Hittel a pályán
„Nem népszerűségért, nem pénzért vagyok itt, ha ezeket akarnám, akkor nem itt volnék, hanem a futballpályán.” Az idézet nem az elmúlt években, hanem csaknem kilenc évtizede, 1938-ban hangzott el Budapesten James Stewarttól, vagy ahogyan akkoriban a református sajtó említette, Stewart Jakabtól. A skót Mr. Stewart, aki labdarúgóból lett keresztyén evangélista, sokakat megragadott a lelkületével, még könyv is megjelent róla hazánkban Krisztus középcsatára címmel. A múlt század harmincas éveiben hosszú időt töltött Magyarországon, előadásaira a következő évtizedekben többen hivatkoztak. Még Karácsony Sándor neves pedagógus is megemlítette egyik könyvében a skót labdarúgó-evangélistát.
De ha nem a hírnévért, akkor miért járt többször is a magyar fővárosban? A Református Élet tudósítása szerint így szólt a közönségéhez: „Az önök lelkéért és Budapest halhatatlan lelkéért vagyok itt.”
A Református Élet már korábban is írt Stewartról. A lap szerint „személye mindenképpen megérdemli az érdeklődést”, hiszen „nagy külföldi keresztyén vezető emberek oly melegen nyilatkoznak róla, hogy való tényként el kell fogadnunk: Isten ennek az embernek az életét különösen megáldotta”. A labdarúgó-evangélista bizonyságtételeiben általában szólt arról is, miként változott meg az élete: „Nem szerettem Jézus Krisztust, mivel azt hittem, ő a legnagyobb ellenségem. Meg akar fosztani örömemtől, életem becsvágyától. Éppen amikor pályafutásom magasra kezdett ívelni a hivatásos labdarúgás terén, Isten kegyelmesen megállított a damaszkuszi úton és megmentette lelkemet.” Stewart arra is rámutatott, hogy sok sportembert ismert, „akik Krisztushoz tértek, mikor népszerűségük letűnt és pénzük elfogyott, de én akkor jöttem Krisztushoz, mikor még nagy pályafutás állt előttem”.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!