(16) „Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által…” (Ef 2,11–22)

A zsidó jelölés kettéosztotta a világot a körülmetéltekre és a körülmetéletlenekre. A történelem folyamán Izráel és a népek közötti válaszfalhoz mindkét fél szorgosan hordta az építőanyagot. Ezt az ellenségeskedést vitte fel Jézus Krisztus a keresztre azáltal, hogy a törvény szankcióit – nem magát a törvényt! – érvénytelenítette, áldozati vére árán hatályon kívül helyezte. Egy személyben magára vette népe bűnét, hogy a törvényt helyettük betöltse, a teljesítetlen parancsok átkát magára vegye, és a feloldozást számukra helyettes halálával elnyerje. Így szerzett békességet Isten és Izráel között. De Isten és a nem zsidók között is, beoltva őket a „szelíd olajfába”. Áldozata egy testben, a kereszt által megbékéltette Istent mindkettővel, ezzel lebontotta a két nép közötti válaszfalat. Keresztje békességet hirdet távoliaknak és közelieknek. „Általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.” Vére által a két népből egy harmadikat teremtett: az egyházat, akik Jézus Krisztus nevéről neveztetnek. Az egyház, Isten háza népe az új teremtés zsengéje. Isten háza népében nem szolgák vagyunk, hanem fiak, és hit által minden ígéret örökösei.

Zsolt 110

RÉ 110

(10) „…hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége.” (Ef 3,1–13)

Krisztus titka „el volt rejtve öröktől fogva Istenben”. Ez a titok „más nemzedékek idején nem vált ismertté” (5). Pál lett ennek hírnöke, „hogy tudniillik a pogányok is részesek az ígéretben Krisztus Jézusért”. E titok még a mennyei fejedelemségek előtt is rejtve volt idáig. Kik ők? Lehetnek a mennyei angyalok, akiket Isten előre nem avatott be tervébe, és jelentheti ez a lázadó angyalokat, a Sátán seregét is, akik le akarták őt taszítani trónjáról. De ő nem tehetetlen, erejét vesztett öreg ember, hanem erős Úr, akinek a bölcsessége minden értelmet felülhalad. „Sokféle bölcsességét” fokozatosan jelentette ki: a teremtett világban, azután a zsidóság kapott ízelítőt belőle a törvény által. Majd Krisztusban ismertette meg nem várt módon, de az egész világ számára megtalálhatón: a halál által életet lehet nyerni, a kereszt gyalázata dicsőségbe vezet. A megaláztatásból felmagasztalás lesz, az engedelmességből uralom, a szeretetből hatalom, a rosszból jó. Amit a világ bolondságnak tart, az Isten bölcsessége. Isten most az egyház által folytatja mennyeiek és földiek előtt az ő „sokféle bölcsességének” kijelentését!

Zsolt 111

RÉ 111

(16) „…hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által…” (Ef 3,14–21)

Külső emberünk megerősödésére, fizikai, mentális és pszichikai erőnlétünkre ügyelünk, pedig ezek önmagukban olyanok, mint a gyökerétől elvágott fa. Pál most azért imádkozik, hogy olvasóinak belső embere, szíve erősödjék meg. Azt is hozzáteszi, hogy ez Krisztus bennük lakó Lelke által lehetséges. Ha Krisztus már bennünk lakik, akkor erősödjünk meg benne, ez pedig hit által történik, és a szeretetben mélyen meggyökerezve. Krisztus szeretete a teljességig tágítja a horizontot, és egyre inkább felfogjuk, „mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység” (18). Bár több magyarázat is született erre a nehezen érthető kifejezésre, Kálvin meggyőzően mutat rá, hogy Pál a teljességet kívánja érzékeltetni. Krisztus szeretete minden irányban meghaladja emberi mértékeinket. Ezzel összhangban áll, hogy A jelenések könyve a mennyei Jeruzsálemet képszerűen kockaként írja le: „A város négyszögletű volt, hossza, szélessége és magassága egyenlő” (Jel 21,16), vagyis teljes. Az üdvösség a boldogság egyre kiteljesedő átélése. Minden nap új felfedezés, új rácsodálkozás és új csoda, új erő adatik, Isten dicsőségének egy-egy sugara az élet mélységei és magasságai között. A belső ember így újul meg a Lélek ereje által napról napra.

Zsolt 112

RÉ 112

(3) „…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Ef 4,1–16)

A 4. fejezettel kezdődik az efezusi levél második fő egysége, a gyakorlati intelmek. Célja, hogy a levél olvasói vonják le az eddigiekből a következtetéseket a személyes életükre. Aki megértette a korábban kijelentett, Isten mindeneket egybeszerkesztő világtervét, annak nem kérdés a gyülekezetek egysége és ennek munkálása. Miképpen az Atya és a Fiú egy, úgy az egyház is egy Krisztussal. Az egyház Krisztusnak mint főnek egyetlen teste, amelyet Isten egyetlen Lelke éltet, akinek erejéből él a test minden tagja. Egy reménység köti össze őket, egy cél felé haladnak, egy keresztséggel váltak Jézus Krisztus új szövetségének tagjaivá, egy hit élteti őket, és egy Úr atyasága alá tartoznak. Széthúzásnak nincs helye. Az egységet akarja munkálni a Lélek békességkötelékével, ne legyünk kerékkötői! Ő ad különböző feladatokat a Krisztus-test építésére, de mindeneknek az egy igazsághoz kell ragaszkodniuk (!) a szeretet sokféle megnyilvánulásával. Nem minden egységtörekvés helyes, ott lapulhat benne a rejtett önzés (lásd: Bábel tornya). Minden krisztustalan egységtörekvés érdekcsoportok szövetkezése, s mint ilyen, szakadásokhoz vezet. Az igazság és a szeretet egyfelé húz, Krisztus felé.

Zsolt 113

RÉ 113

(24) „…öltsétek fel az új embert…” (Ef 4,17–32)

Új ember, óember – jellegzetes újszövetségi kifejezések. A hitetlenségben maradt (ó)ember „elméjére sötétség borult”, egész gondolkozóképessége, szíve elhomályosodott, ezért nem találja a helyét. Idegenben él, mint a tékozló fiú. Elidegenedett (!) függetlenedési vágyában elutasítja Istent, és ezzel felvilágosultnak tekinti magát. A hit nem iskolázottság kérdése. Minden ismeret hiábavaló, ha a szív keménységével párosul Krisztus evangéliuma iránt. Az óember halott, és ha nem térünk meg, örökre ebben maradunk. Az új ember él, ez a Krisztus által újjáteremtett énünk. Az esélyt Jézus Krisztus életre támasztó Igéje adja, amelyet meghallunk. Az új ember törvénye, hogy nem élhet úgy többé, mint a pogányok, Istentől elidegenedett, kemény szívvel, hanem engedi magát megújítani a Lélek által. Ez életprogram. Az „erénykatalógus” felsorol néhány ismérvet az új emberről, ahogyan a felebarátjával viselkedik. Ezek nem önálló parancsok és tilalmak, hanem a Krisztusban gyökerező új élet gyümölcsei. Az új ember arra törekszik, hogy mondjon igazat, ne haragudjon, ne lopjon, ne szóljon bomlasztó beszédet, sőt inkább a jóság, irgalom, megbocsátás fakadjon az életéből, mert Krisztusban ő is ezt kapta, és ezt tanulta.

Zsolt 114

RÉ 114

(8) „…éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” (Ef 5,1–14)

Még két napig egyre magasabban delel a nap, hosszabbodnak a nappalok, és rövidülnek az éjszakák. A teremtett világ emlékeztessen bennünket küldetésünkre: a világosság gyermekeiként éljünk, sőt egyre inkább így éljünk, mert: „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.” (Péld 4,18) A világ világossága Jézus. Aki ebben él, annak kifejlődik az érzéke a különbségtételre a világosság és a sötétség cselekedetei között. A fény egyértelműsít. Isten Igéje rávilágít cselekedeteink igazi természetére, leleplez, nem enged magyarázkodást. Jézusban egész életünk átvilágított. A bennünk lévő világosság leleplezi a dolgok valódi természetét. A világ szemében élelmes itt lehet, hogy nyerészkedő, a maga sorsának kovácsa istentelen, a jó szóforgató mellébeszélő, a boldogságkereső esetleg parázna, a céltudatos áruló. A világosság nem szépíti a bűnt, az megkapja méltó nevét. Azért akarja kiiktatni magából a sötétség a fényt, hogy rejtve maradhasson. Az üdvösség fényével szolgálunk környezetünknek: Jézus nevével, egyenes beszéddel, igazságossággal, hűséggel, szeretettel, hogy Krisztus dicsősége a föld végső határáig terjedjen.

Zsolt 115

RÉ 115

(16) „…kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (Ef 5,15–17)

„Áron is megvegyétek az alkalmatosságot” – így fordítja Károli az eredeti szöveget. Pál piaci szófordulatot használ: vásároljátok meg/fel az alkalmat. „Fizessetek meg az alkalmas időért.” A legfőbb minősített idő az, amikor Isten keres minket. Mária ezt az alkalmat használta ki (Lk 10,42). Zákeus is. A lator is a kereszten. Egyetlen óra árán szabadulhatunk az örök bűnhődéstől. Az alkalom drága, sőt megfizethetetlen. Minden árat megér – és néha még „aprópénzt” sem adunk érte, mint amilyen például a vasárnapi ebéd vagy a lustálkodás. Könnyen halálba dolgozzuk magunkat, vagy éppen halálba szórakozzuk magunkat. Vigyázzunk, mert az idő eszköz lehet a gonosz kezében is! A tolvaj (!) is a legmegfelelőbb pillanatot keresi a cselekvésre! Mennyi lehetőség adódik, hogy elmulasszuk azt a pillanatot, amikor Jézus „arra jár”! Ezért kell megértenünk, mi az Úr akarata, hogy az idő ellenünk ne forduljon. Nem elég azt hinnünk, hogy az alkalmas idő, a „kairosz” magától kínálkozik, és csak ki kell használni. Nemcsak észrevenni, hanem keresni is kell az alkalmat a jó cselekvésére. Imádkozzunk bölcsességért, hogy megértsük, mi az Úr akarata! „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Zsolt 116

RÉ 116