Isten az ég és a föld teremtője (1Móz 1,1), minden látható és láthatatlan megalkotója. Nem csupán ezt a földi világot teremtette, hanem a mennyei udvartartásához tartozó lényeket, az angyalokat is. Az angyalok az Úr küldöttei, akik időközönként Isten akaratát közvetítik, hozzák a földre az embereknek, valamint folyamatosan dicsőítik az Urat.

A zsoltáros így fogalmaz: „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” (Zsolt 34,8) Az angyalokat sokszor emberi formájú, emberi tulajdonságokkal bíró köztes lényekként írja le a Szentírás. Különleges alkatuk miatt kiemelkednek a szeráfok: „hat-hat szárnya volt mindegyiknek, kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6,2–3) A kerúbok Isten jelenlétének „őrzői”: az Éden kertjénél (1Móz 3,24), valamint kiterjesztett szárnyaikkal a szent sátorban és a templomban a szövetség ládájának egyik és másik végén.

A késői ószövetségi hagyomány a Biblián belül és kívül főangyalokat is név szerint feljegyez: Gábrielt, aki Isten hírnöke (Dán 8,16; 9,21; Lk 1,19.26); Rafaélt, aki a deuterokanonikus (azaz a jelenlegi protestáns Szentíráson kívüli) Tóbiás könyvében fordul elő. Újszövetségi olvasmányunkban, a Júdás levelében a következőt találjuk: „…Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért…” (Júd 9) (A zsidó népi hitvilágban szerepel, hogy ő küzdött meg a Sátánnal Mózes testéért).

Mihály arkangyal (Dán 10,13.21; 12,1; Jel 12,7) nagy harci vezér, Isten népének védelmezője. Az Úr maga temette el Mózest, ahogyan olvassuk: „Senki sem tudja még ma sem, hogy hol van a sírja” (5Móz 34,6), nehogy a holtteste hamis imádat tárgya legyen.