Az egész magyar költészet, ezen belül Vörösmarty egyik leghíresebb és legszebb művének talán legismertebb verssora ez: „Most tél van és csend és hó és halál.” Ennek pandantjaként, játékos gondolatkísérletként elmondhatjuk: most nyár van és zaj és hőség és élet. De ha belegondolunk, nyáron is lehet csend, és ez a fogalom nem feltétlenül jár együtt a haláléval, illetve annak toposzával, habár számos más példát is találhatunk erre. Például Pascal – sokak szerint a legnagyobb francia szellem – ezt írta fő művében:

„E végtelen terek örök csendje rettegéssel tölt el.” De gondolhatunk Ady híres Csönd-hercegére is, aki a költőt kívül-belül fenyegető halál, a kettős csend szimbóluma: „Óh, jaj nekem, ha elnémulnék, / […] Jó Csönd-herceg / Nagyot lépne és eltiporna.”

Ezzel szemben Weöres Sándor Két csönd című versében a hegylejtői ház ajtajában összeérő külső s belső csend nem a halálra, hanem az életre mutat – arra, hogy bár a zaj, a zűrzavar egyre nagyobb a külvilágban és saját lelkünkben is, mégis van remény. Hogy a csend fogalma kettős – ellentétes – jelentésű, arra még sok más példát hozhatunk.

József Attila Téli éjszaka című költeményében „A hideg űrön holló repül át / s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?”

Kárpáti Tibor Gyöngyöt az Embernek című versében ellenben – amelyet a Misztrál együttes zseniális, katartikus zenei átdolgozása tett közismertté – ezt olvashatjuk, illetve hallhatjuk: „szent dal csengését / majd a szent csendet / káoszban fogant / újjászült rendet”.

A csend cseng? A csont hallja a csöndet? Hát a csend nem néma, mint a haldokló Hamlet mondja utolsó szavaként?! A csendnek van hangja?! Jó hatvan éve született a világhírű amerikai folk-rock duó, Simon & Garfunkel egyik legismertebb, ifjúkoromban annyiszor hallott-csodált dala, a The Sound of Silence, azaz A csend hangja, amely így végződik: „És az emberek meghajoltak és imádkoztak / A neonistenhez, akit ők készítettek / És a tábla villogva jelezte a figyelmeztetést / Az általa formált szavakban / És a tábla ezt mondta: / A próféták szavai / Ott vannak írva a metró falain, a bérházak folyosóin / És suttogva a csend hangjaiban.”

Tizenévesen még nem értettem a dal szövegét, s nemcsak azért, mert nem tudtam angolul, hanem mert nem ismertem a Bibliát és benne Illés próféta történetét. Mint a Királyok első könyvében olvassuk, miután a Kármel-hegyi istenítélet után Illés megöli a Baal-prófétákat, életét féltve elmenekül Jezábel királyné bosszúja elől. Negyvennapi pusztai bujdosás után a Hóreb hegyén az Úristen megjelenik a magányos prófétának, de nem ám viharos szélben, földrengésben és tűzben (villámban), hanem „halk és szelíd hangban”, amely új erőt és új parancsokat ad neki.