Egy napom nyáron: amikor délután hazaértem a legeltetésből, hasított fát kellett a sparhelt alá raknom tüzeléshez (nagyrészt én hasítgattam). Feltettem nyolc körül egy nagy fazék vizet melegedni, hogy forró legyen, mire édesanyámék hazajönnek a határból. Aztán egy vödör friss vizet kellett bekészítenem. (A százéves, téglafalú, mohás kút olyan hűs, ízes vizet adott, amilyet ma már nem ismernek az emberek.) A konyhát föl kellett mosnom a verandával együtt.

Míg melegedett a víz, szecskát készítettem a lovaknak, teheneknek. (Szecska: nagy kerekű, kétpengés, három oldalán deszkával közrefogott rakhely, ahova beraktam a kukoricaszárat, szénát, lucernát, s kézzel hajtva két-három centiméteres vegyes eledelt vágtam.) Ezt a keverőládában felvizeztem, ráöntöttem a magam darálta marharépát, összekevertem korpával, s beöntöttem a maradéktól megtisztított jászolba. A felette lévő rácsos szénatartóba a padlásról ledobott szénát raktam, majd bekészítettem két vödör itatóvizet. A trágyát kétnaponta négy-öt tragaccsal kitoltam a dombra, miközben tiszta szalmával szépen „megaljagyoztam”. (Már tótfalusi voltam, amikor tolmácsként Londonban nagykövetekkel ebédeltem, este hatkor pedig már toltam ki a trágyát apósom lovai alól az istállóból. Nem lett semmi bajom…)

Az udvart legalább heti kétszer ki kellett söpörni, nyáron ehhez hasonlóan a házunk szélességében a por miatt meglocsolni, elsöpörni az utcát. Ezt azért is volt fontos elvégezni, mert az arra járó falubeliek elmarasztalhatták a gazdát trehánysága miatt… Az állatok esti etetésének előkészítése mintegy két órát tartott. A vacsora este tíz-tizenegy körül készült el. Édesapám a munkától, az öcsém a játéktól fáradtan várták esténként a vacsorát az asztalra borulva, nekem meg tennem kellett, amit édesanyám parancsolt.