Honnan ered a kötődése a népzenéhez?

Az énekléssel együtt mindig is része volt az életemnek. Édesanyámat és nagymamámat egyaránt kiváló énekhanggal áldotta meg az Isten. Tőlük rengeteg népdalt és egyházi éneket tanultam. Mivel már az anyatejjel szívtam magamba az éneklést, természetessé vált az életemben. Nagytatám kiváló néptáncos volt, így aztán a néptánc szeretete is kezdettől része a családunknak. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer elismert népdalénekes legyek. Rengeteget tanultam, fejlesztettem a hangomat, bár tanárom sosem volt. Imádkoztam, hogy Isten ebben a tervemben támogasson, magam pedig mindent megtettem az álmaim megvalósításáért.

2001-ben a sok munka meghozta gyümölcsét: első díjat nyertem a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdalversenyen Szatmárnémetiben. Ekkor tudatosult bennem, hogy Isten bízta rám ezt a feladatot: népi kultúránk éltetését, megélését és továbbadását.

Mit jelent önnek az éneklés?

Az éneklés számomra felér az imádsággal, akár népdalt éneklek, akár zsoltárt. Nemhiába tartja a mondás, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik. Boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit a lejobban szeretek. Emellett az éneklés egyfajta hálakifejezés. Hálás vagyok Istennek ezért az ajándékért, és szeretném ezt úgy használni, hogy örömet szerezzek másoknak. Hiszem, hogy a tehetség felelősség is, ezért arra törekszem, ne csak szépen énekeljek, hanem a jelenlétemmel és a dalaimmal egyaránt értéket közvetítsek.

Hogyan lett kántor?

Kántortanító-képzőben tanultam. Mivel nehezen ment az orgonajáték, és talán az akkori tanárnőmnek sem volt kellő türelme hozzám, teljesen lemondtam arról, hogy belőlem valaha is kántor váljék. Amikor a jelenlegi szolgálati helyünkre költöztünk, egyik nap azzal jött haza a férjem, hogy munkalehetőség adódott számomra: kántori állás a saját gyülekezetünkben. Ez nekem azt üzente, hogy Istennek további tervei vannak velem. A sok jót, amit tőle kapok, úgy tudom meghálálni, hogy a szolgálatába állok.

A népi kultúra mely ágaival foglalkozik még?

A népdaléneklés mellett a fő tevékenységem a népi bútorfestés. Harmincéves koromig nem foglalkoztam ilyesmivel. Egy kedves bútorfestő unszolására próbáltam ki, és azóta ki sem esett az ecset a kezemből. Leginkább a templomok festett mennyezet- és padmellvédkazettái inspirálnak. Emellett népi tojásírással, gyöngyfűzéssel és az írásos kézimunka mintakincsének rajzolásával és varrásával is foglalkozom.

Van ezeknek missziós hozadéka?

Természetesen. Előfordulhat, hogy az éneklés a templomban ülőt jobban megérinti, mint maga a prédikáció. Hidat épít emberek között és tanúságtétel, ha a hozzáállásod, alázatod és az előadásod hitelesen tükrözi a hitedet. A hagyományos magyar népművészet évszázadokon át szorosan együtt élt a keresztyén hittel. Őrzi a keresztyén kulturális örökséget és kapcsolatokat teremt. Egy alkotói folyamat vagy kézműves foglalkozás során olyan beszélgetések indulhatnak el, amelyekben természetesen szóba kerülhet a hit is.

Hogyan fonódik össze életében a néphagyomány, hit, szolgálat?

E három számomra ugyanannak az útnak a része. A néphagyományban azt a gazdag örökséget látom, amelyet az előttünk élők hitből, szeretetből és kitartásból építettek fel. A népdalokban, a népi díszítőművészetben és a régi motívumokban ott van az a világszemlélet, amely közel áll hozzám: tisztelet a Teremtő, az ember és a teremtett világ iránt. A hitem megtanít arra, hogy a kapott ajándékokat ne csak magamért használjam. Ezért az éneklést és a bútorfestést is szolgálatként élem meg. Nem csupán előadni vagy alkotni szeretnék, hanem örömet, reményt és értéket adni azoknak, akik találkoznak a munkámmal. Ha ezen keresztül valaki békét, vigaszt vagy reményt kap, akkor úgy érzem, hogy a szolgálatom betöltötte a célját.