... egymásnak, írja Pál apostol visszatérően. Nyomasztó érzés a tartozás, ha nincs miből kiegyenlíteni. Az is kínos, ha erre figyelmeztetnek. De itt nemcsak valami anyagi ügyről van szó, hanem az egész életünkről. A tartásról. Tartom magam ahhoz, hogy nem járatom le Krisztus követőit. Nem megszégyenített adósok vagyunk, hanem olyan gazdagok, akiknek van miből és van mit adniuk a világnak. Legyen tartásunk!

Ne tagadjuk meg ezt a gazdagságot, fényes örökséget kaptunk Jézus Krisztustól. Nem tartozást, hanem tartást. Alázatos szívet, egyenes gerincet, emelt főt, tiszta tekintetet. Örömmel adunk, még annak is – öntudatos bolondsággal –, aki erőszakkal akarja elvenni tőlünk. Amíg a szegénységünk miatt kesergünk, ezt megtagadjuk, és elveszítjük a jó kedvet arra, hogy osztozzunk. Pedig arra kaptuk. A veszteségbe nem kell belerokkanni. A Mohács utáni országban gyorsan terjedt a reformáció, mert a lelkek éhezték az örömhírt. Mindig van döntési lehetőségünk: önmagunk fölé emelkedünk a Lélek erejével, vagy önmagunk alá süllyedünk az indulatok mocsarába.

Tény, hogy ugyanazt a helyzetet, körülményt kétféleképpen lehet viselni. Áldozatként sértetten elvonulni, gőgösen elfordulni, azaz menekülni belőle, vagy nekifohászkodva elvállalni Isten kezéből. Hogyan értelmezzük a valóságot? Panaszkodunk mások miatt, akik megnyomorítottak, tönkre tettek, elrabolták az örömünket, békességünket, vagy vállaljuk azt, hogy ezt az utat mutatja most nekünk, ezen kell járnunk? Mi a dolgunk? Igent mondani, elfogadni, emberként megállni az elembertelenedő világban Urunk segítségével. Adjuk meg a kötelező tiszteletet annak a méltóságnak, hogy Isten képére teremtettünk. Ne ócsároljuk ezt a képmást, ne mocskoljuk, ne is dicsőítsük! Tanuljuk becsülni és értékelni magunkat és egymást, emelt fővel élni akkor is, ha félreértenek minket! Kockáztassunk! A Teremtő is kockáztatott, amikor szabad akaratot adott az embernek.

Mindannyian tartozunk. Az apostol több irányt nyit az adósságok sorának: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel, annak a tiszteletet.” (Róm 13,7) Igen, itt már látszik, hogy végtelen adósságsorozatba bonyolódtunk. Adósságcsapdába kerültünk. Ki szabadít meg ebből? Van tartozásunk, mégis lehet tartásunk, mert van Megtartónk, aki tart, és kifizette azt is, amivel a világnak tartozunk. Hálás adósai vagyunk Istennek.