A Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban tanít. Ennek fényében adódik a kérdés: hogyan jelenik meg ott a református identitás?

Identitásunk hiteles és a mindennapokban is megélhető gyakorlása jelenleg különösen foglalkoztat. Lényegesnek tartom, hogy ökumenikus nyitottsággal éljük meg. Az iskola életében reformátusként sem elszigetelt közösséget alkotunk: jelen vagyunk a rendezvényeken, áhítatokon, szolgálunk, zenélünk. Úgy szeretnénk őrizni a saját jellemzőinket, hogy közben nyitottak maradjunk mások felé is. Az egységet keressük, tiszteljük és elfogadjuk a többi felekezetet, hiszen ugyanezt tapasztaljuk mi magunk is az iskolai közegben.

Mindig szeretett volna tanítani is?

Igen, főként középiskolában. Először Kiskunhalasra kerültem beosztott lelkészként, ott taníthattam a Szilády Áron Gimnáziumban, így a kezdetektől végzek pedagógiai munkát is. Jelenleg heti tizenhat órában tanítok, kilencediktől tizenkettedik évfolyamig, napi kapcsolatban állok a középiskolai korosztállyal, úgy érzem, ismerem a fiatalokat, az igényeiket. Ez azért is fontos, mert katechetikai szakértőként a Református Pedagógiai Intézetben különböző segéd- és háttéranyagokat készítek.

Szeretnénk, ha ennek révén a pedagógusok, vallástanárok olyan eszközöket kapnának a kezükbe, amelyekkel könnyebben meg tudják szólítani a diákokat. Tanári mivoltomban ezeket az új módszereket ki is tudom próbálni, közvetlenül látom, hogyan működnek. Legyen szó akár prezentációról, akár módszertani ötletekről, akár különféle eszközökről, közösségépítő játékokról, mindent tesztelek a saját tanítási gyakorlatomban.

Hogyan látja a fiatalabb generációk hitkeresését?

A mai fiatalokban ugyanúgy él a vágy a transzcendens tapasztalatra, és persze a megerősítésekre, az elismerésre, mint az idősebb generációban – csak ma ez más formát ölt. Gyakran a világhálón keresik Istent is. Tény, hogy a mélyebb, hosszabb együttlétek helyett inkább rövid élményekben tudnak kapcsolódni. Egy-egy rövid áhítat, jól eltalált gondolat, néhány percnyi beszélgetés is képes megszólítani őket. A lényeg azonban nem feltétlenül a forma, hanem az állandó, biztonságot adó jelenlét: hogy mellettük van valaki, aki elérhető, megszólítható, és akihez bizalommal fordulhatnak.

Évek óta végzi ezt a munkát: tapasztalt-e már megfáradást ebben?

Azért nem, mert a fiatalok feltöltenek. Ahogy velük beszélgetek és foglalkozom, folyamatosan új kérdések születnek bennem is, amelyek elgondolkodtatnak. Ezek az élmények frissen tartanak és formálnak. Hat éve dolgozom a gimnáziumban, inkább azt tapasztalom, ahogy telik az idő, nyílik az olló a generációk között: egyre nehezebb megtalálni a hidat, a közös nyelvet a diákokkal. Ezért tudatosan törekszem arra, hogy frissen tartsam magam: sokat olvasok, igyekszem ellesni tőlük, hogyan szólítsam meg jól őket.

Előfordult az életében, hogy az Istennel való kapcsolatát újra kellett értelmeznie, vagy más módon kellett rátekintenie?

Nem tapasztaltam olyan megrekedést, krízist, amely miatt az alapoktól újra kellett volna építkeznem, sokkal inkább állandóan gazdagodó viszony ez. Minden egyes napon épül az Istennel való kapcsolatom imádság, igeolvasás vagy egy-egy élmény által. Ebben különösen nagy szerepet kap a napi találkozás az Igével. Ez folyamatosan alakítja bennem az istenképet, miközben az önismeretben is sokat segít.

Leggyakrabban milyen kérdésekkel fordul Istenhez?

A „hogyan tovább” témaköre folyamatos kérdés. A hitéletet az Istennel való együttműködésként látom, amelyben nem csupán kérek és várok, hanem magam is aktívan részt veszek. Ez sokszor egészen konkrét formát ölt: jelentkezést egy képzésre, egy könyv elolvasását, vagy hogy alaposan utánajárok egy-egy kérdésnek. A hit útján az emberi aktivitás is elengedhetetlen.