Akik még nincsenek itt
Egyetlen pad sem maradt üresen a kelenföldi református templomban a gyülekezet századik évfordulóján tartott hálaadó istentiszteleten. Volt mit ünnepelni: olyan közösség él ott, amely végigélt templomépítést, háborús pusztítást, újrakezdést, de a nemzedékek sora kitartott. Az igehirdetés és a személyes visszaemlékezések nem pusztán a múlt felidézésére törekedtek: a szolgálat valódi indítékairól, a Krisztushoz tartozás szabadságáról és az egyház mások iránti felelősségéről is szó esett. Az október 18-ai ünnep egyik legfontosabb kérdéseként nem az fogalmazódott meg, hogyan maradt meg a közösség száz éven át, hanem képes-e továbbadni mindazt, ami megtartotta.
A XX. század elején Kelenföld még más képet mutatott, mint ma. A vasút és a megtelepedő ipar egyre több embert vonzott Budapest déli részére, az új lakónegyedekkel együtt pedig új közösségek születtek. Az itt élő reformátusok 1910-ben még a pályaudvar melletti községi iskola barakképületében gyűltek össze, eleinte csak havonta egyszer. Később egy tornateremben tartották istentiszteleteiket.
A közösség tehát már jóval a temploma felépülése előtt létezett, és egyre erősödött. 1926. január elsején alakultak önálló missziói egyházközséggé. Négy évvel később már Medgyaszay István monumentális templomában ünnepelhettek. Az 1930. novemberi avatásra olyan sokan érkeztek, hogy az altemplomban helyet foglalóknak megafonnal kellett közvetíteni Ravasz László püspök igehirdetését. A második világháborúban megsérült épület helyreállítása az ötvenes évek közepéig tartott.
A centenáriumot történeti és irodalmi előadásokkal, kiállítással, színdarabbal és hangversennyel ünnepelték. A jubileumi hetet lezáró vasárnapi istentiszteletre már jóval a kezdés előtt érkeztek a hívek. Régi barátok ismertek egymásra, több nemzedék óta ide tartozó családok beszélgettek a templomban. Örömmel köszöntötték egymást azok, akiknek nem csupán ünnepi alkalomként, hanem a közös történetük mérföldköveként érkezett el ez a vasárnap. A gyülekezet tagjain látszott, mennyire lényeges számukra az évforduló.
Az istentiszteleten a harmincéves Kelenföldi Református Énekkar énekelt Alföldy-Boruss Csilla vezényletével, közreműködött a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes Kovács Zalán vezetésével. A kórus és a rézfúvósok hangzása szinte megemelte a templomot. Ezután figyelmes csend lett a padsorokban.
Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetése textusaként a 100. zsoltárt választotta. Felidézte a jeruzsálemi templomhoz érkező zarándokokat: a hosszú út után megpillantják a szent helyet, a kapuk megnyílnak, és megszólal a templomi énekesek kórusa. „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” – hangzik az első felszólítás.
A felhívás nemcsak a zarándokoknak szól, hanem azoknak is, akik még nem ismerik az öröm okát. Aki belép Isten házába, nem csupán önmagáért jön. Azokat is képviseli, akik még nem ismerik Krisztust. Az egyház ugyanis „nem önmagáért van, hanem azokért, akik még nincsenek itt”.
A megtelt templomban ez a mondat különös súlyt kapott.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!