A befejezést olvassuk ebben a részben, személyesebbre fordul az írásmód, „levélszerűbb” lesz, egyben ablakot nyit Pál személyes életére. Nem különbözött a miénktől. Hiányoztak neki emberek, szomorú volt azok miatt, akikben csalódnia kellett, volt, akivel újra közel kerültek egymáshoz (Márk). Emberi és valóságos. Ahogyan az is, hogy utazás közben otthagyott valakinél egy köpenyt Tróászban, könyvekkel és tekercsekkel együtt. Vissza akart érte menni? Vagy véletlen volt? El akarta hozatni, de nem sikerült? Közbeszólt a per és a börtön? Nem tudjuk. A köpeny kellett a hideg télre, és az iratok, könyvek is hiányoztak (ezek között lehettek okiratok, jegyzetek, bibliai tekercsek). Vegyük észre, Pál nem új köpenyt vesz, nem küldi el Lukácsot pótolni a nagyon drága kéziratokat. Nem dúskál az anyagi javakban, ezért is kéri Timóteust. Ez a pár sor a köszöntésekkel és az áldásokkal mégis arról tanúskodik, mennyire gazdag az apostol – csak másképp, nem anyagi értelemben. Sok-sok ember szeretete és barátsága az ő gazdagsága, és az a tapasztalat, hogy Isten cselekszik. Így lesz gazdagabb a hívő ember – szeretetben, reménységben és áldásban.

Zsolt 149

RÉ 149

Titusz közel áll Pálhoz, „közös hitben való igaz fiamnak” – így címzi levelét. A fiatal férfi volt Pál első pogánykeresztyén munkatársa, akit fontos és nehéz szolgálatokra is megbízott: őt vitte magával Jeruzsálembe az apostoli zsinatra, ő közvetített Pál és a súlyos problémákkal küzdő korinthusi gyülekezet között. Most pedig Krétán maradt az apostol megbízottjaként, képviselőjeként, és vezetnie kell a gyülekezetet a saját lábra állás felé vezető úton. Nagy ajándék, ha a hitben való szolgálatban nemcsak munkatársakként vagyunk együtt, de barátokként és testvérekként is, akikben meg lehet bízni, akikre lehet építeni. A másik oldala is igaz ennek, szomorú az, amikor valaki képtelen segítséget kérni, másokkal megosztani feladatokat. Isten közös munkára hívott el minket, amelyben kiegészítjük egymást, mások az erősségeink és a gyengeségeink, a lelki ajándékaink és a problémáink. Magunkat közösen a Szentlélekre bízva viszont – meggyógyulva a bizalmatlanságból, egymást nem vetélytársnak látva – sokkal többre juthatunk.

Zsolt 150

RÉ 150

A fiatal gyülekezetre nagy veszélyt jelentettek a tévtanítók, színesnek ható, szépen szóló elméleteikkel, ferdítéseikkel, kiváló retorikájukkal, csak éppen amit mondtak, szemben állt az egészséges tanítással. Ráadásul Pál a krétai költőre, Epimenidészre hivatkozva mutat rá arra, hogy az ottaniak közösségi lelki alkata még nagyobb kockázatokat vetít előre. Az apostol azt hangsúlyozza, hogy ebben szigorúnak és határozottnak kell lenni. A tévtanítókat egy nagy gyengeség jellemzi: mintha két bizonyságtételük lenne. Hitvallásuk szépnek hat, és határozottnak tűnő ismeret van megfogalmazva benne, ami akár vonzó is lehet – de ahogy élnek, ahogy az emberek között mozognak, amilyen az életmódjuk, bizony az igaz Isten hiányáról tanúskodik. A beszédük és a magatartásuk ellentétben áll egymással. A hívő embert megállítja ez a mondat, fel kell tennem magamnak a kérdést: az én Istenről való beszédem mellé oda tudom tenni az Istenre mutató, általa áthatott életet? Ha egyre inkább ez tapasztalható, akkor jó úton vagyok. Ha nem, akkor Isten elé kell állnom, hogy formáljon és gyógyítson ő, segítsen az életemet az Igéhez igazítani, hogy hiteles lehessen a hitvallásom.

1Krón 1,1–28

RÉ 671

Sokat mond ez a szó: azonban. Összekapcsolja a most következőt az eddigiekkel, a tévtanítók életmódja és a beszédük közötti feszültséggel, és Titusznak, a vezetőnek meghatározza az utat: a gyülekezet különböző csoportjai a maguk helyén tanúsítsanak szélsőségtől mentes, példának állítható magatartást. Az életmódjuk következzen a hitükből, oda lehessen tenni a hitvallásuk mellé a tisztességes életüket. Az egészséges tanításnak csak az egyik – bár fontos – fele, hogy az Igéhez, a hit szabályához mérje magát, de ugyanígy része a következmény: a krisztusi ember, aki önmaga a példa. Érdemes megnézni, milyen sokszor írja le az apostol itt ezt az egy fogalmat: józan. Olyan ember, aki meg tud elégedni, és jól tud élni azzal, amije van, akinek nincs szüksége kilengésekre a boldogsághoz. Józan az olyan ember, aki gondolkodik, mielőtt beszél, és imádkozik, mielőtt gondolkodik. Józan az az ember, akinek a tettei nem fenyegetést, nem kockázatot jelentenek másoknak, hanem megbízhatóságot és rendezettséget mutatnak. Pál egyértelműen üzeni Titusznak, ezt kell hirdetni, de azt is írja, neki magának kell példának lennie. Figyelmeztetés ez a XXI. század keresztyéneinek is.

1Krón 1,29–54

RÉ 660

Miért fontos a tiszta tanítás megvédése és megerősítése, illetve a példaadó, hiteles hitvalló élet? Itt nem csupán az egyház becsülete forog kockán, nemcsak a hívő emberek hiteltelensége és bukása a veszély, hanem sokkal több. Nálunk jóval többről szól ez! Megjelent Isten kegyelme, de nem csak keveseknek, nem csak egy „szent klubnak”, amelynek tagjai jól vagy rosszul, de elvannak maguk között. Minden embernek megjelent Jézus Krisztus evangéliuma, minden embert ki akar menteni az ítéletből, és át akar emelni az örök életbe. Minden emberért meghalt, mindenki halálát legyőzte a feltámadásával. Nem tehetjük meg, hogy könnyelműségünkkel, ide-oda vetődve, magunkat leértékelve mi magunk akadályozzuk azt, hogy ez az örömhír eljusson a kortársainkhoz, a körülöttünk élőkhöz. Nevel az evangélium, életstílust és normát ad, és munkál minket a Szentlélek, ha igazán döntünk és engedünk neki. Ehhez van, amit meg kell tagadni, el kell hagyni, és van, amit követni kell, és nem engedni el. Jézus örömhíre nem csupán néhány soros jó hírt hozó üzenet egy cikkben vagy egy traktátuson, hanem Krisztusnak az élet minden területét átalakító valósága.

1Krón 2

RÉ 795

Az első keresztyének furcsa, összetett birodalom állampolgáraiként éltek. A rómaiak jogi rendszere és katonasága hatalmas területen sokfajta népet és nemzetet ölelt át. A politikai alkuk, a különböző helyi közéleti intrikák, az adott terültre jellemző kulturális és vallási rend tovább bonyolította egy-egy induló gyülekezet életét. De a hívőknek is be kellett illeszkedniük az állami rendbe – miközben a megtérésükkel és keresztségükkel sokkal nagyobb királyság állampolgáraivá váltak. Vegyük észre, Pál nem azt írja, hogy a hívők engedelmeskedjenek, és legyenek készek mindenre. Azt írja: „legyenek készek minden jó cselekedetre.” A kettő között óriási a távolság. Mindenben engedelmeskedni: az elvtelen, öncélú túlélés, önmagunk hosszú távú feladásának útja, amikor a pillanat előnyéért fokozatosan mindent elveszítünk. Így az e világi rendszer rabszolgája lesz a gyülekezet. Késznek lenni minden jótettre mást jelent: szabadságot és stabil belső értékrendszert, amely nem az adott kor széljárása szerint határozza meg magát. Kész a jóra, arra, ami épít, bárki legyen is az uralkodó. Akkor is, ha azt tiltja az éppen hatalmon lévő rendszer. Mártírok és hitvallók példája erősítette az apostol sorait, de az Ige elénk adja a szabályt a jelenben is.

1Krón 3

RÉ 780

Bella Péter

Számos tanács, eligazítás, figyelmeztetés hangzott el ebben a rövid levélben. Pál célirányosan fogalmazta meg az üzenetét fiatal munkatársának a presbiterek, püspökök, idősek, fiatalok, szolgák vonatkozásában, de nem kerülte meg a hamis tanítókkal, szószátyár, beszédben, vitatkozásban a kimerülésig és kimerítésig menőkkel való bánásmódot sem. Titusz ezeket tehát már tudja. Kapott eligazító szót ahhoz, hogyan kell bánni az említett emberekkel, már csak meg kell valósítania. Most ehhez nyújt segítséget Pál azzal, hogy bátorítja. Az ismeret nem arra szolgál, hogy azt az ember magába zárja, különösképpen akkor nem, amikor arra szükség van. Vészhelyzetben elsősegélyt nyújtani nem szakmai lehetőség, hanem embertársi kötelesség. Aki tudja, tegye. Aki tisztában van Isten dolgaival, kinyilvánított akaratával, annak pedig ezt cselekednie kell. De az sem közömbös, hogyan! Az apostol így fogalmaz: szilárdan. Nem gondolkodás-, hanem megalkuvásmentesen. Nem hezitálva, mások véleményét, értékítéletét mérlegelve, hanem határozott elkötelezettséggel. Nem könnyű egy ellentmondásos világban, sokféle értékrendet magába engedő egyházban szilárdan tanúskodni a Krisztusban egyértelművé tett evangélium mellett. De másként nemcsak nem szabad, de értelmetlen is.

1Krón 4

RÉ 842

Gaál Sándor