációm idején nagymamámtól kaptam – és Szilháti Sándor lelkipásztoromtól, kinek Vigasztaló szó című kötete máig vezérel. Hegyi Füstös István szárnyaló homíliás tanulmányai szintén lelkembe égtek. És hosszan sorolhatnám a neveket. Pályafutását Budapesten kezdte az 1970-es évek elején, vegyipari gépészmérnökként, mérnöktanárként.

A pártállamban milyen nehézségekbe ütközött a hivatásgyakorlás a hívő ember életében?

A Petrik Lajos Vegyipari Technikumban a természettudományi ismeretek széles skáláját kaptam. S még a középiskolai időmben más csatornán lelkendező gyönyörűséggel ismerkedtem nagy kutatók, tudósok istenhitével. Ekkor legfogékonyabb az ifjú, telve „szabad vegyértékkel”. Értékrend – erkölcs – magatartás – közösségi élet: önmagába visszatérő körként volt jelen a mindennapjaimban. Így semmi atrocitás nem érhetett a pártállam idején: kellően felvértezetten szemléltem az ideológiai, társadalmi eseményeket. Az államvizsgámon megkaptam a kérdést: „Hogyan alakul a hit és az egyháznak jövőbeli sorsa?” Válaszoltam: „Ha két ember marad a Földön, egyikük istenfélő lesz.” Senki sem mondta, hogy e hívő bizonyosság gőgös, vakmerő volna…

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!