A Székesfehérvár belvárosában álló református templom nem szigetként létezik: közelében működik az iskola és az óvoda, a gyülekezet életében pedig a vasárnapi istentisztelet inkább kezdete, mint lezárása a hétnek.

Amikor az egyházközség lelki elöljáróit arra kérjük, néhány szóval jellemezzék a közösséget, Brunner Vilmos vezető lelkipásztor szerint „Igére alapozva, előrelépve” él a gyülekezet. Tavasz Kristóf a találkozás és a feltöltődés helyének nevezi, Tavaszné Kertész Ilona hittanoktató lelkész pedig formálódó közösségként tekint rá. A három meghatározás együtt pontosan kirajzolja azt az ívet, amelyben ez a közösség ma él: az Ige köré gyűlve tanulnak megbízni egymásban, és közben lépésről lépésre újraértelmezik a helyüket Székesfehérváron.

MAGGYÜLEKEZET A VÁROS SZÍVÉBEN

A belvárosi egyházközség mögött több mint kétszáz év története áll. Fülöp Zoltán gondnok ennek a történetnek nemcsak ismerője, hanem résztvevője is: gyermekként került ide, itt konfirmált és töltötte a fiatalkorát, majd tanulmányai után, már házasként tért vissza a városba. Építészmérnökként szakértelmét adva tevékenyen támogatta az egyházközség épületeinek megújulását.

A rendszerváltozás után visszakapott egykori református iskolaépületből felmenő rendszerben indult újra az általános iskola, miközben az ingatlant fokozatosan kellett alkalmassá tenni a nevelő-oktató munkára. – Vállaltam azt a feladatot, hogy a tanintézmény felújítását részben megtervezzem, lebonyolítsam, majd műszaki ellenőrként is kísérjem. Ez a folyamat húsz évig tartott – idézi fel Fülöp Zoltán.

A város református térképe közben átalakult. Ma Székesfehérváron három református egyházközség működik: a belvárosi mellett a Budai úti, valamint a maroshegyi, utóbbi egyelőre missziói státuszban. Fülöp Zoltán szerint a belvárosi továbbra is a maggyülekezet, nem abban az értelemben, hogy mások fölé helyezné magát, hanem mert múltja, intézményei, szolgálatai és felelőssége okán különleges helyet foglal el a fehérvári reformátusság életében. Ez a történeti szerep ma már nem magától értetődő adottság. Akkor válik élővé, ha a jelenben is képes közösséget építeni, megszólítani és Krisztushoz vezetni az embereket.

NEMCSAK EGYMÁS MELLETT, HANEM EGYMÁSSAL IS

Egy nagyvárosi gyülekezet azonban nem válik magától közösséggé. Brunner Vilmos vezető lelkipásztor korábban falusi gyülekezetben szolgált, ezért különösen élesen látja a különbséget. – A nagyobb létszám nem feltétlenül könnyebbség. Itt a nagy számok törvénye, valamint a városi lét miatt sokan járnak vasárnap az istentiszteletre, de esetleg azt sem tudják, hol lakik a másik, sokszor nem is beszélgetnek egymással.

Egy városi eklézsiában ezért különös jelentőségűek azok az alkalmak, amikor az emberek nemcsak egymás mellett ülnek a templomban, hanem találkoznak is egymással. – Egy-egy adventi teázás, pünkösdi piknik, beszélgetős együttlét néha többet jelent, mint elsőre gondolnánk: a nevekhez történetek, az arcokhoz életutak kapcsolódnak – hangsúlyozza Brunner Vilmos. A lelkipásztor szerint ezeken kezdődhet el igazán a közösséggé formálódás. Több rétegalkalom is ezt a személyességet szolgálja. Brunner Vilmos a férfiak imakörét és a bibliaórát tartja különösen előremutatónak.

A férfiak között az élet dolgairól, hitről, családi kérdésekről és a Szentírás tanításáról is őszintén lehet beszélgetni. Tavaszné Kertész Ilona mást emel ki: a női csendesnapok és a női kör alkalmai segítenek abban, hogy a hölgyek megtalálják helyüket a gyülekezetben, és az Ige és a Szentlélek munkája által valódi barátnőkké válhassanak. Tavasz Kristóf a fiatal férfiak imakörét baráti, testvéri együttesként írja le, amelyben a résztvevők családtagokért, munkatársakért, egymás élethelyzeteiért imádkoznak, és azt is tanulják, hogyan oszthatják meg hitelesen a hitüket a körülöttük élőkkel. Ezek az alkalmak a nagyobb közösségen belül a személyesebb kapcsolatok kialakulását segítik.