Sebestyén Jenő: Munkaszünet és megszentelés

Kálvinista Szemle, VII. évf., 19. sz. (1926. május 8.)

A vasárnap komoly megtartásának gondolata, hála Istennek, örvendetesen hódít, ma már a hatóságok vezető emberei között is. Éppen a napokban olvastuk Somogy vármegye alispánjának körrendeletét, amely […] újra elrendeli, hogy „vasár- és ünnepnapokon az istentiszteletek ideje alatt semmiféle hivatalos ténykedések ne végeztessenek s a hivatali alkalmazottak az istentiszteleteken való megjelenésben jó példával járjanak elöl”. Intézkedés történt arra nézve is, hogy „a leventegyakorlatok, összejövetelek vasár- és ünnepnapokon a délutáni órákban tartassanak s a leventék az istentiszteleteken testületileg részt vegyenek”.

Örömmel emlékezünk meg e fontos intézkedésről, mert igen alkalmas arra, hogy a református részről az Alföldön is megindult nagy akciót hivatalos oldalról is támogassa. Ez azonban akkor lesz igazán erős, ha országossá is válhatik.

Ne feledjük azonban el – református szemmel nézve a dolgot – azt, hogy az effajta rendeletek a vasárnap megszentelésének csak külső kereteit, lehetőségét biztosítják, de nem a megszentelést magát. Mert a felsőség a lelkieket nem végezheti el helyettünk. […]

Az igazi megszentelés biztosítása ugyanis lelki tekintetben az egyházak feladata. Az egyházaknak pedig nagyon világosan kell látni a különbséget a vasárnapi munkaszünet s a vasárnap megszentelése között. Mert az elsőt mindenki, még a hitetlen s a szocialista és kommunista is akarja; a másodikat, az igazi megszentelést, azonban csak a keresztyénség. Úgy neveljük tehát a népet s a társadalmat, hogy az Úrnak napján ne csak szigorú munkaszünetet tartson, hanem Isten akarata szerint meg is tudja szentelni azt. Mert enélkül a vasárnapi munkaszünet csak testi, földi kérdés marad, és sokszor nem lesz egyéb, mint a bűnök fokozottabb mértékben való elkövetésére szolgáló alkalom. Ez pedig éppen ellenképe az Úr napjának s az Úr akaratának.