Nem egyenes út vezetett a lelkészi szolgálatig. Hogyan indult?

Mélyen vallásos neveltetést kaptam. Érettségi után a szüleim kertészeti vállalkozásába álltam be dolgozni, Mohácson. A családunk életét erősen meghatározta a történelem: a háború után mindent elveszítettünk, majd édesapámat 1956 után elítélték. Úgynevezett reakciós család voltunk, én meg „x-es” gyerek az iskolában. Megtapasztaltam, milyen az, amikor valakit a származása miatt bélyegeznek meg.

Mi vezette mégis a teológiára?

Művelődési házban dolgoztam, ahol arra biztattak, tanuljak népművelőnek. A kor ideológiai légköre azonban távol állt az otthonról hozott értékrendemtől. Majd egy pianínó mozgatása közben súlyosan megsérültem: nyolc hónapot töltöttem táppénzen. Ez alatt a hosszú kényszerpihenő alatt kaptam az elhívást.

Mit adott önnek a teológiai tanulmányok öt éve?

Nagyon élveztem a teológiai éveket, az osztályközösséget. Különösen azt, amikor könyvek között ülve tanulmányozhattam egy-egy bibliai kérdést. Akkor még nem volt internet, mindent így kellett felkutatni.1988-ban érkezett meg első szolgálati helyére, Nagyvátyra.

Kezdetben milyen benyomásokat szerzett?

A parókia százéves épülete öt éve lakatlan volt, dohos falakkal, egérméreggel a sarkokban… Fűteni a konyhai cserépkályhával lehetett, a meleg vizet a fatüzelésű bojler adta. Bár a szüleim elképedtek, vállaltam. Volt benne egy kis falusi romantika. A fizetésemről tárgyalva én magam kértem, adjanak kevesebbet, nem akartam ezzel is terhelni a gyülekezetet. Ebben persze segített a biztos családi háttér.

Nagyváty mellett a szentlőrinci szolgálatot is ön látta el…

Szentlőrincen akkoriban havonta csupán egyszer tartottak istentiszteletet. A harminc egyházfenntartóból öten jártak. Mégis azt éreztem, több lehetőség rejlik ebben a közösségben. Néhány elkötelezett család mellém állt, elkezdtük felkeresni az embereket, házról házra jártunk.

A feleségem a katolikus plébánia anyakönyveiből írta ki a reformátusokat. Felkerestünk és megszólítottuk őket. Hónapról hónapra érezhető volt a gyarapodás. Jöttek a fiatalok is: gimnazisták, egyetemisták. Tizenöt fős ifi alakult.

Megítélése szerint miben áll a növekedés titka?

Elsősorban Isten gondviselése, és rengeteg munka. Elindultak a heti istentiszteletek, bibliaórák, ifjúsági alkalmak, később kórust is alapítottunk. A fiatalok otthon érezték magukat. Kirándulásokat, közösségi programokat, zenés alkalmakat szerveztünk. A rendszerváltozás idején sok ember nyitott a hitre, ezt a lehetőséget igyekeztünk megragadni.

Néhány év alatt harmincról száznyolcvanra nőtt az egyházfenntartók száma. Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy élő gyülekezet alakult ki: fiatalok kapcsolódtak be a gyülekezet életébe, megtelt a templom, valódi lelki közösség formálódott. Arra is rávettek, hogy tartsunk éjféli istentiszteletet. Népszerű alkalommá vált, tömve volt a templom.

Később csökkent a gyülekezet létszáma. Mi állt ennek a hátterében?

Elsősorban a demográfiai változások. Sokan meghaltak, számos fiatal elköltözött. Az a nemzedék, amelyre annak idején építhettünk, fokozatosan szétszóródott. Nem sikerült új ifjúsági közösséget kialakítani. A koronavírus-járvány is olyan csapás volt, amelyből nem tudtunk teljesen felállni.

Társa volt a szolgálatban a felesége. Miképp osztották meg a feladatokat?

Ő dolgozott, én meg prédikáltam. Nélküle egészen biztosan nem ment volna. Hittanórákat tartott, szervezte a gyülekezeti alkalmakat, vezette az adminisztrációt, segített a közösségi programokban. Szerintem ő papnénak született.

Vannak már konkrét tervei a nyugdíjas évekre?

Szeretnék az elmúlt eseménydús évekről írni. A kert is rengeteg munkát ad, a templom után a második kedvenc helyem. Emellett vár a festőállványom, és a badacsonyi nyaraló is megérett a felújításra. Nem is tudom, ennyi minden belefér-e a következő harminc évbe.