A címként kiemelt igeversrészlet (Róm 3,22–23) mindenkit elmarasztaló bírósági ítélethirdetésként hangzik. Zsidók és pogányok különbség nélkül vétkeztek, mert bár ismerték, nem éltek Isten akarata szerint. De rögtön utána örömhírrel folytatódik. A bírósági ítélet kihirdetésekor már attól is fellélegzik a vádlott, ha azt hallja, hogy a büntetését egy időre felfüggesztették.

Pál levele a rómaiakhoz különleges szerepet tölt be az egyház történetében. A reformátorok, Luther és Kálvin is nagyra tartották, sokszor idézték, mert a keresztyén hit alapjairól szól. Száz éve jelent meg Barth Károly Römerbrief című könyve, amely a római levél újszerű magyarázata. Ebben Barth szakít a racionalizmus felfogásával, ami ugyan a bibliai szöveg megértésére koncentrált, de nem vizsgálta, hogy mit jelent mindez az Ige olvasójának és az egyháznak. Ettől fogva beszélhetünk Ige-teológiáról, amely hangsúlyozza a Biblia üzenetének aktualitását és személyessé teszi azt: „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” (Jel 2,7)

A címként kiemelt igeversrészlet (Róm 3,22–23) mindenkit elmarasztaló bírósági ítélethirdetésként hangzik. Zsidók és pogányok különbség nélkül vétkeztek, mert bár ismerték, nem éltek Isten akarata szerint. De rögtön utána örömhírrel folytatódik. A bírósági ítélet kihirdetésekor már attól is fellélegzik a vádlott, ha azt hallja, hogy a büntetését egy időre felfüggesztették. A próbaidő nemcsak haladékot, de bizonyítási lehetőséget is jelent. Itt mindenki igazán fellélegezhet: Isten maga igazított meg, azaz nyilvánított igaznak. Nem érdemeltük meg, nem szolgáltunk rá, nem fizettünk érte, nem adtunk óvadékot. Mennyei Atyánk hozzánk való kegyelméből, ingyen adta az üdvösséget, a büntetést magára vette. Hiszen nagypénteken Jézus Krisztusban ő maga is szenvedett értünk, mert a Szentháromságot nem lehet szétválasztani. Jézus maga jelentette ki: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30) „Isten szenved értünk” – mondja az énekünk is (791).

Nagypéntek és húsvét után ebben erősít minket az Ige: Jézusért van üdvösségünk, ne engedjük hát, hogy a feltámadás öröme megfakuljon!