Miért töri a fejét eredeti ötleteken, hisz amit egy hatszáz lelkes községből ki lehetett hozni, azt megtette?

Annyiszor szembesültem a vidék, az ország szélén rekedt települések, benne az itt élő emberek lenézésével, hogy ezt született szatmáriként nagyon a szívemre vettem. Pedig, ha veszi a fáradságot a kíváncsi utazó, nem rest esetleg több száz kilométert autózni, meseszép tájakon találja magát. Vadregényes vidék, amelynek minden szegletében a magyar történelem jeles eseményeinek nyomaira bukkanunk. Az irodalom, a história, a közélet elemeit áthatja a reformátusság. A faluban található Kende-kúria 2015-ös felújítása lehetőséget adott a két meghatározó család – a Kende és a rokon Kölcsey – közös történelme, a nemzet felemelkedése érdekében végzett szolgálata bemutatására. Úgy informálnak a magunk mögött hagyott korok nemesi és főúri világáról, hogy közben észrevétlenül részesei leszünk őseink fejlődésért és a nemzet felemeléséért vívott küzdelmeinek.

Miért fontos önnek a történelem széles körű megismertetése?

Múltunkkal azért érdemes tisztában lenni, mert a hagyományok, az egykori nemzedékek örömei, bánatai génjeinkben öröklődnek. Őseink áldozatai mégis akkor gazdagítanak minket, ha cselekvő módon építjük be őket a jelenünkbe.

A „református tengerben”, ahogy Bartha Gyula csengeri lelkipásztor, nyugalmazott esperes jellemezte Szatmárt, miért csak ötvenéves korában tett konfirmációs fogadalmat?

Általános iskolai igazgató édesapámat azonnal kirúgták volna, ha a fia templomba jár. De a lelkembe nem láttak bele. Azt sem tudhatja más, hogy a külföldi útjaim során először mindig a keresztyén templomokat keresem fel.

Az imádság nem ismer földrajzi határokat. Számos zarándoklaton is igyekeztem mélyíteni a kapcsolatomat az Atyával. A konfirmációm után viszont teljesen megváltozott az életem: bármely döntésem előtt, legyen az gazdasági, közéleti, presbiteri, kikérem a tanácsát. Ő nemcsak meghallgat, de válaszol is. Hol humorosan, hol feddőn, de amióta elfogadom életem feltétel nélküli irányítójának, rendet tett bennem és körülöttem.

Presbiterként mit szeretne megvalósítani?

Az egyházon belüli megbékélést és a felekezetek közötti még szorosabb testvéri kötődést. Isten háza megszentelt hely, de ha nem jönnek be az emberek, akkor nekünk kell közéjük menni! Váljék istentiszteletté az alkalom, bárhol vagyunk! Szóljunk az ő nyelvükön, mert akkor találják meg a kapcsolódást az Igéhez! Amikor az imádkozásról beszélgetünk, sokan elmondják, mi mindenért és milyen régóta fohászkodnak, mégsem teljesül. A kívánságlista egyoldalú – hangsúlyozom –, inkább adjunk hálát a láthatatlan, de természetesnek vett dolgokért: friss levegő, étel az asztalon, munka a megélhetéshez, időnként botladozó hitünkért, családunkért, nemzetünkért. „Te láttad az Istent?” – kérdezik ilyenkor. Szemmel nem, de az áldásait érzem. „A hit a szegény emberek vigasza” – így az ateisták.

Ön mit válaszol nekik?

A keresztyén hit nem csak a szegényeké! Lelkész barátomnak magyarázkodott az egyik hívő: azért nem jár templomba, mert ott az első sorban csak a gazdagok ülnek. „Melyik ül a maga helyén?” – a frappáns reakció elbizonytalanította az illetőt. Székelyföldön a hit erejét tanítják, talán azért telnek meg a templomok.

Szatmár szerelmeseként a térség – beleértve a Partiumot –összekapcsolódását szorgalmazza, kutat, szervez, irányít, mecénása, kezdeményezője, örök keresője a jobbításnak. Miért?

Összetartozunk. Nyelvünk, nemzetünk, kultúránk, keresztyénségünk közös. Reformátusságunkkal is akkor sáfárkodunk jól, ha a múlt örökségét megéljük a XXI. században is. Ez a küldetésünk.