Mit tekint a hivatásának?

Évekkel ezelőtt egy tanulói presbitériumi hétvége után éreztem meg a lelkészi elhívást. Meghatározó pillanat volt az életemben: egy istentiszteleten a rozvágyi templom karzatán ültem, amikor a fennálló ének alatt egyszer csak térdre estem, és sírni kezdtem. Akkor ér tettem meg, hogy az Úristen a lelkészi szolgálatra hív. Végigimádkoztam a gimnáziumi éveimet, hogy elkezdhessem a teológiai tanulmányaimat, de egészségügyi okok miatt ez akkor nem valósulhatott meg. Dühös voltam Istenre, mert úgy éreztem, éppen azt az utat zárta el előttem, amelyre ő hívott el. Hónapoknak kellett eltelniük, mire újra rá tudtam bízni magam az ő vezetésére. Azóta minden követ megmozgattam, és most úgy tűnik, a következő tanévtől elkezdhetem az egyetemet. A lelkészi elhívás mellett a sportmisszió áll a legközelebb a szívemhez. Hálás vagyok, hogy az Úristen ezt a szolgálatot is elindította, és azért is, hogy a Jelenlét Ponton és futballedzőként fiatalok között lehetek.

A sport meghatározó része az életének. Mit jelent önnek református keresztyénként?

Óvodáskoromtól fociztam, NB II.-ig sikerült eljutnom, így összesen tizenöt évig játszhattam. Egy sérülés után hagytam abba a versenyszintű futballozást, már nyolc éve edzősködöm. Egy ideig egy általános iskolában dolgoztam futballedzőként, és a lácacsékei Jelenlét Ponton is van saját csapatom. Szerintem a sport is ajándék Istentől: nem természetes, hogy van testem, képességem, amely lehetővé teszi a mozgást. Ez az ő kegyelme nélkül nem valósulhatna meg. Egyfajta misszióként is tekintek rá, a sport ugyanis fegyelemre tanít, kitartásra, építi a jellemet, és megélhető benne a közösséghez tartozás. Remek párhuzamot lehet vonni így a gyülekezetek és a sport között, hiszen utóbbiban a csapat érdekeit helyezzük előtérbe, de ugyanígy az egyházban is szolgálunk egymásnak.

Milyen eseményhez kötődik a megtérése?

Nem tudom egyetlen eseményhez kötni. Hívő családban nőttem fel: már a déd- és nagyszüleim életét is meghatározta a hit, tőlük ismertem meg Isten Igéjét, velük jártam templomba. Ezért Isten léte soha nem volt kérdés számomra. A hitem inkább fokozatosan vált egyre személyesebbé az évek során.

Miért hálás leginkább?

Nehéz egy dolgot kiemelni, mert két napig tartana, ha mindent fel akarnék sorolni. Jelenleg leginkább az egészség- és sportmisszió elindulásáért vagyok hálás, mert rengeteget imádkoztunk érte. Ugyanígy az engem körülvevő emberekért: a barátaimért, akik mindig mellettem állnak, a családomért, akik mindenben támogatnak. Továbbá az egyik kolléganő mért, közös ügyünknek tekintjük a Jelenlét Pont szolgálatát, és együtt dolgozunk érte minden nap. Isten kegyelméből és akaratából barátság alakult ki köztünk, a munkánk egymás nélkül nem működhetne úgy, ahogy most.

Van olyan Ige, amely végigkísérte az eddigi életét?

Rengeteg Ige áll közel hozzám, de most ezt érzem a leginkább a magaménak: „Ne félj, mert meg váltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b) Azért választottam ezt, mert az évek során sok félelmet, sőt rettegést éltem át. Sokszor láttam kilátástalannak a helyzetemet, tele voltam bizonytalansággal afelől, hogy mi lesz velem, hogyan alakul az életem. Jó újra és újra megtapasztalni, hogy Isten ezzel az Igével biztat: „Ne félj!” Ismer bennünket, és bármikor fordulhatunk hozzá. Olyan helyzetekben is segítséget ad, amelyekkel egyedül nem tudnánk megbirkózni. Nem kell szégyellnünk előtte a gyengeségeinket vagy a rosszabb napjainkat, akkor is odamehetünk hozzá.