Mennyi időt és energiát fordítunk arra, hogy a tökéletesség látszatát keltsük, és fenntartsuk azt! Itt kijózanító üzenetet találunk erre vonatkozóan: még Isten első, választottjaival kötött szövetsége sem volt hibátlan. Nem a szövetséget ajánló Úr, hanem a benne élő és szolgálatot teljesítő nép és hivatalos papjai miatt. Ezért a megtartásra adott és megtartó szövetséget meg kellett újítani, hiszen amaz a tökéletesnek, az újnak csak előjele és előkészítője lehetett. Helyet készített a másodiknak, az új szövetségnek, az adta meg az első létjogosultságát és igazi értelmét. Mit jelent ez ma nekünk? Ugyanezt. Minden kizárólagosan Krisztus szövetségében kap értelmet, tartalmat és állandóságot. Az első szövetséget csak az újnak alárendelve lehet értelmezni, s értékét is abban nyeri el. Annyit ér, amennyire az új felé terelte, vezette az addigiakat. Ami pedig Jézus után, az ő egyszeri, tökéletesen bemutatott főpapi áldozata után következik, szintén ehhez mérten nyer értelmet és minősítést. A keresztyén ember életminőségét, a keresztyén gyülekezet minőségbiztosítását ő hordozza. Hozzá mérten, vele együtt értelmezetten nyílik lehetőségünk a bizalomra, bizonyosságra. Igen, kellett, kell a második, felülmúlhatatlan Krisztus-szövetség.

1Krón 23

RÉ 84

Olyan eseményeket idéz fel ebben a szakaszban a levél írója, amelyek köztudomásúak a levél olvasói előtt. A szent sátor, az áldozatbemutatás rendje ez. El is mondja, hogy ezekről részletesen nem szükséges írnom. Mégis ebből indul ki. Az Úr által megalapozottan elrendelt istentiszteleti rendből, mert ebben állt az Istenhez fűződő kapcsolatuk fenntarthatósága. S ebből teljesedik ki az – hosszú évszázadokon át végzett gyakorlat után –, amikor nem egy évben egyszer, hanem csak egyetlenegyszer az egy tökéletesen igaz főpap, Jézus Krisztus áll az Atya elé mindenekre elégséges, megigazítást adó, bűnöket felszámoló áldozatával. Jézus Krisztus tökéletes áldozata ezért nemcsak az ószövetségi papi szolgálat végzésekor előkép az eljövendőre, hanem nekünk is az egyetlen biztos, kimozdíthatatlan pont az eljövendő örök dicsőségre vonatkozóan. Az áldozat a tökéletes Krisztus részéről mindenekre és mindenkorra elégséges lett. Elhangzott a mindent eldöntő szó: elvégeztetett. Ez adhat nekünk kellő fegyelmet arra vonatkozóan, hogy megigazítottakként nem járhatunk akárhogyan földi utunk hátralevő részén.

1Krón 24

RÉ 190

A megváltás nem következmények nélküli. Az első, mindeneket megelőző eredménye a megváltottság ténye. Megváltottnak lenni a Heidelbergi Káté tanítása szerint azt jelenti, hogy Isten minden gyarlóságunk, hiányosságunk, igaztalanságunk, valóságosan kigondolt, megtervezett vagy el is követett bűneink ellenére Jézus érdeméért igaznak nyilvánít minket. Ez a mindenek feletti következmény. Azonban a megváltott keresztyén lét velejárója a szolgálat az Úrnak. Nem azért teszünk bármit, nem azért végzünk szolgálatot, hogy ezért cserébe elnyerjük a bűnbocsánatot, hanem fordítva. Megkaptuk a kegyelemből hit által való megigazulás felbecsülhetetlen ajándékát, s ennek lesz az a velejárója, hogy szolgálunk neki hálából, tiszta szívvel és szabadon. A keresztyén gyülekezet szolgál, ahogyan a keresztyén ember is. Minél gyengébb a közösség szolgálatkészsége és a keresztyén ember hajlandósága, elkötelezettsége a szolgálatra, annál inkább erőtlenség tételezhető fel a megváltottság bizonyosságában. A szolgálat a hitbizonyosságot kísérő jel Isten dicsőségére és a másik ember hasznára.

1Krón 25

RÉ 173

Az ószövetségi áldozatbemutatás vérrel járt. Azonban akármilyen hosszú időn – évszázadokon – át mutattak be megszámlálhatatlanul sok ilyet a mindenható Úr előtt, az ő elrendelésére mégis azt kell látnunk a Jézus Krisztusban beteljesedett Újszövetség lényegét tekintve, hogy ezek előjelekként, emlékeztetőkként szolgáltak arra a nagy-nagy ígéretre nézve, amely Isten Fia áldozatában maradéktalanul beteljesedett. A bűn mint tőle elválasztó akadály súlyosságának kiábrázolására Urunk úgy rendelkezett, véráldozat nélkül ember nem állhat meg előtte. A bakok és bikák, kosok leölése bármilyen megrendítő tényezőként kísérte is végig a választottak életét, arra emlékeztetett: enélkül nincs kiengesztelődés az Úr előtt. Azonban a nagy felszabadító hír abban áll, hogy van bűnbocsánat Krisztus véráldozata által! Nélküle félbemaradt igyekezet lenne a leghosszabb ideig gyakorolt és legkomolyabban vett áldozatbemutatás is.

1Krón 26

RÉ 100

Teljes összhangban van a levél tartalma, hiszen az elején azt olvassuk, „sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk”. Mert eszerint a végső idő az, amikor minden a teljesség igénye szerint valósul meg. Isten a legmagasabb fokon, tökéletesen jelentette ki magát a Fiú által, s ez valósult meg a bűnnel vívott küzdelemben. Krisztus által, az ő áldozatával nem egyszerűen folyamatosan emlékeztetett a bűnre, az azzal folytatott küzdelemre, hanem végső, teljes értékű megoldást szerzett általa. Eltörölte. Ami azt jelenti: bár létezik a bűn, sőt életünk során folyamatosan keletkezik is, tehát számolnunk kell a létével, el kell szenvednünk annak minden, életünket befolyásoló következményét, de végső ítéletet mért rá Krisztus keresztáldozata. Ez nem félmegoldás, nem várakozás kérdése, hanem beteljesült valóság. Isten önmagáról adott kijelentése és önmaga által bemutatott áldozata kizárólagos, tökéletes és felülmúlhatatlan. A még létező bűnt eltöröltnek minősíthetik, akik elfogadják megigazító kegyelmét.

1Krón 27

RÉ 89

Mennyi igyekezettel próbálkozunk egymáson segíteni, vállalva egymás terheit! Ígéretek halmaza veszi körül gyermekeinket arra nézve, mi mindent vállalunk értük és helyettük. De létezik e olyan szülő, aki ezt hiánytalanul képes teljesíteni? És fordítva, szerető szívű gyermekek engedelmességet fogadnak szüleiknek, később talán elkötelező szavak hangoznak el arra vonatkozóan is, hogy az öregedő szülőkről gondoskodnak. Később szépen jönnek egymás után az akadályozó tényezők, a különböző korlátok. Kudarcérzet helyett felemelő az a világtörténelmet, benne a mi életünket is meghatározó felajánlkozás, amelyet Jézus tett az Atyának a mi érdekünkben. Teljesítette az Atya legfőbb akaratát. Eljött értünk, közénk, és utat készített vissza az Úrral való tökéletes és romolhatatlan közösségbe. Szenvedéstörténetében többször is feltör a megerősítés: „…mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) Ebből fakadón pedig mi naponként elszabadultan, kétségeskedés nélkül imádkozzuk: „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6,10b)

1Krón 28

RÉ 72

A bűn valósága kikerülhetetlenül megjelenik a mindennapjainkban. Akkor is, amikor elkövetjük, akkor is, amikor szenvedünk a következményétől, roskadozunk a hatása alatt. Az pedig még inkább terhes, hogy bármennyire szeretnénk felszámolni, mégis nyoma marad. Olykor hosszú évek eltelte után üti fel a fejét a valamikor elkövetett bűn fájdalmas következménye. Még a bűncselekmények esetében is így van ez. Az elkövető teljes erejével azon igyekszik, hogy eltüntesse a nyomokat, ne hagyjon maga után semmit, ami bizonyíthatja a vétkességét. A bűn természete szerint következményekkel jár. Még a viszonylagos rendezés után is. Hiszen a gyászoló kaphat ugyan anyagi kártérítést, de az elveszített életet soha nem adhatják vissza. Maradandó testi sérülést okozó bűncselekmény után is lehet járadékot kirendelni, de attól nem áll helyre az eredeti mozgásképesség. Ilyen komoly dolog a bűn még a mi számításaink között is. Hát még akkor milyen súlyos, ha arra gondolunk, hogy kizár bennünket az Istennel való közvetlen és örökké tartó lét lehetőségéből! De micsoda felszabadító hír: a bűn egyetlen és egyben tökéletes ellenszere, hatástalanítója a bűnbocsánat! Erről szól itt a levél írója. Nem kell még beszélni sem jóvátételi lehetőségről, ha elfogadtuk a bűnbocsánatot Krisztus érdeméért.

1Krón 29,1–9

RÉ 172