.... sorrendben vizsgáljunk most a római levél nagy fogalmaiból hármat, amelyek hitéletünk alapjai. Érzékelhetően más lesz a hangsúlyuk attól, ha visszafelé haladunk az időben, a logikával ellentétesen, de a tartalmuk nem változik. Nem a bűn felől közelítünk a törvényen át a kegyelemhez, hanem a kegyelemből indulunk ki. Hitem szerint ez nem önkényes, hanem valóságos és evangéliumi tapasztalat. A találkozás Isten hatalmával és szeretetével rádöbbent kicsiny voltunkra, méltatlanságunkra, céltévesztett utunkra és menthetetlen állapotunkra. Minél keservesebben keressük a megoldást, tanuljuk a törvényt, annál inkább rájövünk, hogy nincs más lehetőségünk, csak belekapaszkodni az igazi Emberbe, a minket megújító Krisztusba.

Kiindulópont a kegyelem: Isten szeretete az ember iránt. Pál apostol azt fejtegeti a római levélben, hogy Ábrahámot Isten elfogadta úgy, ahogy volt. Kiválasztotta, megszólította, elhívta őt, ennek a folytatása a szövetségkötés, annak lett azután a jele a körülmetélés. Isten kegyelmes szövetséget és vele ígéretet adott neki. „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” (Róm 4,3) Ő pedig hite által lett minden hívők atyja és példája. Nem volt hősi alkat, szilárd jellem, sőt kerülte a konfliktusokat, és mellékutakon is próbálkozott, hogy Isten ígérete megvalósulását elősegítse. De nem a cselekedetei számítottak, hanem egyedül a sziklaszilárd hite.

Aki egyszer elindul a hit útján, és egészen Istenre hagyja magát, az jön rá arra, mennyire nem tud tisztán élni. Pedig már szeretne, de magától nem megy. Isten gyönyörű törvényei nem segítik, pedig érthetőek és logikusak. Csak ahhoz tartanak tükröt, hogy mennyire nem a tökéletes rendben él, és mennyire nem a használati utasításnak és a rendeltetésnek megfelelően kezeli az életet. A törvény nem Isten szűkkeblűségének és korlátozásának a fenyegető leirata, hanem segítség a jó és a rossz megítéléséhez a döntéseinkben. Így látjuk be, hogy Isten tervét és gondolatát, amit rólunk határozott, nem valósítjuk meg. Ez a bűn. Nem az vagyok, akivé válhatnék Isten segítségével. Talán a szülők akaratát valósítom meg, mások véleménye, divatja határoz meg, vagy saját ösztöneim dobálnak össze-vissza, céltalanul. Eltévedtem.

Jézus Krisztus is úgy közelítette meg az embert, hogy először a csodát, az örömhírt kínálta, adta, és aki kapta, azután – arra válaszul – szeretetének fényében látta be és vallotta meg, hogy bűnös. „Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8)