Nyár közepén egyszer csak ott álltam a Dunamellék 450 évére emlékező szoborkompozíció előtt a Ráday Ház belső udvarában. Nem ide készültem. A Bibliás Könyvesboltban szerettem volna vásárolni. Ott talált rám egy szívemhez nőtt kedves barát, a Bibliamúzeum vezetője. Azt tanácsolta, el ne menjek úgy, hogy közelebbről meg nem tekintem. Megtettem. Kivételesen áldott, a 139. zsoltár szavaival ihletett néhány perc vált belőle, csendes emlékezés, főhajtás. Számolgatni kezdtem az éveket, sorakoztattam az emlékeket. A majd fél évezrednyi dunamelléki időkeretből ötven év hozzám is tartozik. Nem kívánok aránytévesztő lenni, annál inkább személyes hangvételű, ezért írhatom, az emlékezésben átmelegedett a lelkem. 1976 augusztusában úgy léptem e falak közé, hogy kétesztendőnyi céltalan járás-kelést, próbálkozást ide-oda tudtam magam mögött, s nem voltam benne biztos, hogy innen, az akkori Ráday Kollégium épületéből majd továbbfutó életem meghozza-e azt, amit a szívem, a lelkem igazán vágyott. Igaz, ott lapult már a lelki-szellemi tarsolyomban a 37. zsoltár néhány erős üzenete: „Gyönyörködj az Úrban, s megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik...”

Eltelt egy esztendő e falak között, és – Isten drága ajándéka – megfoghattam annak az egyetemista lánynak a kezét, aki attól kezdve el nem vette azt, minden-minden együtt történt velünk. Ez időben érkezett újabb, a szív falára írt, bátorító üzenet, s kapaszkodó hitemet könyörülő Istenem visszaigazolta:

„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére […], maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Pt 5,10) Tanulmányi időm második és harmadik évében mélyvízben is kipróbálta Isten a bennem élő Krisztus-titkot: Szigetszentmiklóson, két éven át, ifjúsági szolgálatban. A diákos élet teljes ideje után további három évet számlálhattam, kettőt a Kálvin téri gyülekezetben, egy köztes évet hollandiai stipendium keretében, Kampenben, míg végül megérkezhettem feleségemmel, két gyermekkel – honnan is tudhattam volna előre, hogy negyvenkét esztendőre – Kispest-Rózsatérre. Mi minden várt az édesapámtól örökölt gyülekezetben?

Utólag jobban látom: