Bármilyen alkotás éppúgy megkötöz a maga fegyelmezettsége révén, mint az ember más közösségi megnyilvánulásai. Az nem művészet, ha valaki kiáll, és fél órán keresztül ordít. De a jó helyen, jó pillanatban időzített kiáltás katartikus lehet. Az sem művészet, ha az ember csak hallgat. De a szöveg közötti csend olykor megfizethetetlenül nagy alkotássá válik.

Az evangéliumok csodás tárházai azoknak a történeteknek és tanításoknak, amelyek megértetik velünk Isten igazságát. Mégis érdemes ráhagyatkozni arra a kíváncsiságra, amit gyerekeknél és az Isten-keresésben úton lévő felnőtteknél meg lehet tapasztalni.

Mit is éltem át azzal, hogy a gyakorlatban kipróbáltam egy algoritmust? Egyrészt megértettem, hogyan tud végrehajtani egy meghatározott feladatot a mesterséges intelligencia. Ám e megtapasztaláson túl ez a játék sokkal többet jelentett. Háborgó lélekkel érkeztem, gondolataim mindig ugyanazon nehéz érzelmi tusában viaskodtak. A játék közelebb vitt a megoldáshoz.

Isten tudja, mit jelent a szenvedés, és tudja, mit jelent az öröm. Azt is tudja, milyen kegyetlen út vezet addig, amíg eljutunk egy-egy feladatunk végére. Sérülékenyek vagyunk, és igenis, sérüléseket is elszenvedünk életünkben, sőt bukunk és vérzünk. De Isten, aki a Fiúban emberi testben átélte ezt, tudja, mit jelent az ember bukdácsolása.

A közösségi oldalakon az manipulál, akinek a személyisége ezt diktálja: a hatalomvágyó, az önszerető, a másokat kizsigerelő ember. Pszichiáterek szerint a közösségi oldalak nagy rákfenéje, hogy ezeket az embereket éppenséggel megerősítik és táplálják. Azokat a rossz tulajdonságaikat éltetik, amelyeket pedig talán még egy normális emberi közegben le lehetne nyesegetni. A közösségi média sárkányokat nevel.

Volt idő, amikor sokat olvasgattam jóval régebbi anyakönyveket. Kutattam, jegyzeteltem több száz éves bejegyzéseket, és végül módszeresen fel is dolgoztam az adatokat. Érdekesek voltak a statisztikák, a népesség változásának folyamatai. Izgalmas volt, miként változott közben a nyelv, vagy foglalkozásnevek, társadalmi besorolások és rangok hogyan módosultak.

Nekünk, keresztyéneknek a szivárvány a Szentírás tanúsága szerint az Istennel kötött szövetség jele. „Azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.”

Amikor másokat is tanítvánnyá szeretnénk tenni, ahogy Jézus Krisztus elhívott minket, akkor tudnunk kell, hogy Isten előtt mindannyian bűnösként állunk meg, így beszédünk más nem lehet, mint hogy „én vagyok a bűnösök között az első”. Nem a mi emberi erőfeszítésünk által lesz Isten ügye sikeres, mi csak eszközök vagyunk az ő ügyében.

Krisztus arcát szemlélve az Isten képére teremtettségünk áll helyre. Újra kezdünk arra formálódni, amire Isten szánt minket. Krisztus emberként való eljövetele azért is a kegyelem nagy ajándéka volt számunkra, mert emberként az embert keressük még az isteniben is. Végességünkben képtelenek vagyunk igazán befogni a végtelent. Ám Krisztus arcára tekintve mégis lehetségessé válik ez, és egyszer eljutunk majd a színről színre látásig.

Nemrég azzal támadták a keresztség gyakorlatát, hogy erőszakkal kényszeríti a gyermeket egy vallásra. Ez tévedés. Ez az elpecsételődés nem erőszakkal kényszerít, kizárólag személyes motivációról van szó, mégpedig a bűnnélküliségre való belső késztetésről. Ki kárhoztathatna ezért bárkit?

Isten nem azt ígérte, hogy Krisztus második eljöveteléig a teljes béke korszakát éljük át, hanem igenis az egyre szorítóbb nehézségeket, ahol a gonosz erői fenyegetnek bennünket. Igaza van a modern meséknek: szükségünk van a kitartásra, szükségünk van erőre, és szükségünk van hősiességre.

Fontos az, hogy az egyház ne loholjon különböző politikai és ideológiai csoportok nyomában, hanem maga legyen az az útjelző, amelynek mentén eligazodhatnak mások. Nem autokratikus döntésekre van szükség, hanem jóval inkább fel kell mutatnia azt, hogy van válasza a társadalmi kérdésekre, és válaszai mögött a meggyőződés hitele áll. Árnyaltan, gyűlöletkeltés nélkül.

Az kevésbé jut eszünkbe, hogy gyermekeink nagy része digitális bennszülött, miközben a szülők, nagyszülők jó része csupán alkalmazkodó idegen a virtuális világban. A bennszülöttek nálunk jobban ismerik ennek a világnak minden hasznát és árnyoldalát, mint mi. Beszélik és értik a nyelvét, természetes módon épül be a gondolkodásukba.

A teológia – illat és levegő. Az utolsó, gyakorlati évben keveset szippanthattam bele az ódon falak összetéveszthetetlen illatába. De amikor néha felszaladtam a mélyen kijárt lépcsőn és megéreztem ezt az ismerős jegyet, az otthonlét öröme járt át.

A felelősségérzet és annak hiánya megosztja az embereket. Van, aki vállalja szabadsága korlátozását, hogy védjen másokat, és van, aki pedig fütyül minderre. A felháborodás jogos, hiszen nem csupán pillanatnyi lemondásról van szó: sokan elveszítik megélhetésüket, munkájukat. A szabadság ára viszont sokak halála – ezt pedig senki nem akarja.

Az istenképűség legfőbb kifejezése a férfivá és nővé teremtettségünk. Társas lények vagyunk, mégpedig ebben a kettősségben, az egymásra figyelés és egymásra utaltság kettősségében, és ez rámutat arra a kapcsolatra, amely Isten és az ember között van. Ez az egymásra reflektálás az üdvtörténet példájává is válik.