Lépten-nyomon találkozunk a tolerancia szóval, de gyakran különbözőképpen értelmezzük. Pál apostol kijelenti: „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk.” (Róm 15,1) Ezt is hozzáteszi: „…az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (4) Az első keresztyén gyülekezetekben súlyos feszültséget jelentett a zsidó vallási törvények megtartása és a pogányok vallási szokása, hiedelmei. Erősen ütközhettek ezek. Mi már nehezen tudjuk elképzelni, mekkora probléma lehetett, milyen kínos volt az együtt étkezés: nemcsak maga az étel és annak elkészítési módja, hanem a helyszíne és az egyéb rítusok (ld. 14,14–22). Az apostol toleranciára inti őket.

A tolerancia a latin tolerare, az elviselni (eltűrni) igéből származik, tehát türelmességet, elfogadást jelent a mienktől eltérő vélemény, szokás, világnézet vagy kultúra iránt. De ez nem azonosulás, csak elviselés, tűrőképesség ítélkezés vagy erőszakos elutasítás helyett. Nem értünk egyet valakivel, de tiszteletben tartjuk azt a jogát, hogy azt gondoljon, abban higgyen és azt mondja, amit ő helyesnek tart, még akkor is, ha meg vagyunk győződve arról, hogy téved. Sőt tudunk jóízű, egymást tiszteletben tartó vitának is helyet adni, és közben jó kapcsolatot fenntartani egymással.

A problémák és konfliktusok abból származnak, ha a tolerancia jelszava alatt minden álláspontot (akár politikai vagy vallási témában) egyformán helyesnek kell tartani, mert ha nem így teszünk, intoleránsnak ítélnek minket. Ilyen helyzetben nem lehet valódi, őszinte párbeszédet folytatni. Az a természetes, hogy ha erős a hitünk és szilárd a meggyőződésünk, azt tartjuk igaznak, és az eltérőt vagy azzal ellentéteset kevésbé helyesnek vagy tévesnek. Másként viszonylagossá tesszük azt, amit igazságnak tartunk, a felismert valóságot, és minden további beszélgetés értelmetlenné, érdektelenné válik, nem jutunk előre. Ki-ki tartsa meg és képviselje a maga meggyőződését! Egymás megbélyegzését és az ítélkezést azonban kerülni kell! Az ítélet Istené, az igaz Bíróé.

Mindezek mellett és felett helyesebb, ha úgy értjük Pál apostol szavait, hogy nem elfogadásról beszél csupán, amit belátásból és emberségből is meg lehet tenni, hanem befogadásról. Az erősek nem sebezhetetlenek, a befogadás lehet, legyen kölcsönös! Isten Lelkének erejétől vagyunk erősek a hitben, így akarjuk hordozni az erőtleneket. Krisztusban gyógyul az erőtlenség, mert ő befogad. „Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (7)