„Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet. / Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat. / De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam. // Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem, minek zöldel, meg kinek zöldel. / Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám. / Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok. / De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked. // Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, / hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek” – olvassuk József Attila Csöndes estéli zsoltár című gyönyörű versében. Lőrincz Zoltán ezt az alkotást választotta a Tízparancsolat ma nyitányául.

– Amikor a kezembe akadt ez a mű, könnyek szöktek a szemembe, annyira megérintett. Eleve szeretem József Attilát, magam is ilyen lévén közel áll hozzám a tépelődő lelki alkata, így ez az alkotás különösen kedves nekem. A mostani munkafolyamatba beleépült ez: az idő múlásával azt veszem észre magamon, hogy ebben a furcsa, ambivalens világban, a hazugságok cunamijában egyre többet tanakodom, gondolkodom az élet dolgain. A kutatás és írás során a magam tépelődései, kérdései vittek előre, azokra igyekeztem választ találni – osztja meg a szerző.

A vers azért is tökéletes indítás, mert nekünk, olvasóknak segít arra hangolódni, hogy ne csak a szemünkkel, de a szívünkkel, gondolatainkkal is Isten felé forduljunk. Szükséges is ez, ugyanis a Tízparancsolat ma teljes jelenlétet, odafigyelést kíván, cserébe minden gondolategysége, az egymást követő képek és tanulmányok kiváló lehetőséget adnak arra, hogy elmerengjünk a Biblia vagy saját életünk dilemmáin.

Megtalálni a témát, avagy hagyni, hogy a téma ránk találjon

– Hálás vagyok Istennek, mert mindig szembetaláltam magamat a művészekkel, a képekkel, ezáltal a témákkal, amelyekkel dolgom volt. Az unokatestvérem, Veres János debreceni lelkipásztor erre azt mondja, Isten trükkjeivel találkozunk ilyenkor. Én inkább