Néhány éve, amikor augusztus 20., Szent István és az államalapítás ünnepe vasárnapra esett, örvendezve jegyezte meg egy közgazdász ismerősöm: milyen jó ez így! Először azt hittem, valami mélyen rejlő ünneptitokra bukkant, de hamar lehűtött, mondván, ilyenkor nem kell átszervezni a munkanapokat, és lendületben marad a termelés. Pedig találni itt titkot, hiszen minden ünnepnek ősképe a teremtés hetedik napja. A megállás minden tiszta alkalma áldás és megszentelés (1Móz 2,1–3) – eredmény és remény. Nemzeti ünnepen is érdemes kitérni erre az összefüggésre, mert ma már egész nemzedékeket téveszt meg a munka és az ünnep viszonyának korunkbeli megfordítása. Eszerint utóbbinak nincs önjoga, nem akadályozhatja a munkát. Munkával dicsőítem Istent – mondja az újmódi farizeus, ekként kárhoztatva a régi képmutatókat.

A szünet csak a munka célzatos megszakítását szolgálhatja. Arra való, hogy a még befejezetlen feladatainkhoz erőt gyűjtsünk; afféle üzemmódváltás ez, rekreáció, végtelenített másodlagos teremtés. Átlátunk az ünnepek néhai és mai ideologikus kisajátításain, bölcsen eltűrjük, ahogy ilyenkor nagyemberek és percemberkék egyaránt maguk köré kanyarítják azok szépséges köntösét, és harsány ígéreteikben lehozzák nekünk a csillagokat is. Csak ne tartson sokáig a szónoklat…

De azt már (még) nem igazán értjük, hogy az ünnep az utolsó (valójában: egyetlen és örökös) létesélyünk olyan korszakokban, amelyekben erőinket apasztó, időnket szorongássá ziláló, a meggondolást puszta adathalmazzal hamisító sorsként uralkodik felettünk az önmegvalósítás kényszerképzete. Kérdezzétek csak meg algoritmus urat és prófétáját, a mesterséges intelligenciát: készek-e helyettünk gondolkodni és cselekedni? És ünnepelni? S ha nekik nincs szükségük rá, tőled is elveszik. Éppen ezt az álünnepes önkizsákmányolást tiltja a tízparancsolat, amikor elrendeli az Isten teremtő munkájáról való megemlékezés megáldását és megszentelését (2Móz 20,8–10). Amely tehát nem alkalmi gondűzés, nem egy- vagy többnapos túlélőkapszula. Hanem alázatos bátorság Isten elé állni s elfogadni meghívását az eljövendőkre.