Érkezésem előtt régi fotókat, dokumentumokat készített miskolctapolcai házában a kanapéra, hogy az emlékeket szemlélve lépjünk vissza az időben. Kovács Imre a Borsod vármegyei Sajóivánkán született, szegény parasztemberek gyermekeként, gyermekeként, néhány hold földön gazdálkodtak. A helyi református népiskolában kezdte meg tanulmányait, amelyről meghatározó emléket idéz fel.

– Amikor elsős voltam, egyházlátogató nagytiszteletű urak érkeztek az iskolába. Ahogy beléptek a terembe, ahol egyszerre nyolc osztálynak tartottak órát, azt kérték: „Álljon fel az első osztály!” Erre én az első sorban felálltam. Csak a fejem látszott ki a magas padból. Megismételték a kérést, majd a tanító rám mutatott. Ma is fülemben cseng a hangos nevetésük, ami szomorúsággal vegyült – a születésem idején jellemző nagy csecsemőhalandóság miatt kezdtem ugyanis egymagam az első osztályt.

Gyerekként gyakran segített szüleinek a gazdasági munkákban, ennek ellenére kitűnő eredménnyel végezte a tanulmányait. Ekkor következett életének egyik meghatározó fordulata.

– Édesapám, keresztapám és nagybátyám négy hold földet béreltek a település határában. A föld tulajdonosa, Osváth Lajos Borsod vármegyei számvevő főtanácsos gyakran kijött megpihenni az öreg fűzfák lombja alatt, és a templomban is találkoztunk vele. Az egyik istentisztelet után azzal szólította meg apámat: – Ez a vézna gyerek nem az eke szarvára termett, ennek tovább kell tanulnia. De nem Ivánkán, hanem a miskolci polgári iskolában.

A szavait hallván a bíró figyelmeztette apámat, hogy még a háza is rá fog menni a taníttatásom fedezésére. A tanácsos viszont közölte, kezeskedni fog értem. A bizonyítványom aztán meggyőzte a szüleimet. Így kerültem Ivánkáról a miskolci polgári fiúiskolába.

Később, a gimnázium után ismét felmerült a kérdés, merre haladjon tovább. Több ismerőse is próbálta meggyőzni, jelentkezzen a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára, mondván, kiváló tsz-elnök válna belőle.

– Szerettem a földet, mégsem éreztem erre hívást. Amikor aztán érettségi előtt kitöltöttem a továbbtanulási kérdőívet, mégis a cívisvárosba címeztem, csak épp a Debreceni Református Kollégium Teológiai Akadémiájára, ahová fel is vettek. Döntését nagymértékben meghatározta a szüleitől látott minta, hitük csendes, de annál szilárdabb megélése. A jelentkezéskor hasonlóan érzett, mint Ézsaiás, amikor megszólította az Úr: „Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs 6,8)

NEMKÍVÁNATOS LETT A BARCIKAI KOMMUNISTÁK SZEMÉBEN

Tanulmányai befejezése után nem sokkal Miskolcra került. Megszaporodtak a feladatai: egyszerre lett a belvárosi gyülekezet lelkésze és püspöki hivatali segédlelkész Ráski Sándor akkori püspökhelyettes – későbbi püspök – mellett. Mindennap tartott istentiszteletet, emellett hivatali feladatokat is ellátott. Felettese szabadsága alatt előfordult, hogy hétvégente tizenhétszer mondott áment. Amikor Kovács Imre értesült róla, hogy a Kazincbarcika-Felsői Református Egyházközség lelkipásztora nyugdíjba vonult, jelentkezett a megüresedett pozícióra. A város ugyanis közel fekszik Sajóivánkához, így gyakrabban tudott volna szüleihez látogatni. Akkor még nem sejtette, hogy milyen nehézségek fogják várni.