Hogyan került önhöz a kutyája?

Igénylőlapot kellett beadni, több helyre is jelentkeztem: Csepelre és a miskolci Baráthegyi Vakvezetőkutya-iskolához is. Miskolcról érkezett a leggyorsabban válasz. Két hónapot kellett ott tölteni, eljött velem a párom is, én javasoltam neki, hogy együtt menjünk végig az egész folyamaton. Már ott elkezdtük Google-t hozzászoktatni a zenéhez, amely az életünknek mindig is lényeges részét alkotta. Az iskolának volt egy dobja, Barbi furulyát hozott, és amikor éppen nem volt oktatás, együtt zenéltünk, hogy az eb megszokja a hangokat. Így vált ez számára természetessé. Rendszeresen járunk koncertekre, őt is magunkkal visszük.

Milyen feladatokban segíti önt?

Sokkal lassabb a közlekedés bottal, mert csak a közvetlenül előttem lévő akadályokat érzékelem. Segítővel egészen más: a kutya előre látja és értelmezi a helyzeteket. Lehet, hogy én észre sem venném az akadályt, de ő már reagál rá – például elkezdi kikerülni, másik irányba visz, ebből tudom, hogy valami az utunkban áll. Folyamatosan problémát old meg helyettem anélkül, hogy ez külön észrevehető lenne. Felismeri az útlezárásokat, kikerüli a korlátokat, szalagkorlátokat, és biztonságosan vezet tovább. A zebránál megáll a járdaszegélynél, a buszmegállókban megtalálja a táblát, és amikor jön a busz, külön utasításra az ajtóhoz vezet. Ugyanez működik más helyzetekben is: ha kimondom az ajtó szót, odavisz, így sokkal könnyebb megtalálni a kijáratokat.

Az irányokat is pontosan követi: jobbra, balra fordul, amikor kérem. Ha pedig az a feladat, hogy forduljon meg, nem egyszerűen visszafordul, mint egy ember, hanem szépen teljes kört ír le, így áll be az új irányba. Ezek mind olyan készségek, amelyeket el kellett sajátítania, és amelyek nélkülözhetetlenek a biztonságos együtt közlekedéshez. Mindig figyel rám, de vannak helyzetek, amikor még inkább koncentrál. Amikor viseli a hámot, az neki egyértelmű jelzés: dolgozik, ilyenkor ne zavarják, mert feladatot teljesít. Ha másik állat van a közelben, legfeljebb odanéz egy pillanatra, de aztán megy tovább, és végzi a munkáját.

Google nem az első kutyája…

Az elsőt még a feleségem kapta, de amikor ő 2009-ben sajnos elhunyt, az állat rám maradt. Akkor fogalmazódott meg bennem igazán: lehet kutya nélkül élni, de minek. Az első angol szetter volt. Nagyon megszerettük, de rengeteg betegséggel küzdött. Tizenegy éves korában végül el kellett altatni, addigra már csaknem harminc műtéten esett át. Attól kezdve labradorokkal dolgoztunk. Az első sárgás színű kutya volt, a mostaninál kicsit nagyobb termetű. Amikor a szettert elaltattuk, szóltam az iskolának, és meglepően gyorsan reagáltak: két napon belül visszahívtak, hogy az egyik kutyájukat eredetileg másnak szánták, de nem tudnak összeszokni. Egy héten belül le is vizsgáztunk. Ő körülbelül tizenhárom éves koráig élt, a végén már alig tudott járni. A harmadik hét évet töltött nálunk, utána nyugdíjazni kellett, mert veszélyesen közlekedett. Előfordult, hogy a járda helyett az úttesten indult el, a forgalommal szemben, ez már nem volt biztonságos sem neki, sem nekem. A visszavonulása után még öt évig élt egy ismerősnél.