Válasz Mohácsra
Mohács ötszáz éve és a Dunamellék négyszázötven esztendeje valójában összetartozik. A baranyai reformáció magára a csatavesztésre adott válasz – véli Wébel Zsolt, a Mohács-Kölked Református Társegyházközség lelkipásztora, a Baranyai Református Egyházmegye esperese. Ötszáz évvel a történelmi vereség után a Duna-parti gyülekezet nem egyszerűen emlékezik: közösséget formál, fiatalokat von be a szolgálatba, és készül a következő nemzedék fogadására.
Negyvenkét Celsius-fokot mutat az autó hőmérője, amikor az M6-os autópályáról lehajtok a mohácsi kijáratnál. A természet még tartja magát, csak a búzatáblák sárgállanak a város felé vezető út mentén. Az egyik körforgalomnál néhány fémbe öntött busó fogad, a mögöttük húzódó vaskos felirat kétséget sem hagy afelől, hogy jó helyen járok: Mohács 500.
Innen majdhogynem egyenesen vezet az út a Duna partjára épült egykori református negyedbe, ahol a XVIII. század végén épült templom is magasodik. Azért egykori, mert a világháborúk előtt összpontosult ezen a területen a város kálvinista lakossága, itt jártak iskolába is. Utóbbi története ismerős: az évszázados protestáns intézményt egy tollvonással államosították az 1940-es évek végén, az épületet később társasházzá alakították át, amelyet így – mivel már nem az önkormányzat tulajdonában állt – visszaigényelni sem tudott az eklézsia a rendszerváltozás után. Apró öröm, hogy a három lakásra szabdalt egykori oktatási helyszín harmada újra felekezeti tulajdon, terveznek is vele.
HŰVÖSBEN
Miközben a templom kerítésének zárt bejáratán próbálok bejutni, Krem Anita jön elém és invitál be a hűvös gyülekezeti központba, én pedig nem ellenkezem. A modern megjelenésű, néhány éve épült ingatlanban a karzatos nagyterem mellett még néhány kisebbet is kialakítottak, továbbá két vendégszobát és a lelkészi hivatalt. Ez utóbbi nagy asztala mellett kezdjük a beszélgetést az egyházközség vezetőivel: Wébel Zsolt lelkipásztorral, aki néhány éve már esperes is, feleségével, Wébelné Pataki Mártával, Kremné Kisfali Mária és Krem Anita presbiterrel, valamint Gergely György főgondnokkal.
– A tegnapi pécsi egyházmegyei konzultációra készítették – nyit be a hűvös terembe az esperesné egy nagy tálca pogácsával. Kérdő tekintetemet látva tovább magyaráz. – Gyülekezetünk két intézményt is fenntart, egy hajléktalan- és egy pszichiátriai otthont, utóbbi konyháján készült a péksütemény – tudjuk meg a finomság eredetét. Árulniuk kellene – villan át a gondolat az agyamon, ahogyan beleharapok.
Gyanútlanul Kölkedről érdeklődöm, hiszen hivatalos nevük Mohács-Kölked Református Társegyházközség. Nem is sejtem, hogy a Duna-parti település így vagy úgy mindegyik beszélgetőpartnerem életében fordulópontot hozott.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!