Mely tulajdonságokban, értékekben ismer leginkább édesapjára?

Soha nem láttam háborogni vagy veszekedni másokkal, úriember volt. Mégis mindig világosan elmondta a véleményét, és szükség esetén kiállt az igazáért. Ezt a hozzáállást magamban is felismerem. Nem szeretek konfliktust keresni, de ha igazságtalanságot látok, nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Édesapám mindig támogatta a kiszolgáltatott helyzetűeket, és védelmébe vette az elesetteket. Az emberek számíthattak rá. A segítőkészségét és a mások iránti felelősségérzetét, azt hiszem, mindannyian megörököltük valamilyen formában. Nálam ez leginkább a problémamegoldásban mutatkozik meg. Ha valaki bajba kerül, szinte ösztönösen azon kezdek gondolkodni, hogyan tudnék segíteni.

Milyen módon fejezte ki a szeretetét?

Hadd kezdjem azzal, hogy tizenhét különböző szeretetigényű karakter van a családunkban. Az én gyermekkori szükségleteimet a születési sorrend és a velem született egyéniségem nagyban befolyásolták. Én nem a nagy gesztusokban tapasztaltam meg, sokkal inkább abban, ahogyan viszonyult hozzám. Gyakran mondta például, hogy az „elnézés” nem jó szó, helyette a „bocsánat” a helyes.

Szerinte az első kifejezés azt sugallja, hogy szemet hunyunk a rossz fölött, míg a második valódi felelősségvállalást jelent. Ennek ellenére azt érzem, az ő szeretetének egyik formája éppen az volt, hogy bizonyos dolgok fölött időnként szemet hunyt, vagy csak megjegyzést tett, jelezve, tud róla. Ezzel teret adott annak, hogy önmagam legyek, fejlődjek, hibázzak és tanuljak.

Mit tanított önnek a hitről – akár kimondva, akár példamutatással?

A hit számára olyan iránytűt jelentett, amely meghatározta minden döntését. Mindig azt kereste, mit vár tőle Isten az adott helyzetben. Ez a szemlélet mélyen hatott rám, a munkámhoz való viszonyomat is meghatározta. Amikor visszatekintek az életemre, például arra, hogy létrejöhetett az óvodám Kuvaitban, nem elsősorban eredményt vagy karriert látok. Azt gondolom, ezt a lehetőséget Istentől kaptam azért, hogy szeretettel szolgáljak az új környezetemben. Ha az ember így tekint a feladataira, egészen más lelkülettel végzi a munkáját.

Mekkora szerepet játszott édesapja példája a párválasztásában?

Egyszer azt mondtam édesanyámnak, hogy úgy érzem, az én házasságom éppen olyan jó, mint amilyen az övék volt. Ebben nagy szerepet játszik az, hogy a férjem természetében sok olyan vonást fedezek fel, amelyeket édesapámban is nagyon szerettem. Ő rendkívül higgadt ember volt – ugyanezt látom a férjemben is. Ő is csendes, megfontolt férfi, inkább a nyugalmával, mintsem erővel hat a környezetére. A bölcsességükben is látok hasonlóságot. Egyikük sem szereti fitogtatni a tudását. Édesapám mindig nagy tisztelettel és gyengédséggel fordult édesanyám felé. Az apró gesztusok a mindennapok részei voltak, mélyen belém ivódtak. Nemcsak azt tanultam meg, hogy a házasság elköteleződés és közös munka, hanem azt is, hogy a szeretetnek vannak látható, mindennapi megjelenési formái. Láttam, hogyan tiszteli egy férj a feleségét, hogy a gyengédség és a kommunikáció az erős kapcsolat egyik legszebb megnyilvánulása. Azt hiszem, ez különösen nekem mint lányának adott sokat. Nem kellett külön tanítania arra, milyen férjet keressek majd magamnak, mert ezt nap mint nap láttam otthon. Édesapám nemcsak azzal nevelt engem, amit mondott, hanem azzal is, ahogyan élt. A szüleim kapcsolata olyan alapot adott, amely egész életemben elkísér.