Igekaland: A mozgás öröme
Szeretsz futni? Szaladni teljes erőből, ahogy csak a lábad bírja? Amikor fut az ember, szinte olyan, mintha repülne. A szél az arcodba csap, a lábad alig érinti a földet, és csak rohansz, rohansz előre. Nem kell gondolkodnod azon, hogyan tedd egyik lábad a másik elé. A tested nagyon is jól tudja, mi a dolga.
És mennyire jó ugrálni, forogni, bukfencezni, kergetőzni! Milyen jó mozogni! Olyan jó, hogy az ember észre sem veszi, milyen nagy ajándék ez. Csak akkor, amikor nem teheti. Mondjuk egy hosszú autóúton, amikor be vagy kötve az ülésbe. Az borzasztó tud lenni, mert órákon keresztül csak ülni kell, és ülni. És hiába szép a táj, vagy hiába mesél apa vagy anya, hiába hoztatok kirakót vagy hallgattok hangoskönyvet. Egy idő után elzsibbad mindened. A lábadon mintha hangyák szaladgálnának. És alig várod, hogy megálljatok egy kicsit. Már pattansz is ki a kocsiból, és ha lehet, ugrálsz, rohansz, ha csak egy kört is a parkolóban.
De legrosszabb az, amikor beteg az ember, és ágyban kell feküdnie. Először talán még jó a telefon, a könyv, a játék. Nézel valamit, lapozgatod a meséskönyvet, vagy éppen játszol. De egy idő után az is unalmas. Minden unalmas. Odakint meg süt a nap, talán a barátaid is kint játszanak, de te csak fekszel, fekszel az ágyban. És hiába jönnek a barátaid meglátogatni. Az csak rövid idő, aztán elmennek, és a nap megint hosszú és üres. Szinte fáj, hogy ágyban kell maradni. Az egész tested mozogni akar, de nem lehet. Egy ilyen nap is nagyon hosszú tud lenni. De egy hét, kettő vagy három… Hát az tényleg szörnyű lehet!
Képzeld el, hogy volt egy férfi, Éneász, aki nyolc hosszú éven át nem tudott felkelni az ágyából. Nem tudott járni, nem tudott futni. Csak feküdt. Miközben körülötte az élet ment tovább. Ám ő semmit sem tudott csinálni, mert ágyhoz kötött beteg volt. Egy nap Péter apostol az ő városában járt, Liddában. Meglátogatta az ott élő keresztyéneket. Betért Éneász házába is. Mindenki Péter körül sürgött-forgott. De a beteg fel sem tudott kelni az ágyából, hogy köszöntse. Ám akkor Péter odament hozzá, ránézett, és azt mondta:
– Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!
És Éneász felkelt. Nyolc év után. Lábra állt, és járni kezdett. Először talán el sem hitte, mi történt. Aztán megtette az első lépést. Óvatosan, bizonytalanul. Aztán még egyet. Aztán még egyet. Egyre bátrabban lépdelt, egyre biztosabban. Vajon mit érezhetett abban a pillanatban? Talán ugyanaz az öröm tört fel belőle, amit te is érzel, amikor hosszú autóút után végre kiszállhatsz, és ugrálsz egyet vagy futni kezdesz.
Csak ezerszer, de ezerszer jobban örülhetett. Mert a mozgás öröme Isten ajándéka. Minden egyes lépés, minden futás, minden bukfenc. (Az apostolok cselekedetei 9. része alapján.)
