Sokszor maradandót szeretnénk építeni, de Isten mást tervez. A mai jeruzsálemi várfal sem az, amit Nehémiás épített, hiszen „csak” a XV. század körül keletkezett arab–török erődítésként. Bizonyára Nehémiás is tudta, hogy azok nem fognak örökké állni. Mégis végezte hittel, kitartóan a szolgálatot.

Ez az állhatatosság győzte meg a népet is. Nem mondták, hogy van elég bajuk enélkül is, menjen haza, és ott intézkedjen. Az ellendrukkerek ellenére többségük elfogadta a vezetését, és együttműködtek vele. Sőt: engedelmeskedtek neki. A nyolcadik részben azt olvassuk, hogy amikor elkészült a fal,

összegyűlt a nép, és sírva hallgatta Isten szavát, törvényét. A hosszú munka után vízre, a hosszú fogság után Igére szomjaztak.

De honnan származott ez a szomjúság? Bizonyára a bűntudatból, amelyet a korábbi tévelygésért kapott dorgálás miatt éreztek. Az Úr így támaszt szomjúságot a nyakas, ellene lázadó emberekben. Döbbenetes, hogy ugyanaz a nép, amely évtizedekkel azelőtt (lásd 2Krón vége) megvetette az Urat és követőit, most zokogva borul le Isten Igéjét hallgatva, mert végre magára ismer. A stratéga Nehémiás és a lelki vezető Ezsdrás tudták, hogy nemcsak a fizikai falakat kell felépíteni, hanem a lelki templomot is. Az emberek belső épülésre is vágytak, Igére, tanításra.

A testi és lelki szomjúságot mindenki ismeri. A Biblia ezért gyakran használja a lelki sivárság, míg a vizet az élet jelképeként. Mózes által az Úr vizet fakaszt a pusztában kiszáradva tévelygő népnek. Jézus pedig azt mondja: aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. Nem erővel önti ránk, hanem megvárja, amíg magunktól kérünk.

De jó volna, ha mi se öntenénk egymást nyakon az Igével! Ha arra az időre tartogatnánk, amikor valaki megszomjazik a közelünkben, és kér. Nem is lehet fontosabb szolgálatunk: készenlétben állni a friss, tiszta vízzel. Nem lövöldözni varázsigékkel, mint egy vízipisztollyal, szanaszét, hogy majd az Úr helyreteszi, megoldja. Jó várni, figyelni, és a megfelelő helyen, kellő időben bizonyságot tenni, ha kérik.

De hogyan kérnék? Aki nem hívő, nem is tudja, hogy állapota valójában szomjúság, lelki szárazság. Ezért biztosan nem így szólnak majd: testvérem, Igére szomjazom, nincs hitem. Hanem egyszer csak ilyesmit mondanak bátortalanul: gyere, van egy kérdésem. Te hogyan oldottad meg? Üljünk le! Beszélgethetünk egy kicsit?