Töltött gyöngyös

Februárban lettek vágásérettek az előző évi gyöngytyúkok, ezért készítettem most gyöngyösből ebédet. Ugyanúgy gabonán nevelkedik, mint a házi tyúkok. Könnyű húsa van, régen úgy tartották, hogy a belőle készült leves gyógyít. Családtagjaink nagyon szeretik levesnek, sütve és töltve egyaránt. Egész nap járkál az udvarban, ettől keményebb, izmosabb, mint a többi baromfi, ezért először levesben főzöm, egy órán át.

Töltött gyöngyös Fotó: Németh Lajosné

HOZZÁVALÓK:

• 1 egész gyöngytyúk

• 1,5 dl tej

• 1 zsemle vagy annak megfelelő mennyiségű durumkenyér

• 1 gyöngyös mája és 1 csirkemáj

• 1 keményre főzött tojás és 1 egész tojás

• 1 kávéskanál majoránna

• só

• őrölt bors

• petrezselyemzöld

• húsos szalonna

ELKÉSZÍTÉS:


A gyöngytyúkból először a szokott módon levest főzünk, majd kivesszük, kívül-belül besózzuk, majoránnával beszórjuk. Amíg áll a sóban, keményre főzzük a tojást, és a tejben megáztatjuk a zsemlét. (Én a durumkenyeret jobban szeretem, mert könnyebben lehet szétmorzsolni.) A májakat elkaparjuk. A megáztatott zsemlét vagy kenyeret kinyomjuk, szétmorzsoljuk, sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük az elkapart májjal, egy felvert tojást teszünk hozzá, végül a kicsi kockákra vágott főtt tojást. Apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.

A langyosra hűlt gyöngyös belsejébe töltjük. Fóliával letakarva 180 fokos sütőbe helyezzük egy kevés vízzel, zsiradékkal. Amikor a töltelék is megfőtt, levesszük a fóliát, szalonnacsíkokat tűzünk rá, majd pirosra sütjük.

Köretnek bulgurt ajánlok, én azzal készítem.