Közelebb Istenhez

Előfizetek

Hol találkozhatunk Istennel? Az olvasó esetleg kapásból meg is válaszolta magának: bárhol, mert mindenütt jelen van. Vagy: a templomban, mert az az Úr háza. Igazság szerint ez a kérdés ősidők óta foglalkoztatja az embert, a feleletek ebből fakadóan sokfélék. Most a fenti kettőtől eltérő, talán szokatlan, de biblikus választ fogok kiemelni, amely egyben az egyik legősibb felelet erre a kérdésre: fent, a hegyen találkozhatsz Istennel, ahol az ég és a föld összeér.

Hogyan jelenik meg ez a Bibliában? Ezek a találkozások végigkísérik az Ószövetséget. Most kettőt emelek ki. Isten és Mózes kapcsolatában a találkozás szinte természetes helyszíne a Sínai-hegy, ahová a mennyei Atya rendszeresen felhívta Mózest, hogy beszéljen vele. „Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről…” Ott kap kijelentést az Úrtól a nép életére és jövőjére nézve. Illés szintén ott találkozik Istennel, aki megmutatja neki az erejét, a dicsőségét, végül mégis szelíd hangon szól az elkeseredett prófétához, hogy megújítsa. Az Úrral való találkozás és a kijelentés megkülönböztetett színterévé válik a hegy.

Nem csak az Ószövetségben láthatjuk Istentől ezt a különleges helyszínválasztást. Jézus Krisztus három tanítványával szintén egy magas hegyre megy imádkozni. Ott elváltozik a szemük láttára: „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság”, megjelenik Illés és Mózes, és beszélgetnek Jézussal, az Atya pedig megszólal a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok.” (Mt 17)

A hegy az imádság, az Istennel való találkozás és a tőle eredő kijelentés szimbólumává válik itt is. A jelen lévő ember megtapasztalása pedig, hogy találkozhatott a fenséges Istennel, és beszélt vele. Nem véletlen, hogy Péter a történtek hatására így szól: „Uram, jó nekünk itt lenni!”

Jézus ragyogása isteni természetére mutat, túlláttat a tanítón, még a csodatévőn is. Az Atya pedig arra szólít fel,

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!