– Mindig erőt ad a Péld 17,22: „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” Amikor valami rossz történik, abban is igyekszem meglátni a jót, legyen szó akár a járványról. A helyzeten nem tudunk változtatni, de kihasználhatjuk a lehetőségeket.

„Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön.” Ez a „rajtad kívül” az, ami nekem sokat segít, mert ráirányítja a figyelmem arra, hogy mindig Istenben maradjak. Hatalmas erőforrás, hogy a gondjaimat Isten elé vihetem reggeli imádságaimban. Állandó segítségem a feleségem is, aki mindenben támogat, s aki nélkül én magam is, a szolgálatom is szegényebb volna.

– Kolozsváron a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem textil szakán tanultam, és művészettörténetet is hallgattam. Egyszer a Maros megyei Sáromberkén foglalkoztam a gyülekezet textíliáival, ez indította el a folyamatot. Buzogány Dezső professzor vezetésével írtam a doktori dolgozatom a Küküllői Egyházmegye gyülekezeteinek textilhagyatékáról.

Mindig próbatétel az új nemzedékekkel foglalkozni, hiszen lépést kell tartani velük, feladatok elé állítanak, formában tartanak. Ösztönöznek, hogy új témákkal foglalkozzak, újragondoljam a mondanivalómat. A fiatalokkal nem lehet belekényelmesedni a szolgálatba, el kell engedni a megszokott frázisokat. Csak akkor távolodnak az egyháztól, ha az is távolodik tőlük.

– Már a diákévek alatt bekapcsolódtam az egyháztörténeti tanszék kutatásaiba. A segédlelkészi évek után örömmel kezdtem el a levéltári munkát, addig is gyakran jártam oda kutatóként. Először az erdélyi református egyházmegyék intézménytörténetét kutattam, ezt követték lelkészi életrajzok, az iskolatörténet, a könyvtörténet, a reformáció korabeli teológiai könyvek erdélyi elterjedése.

A Zsinat kánonjogi bizottságának elnöke volt, az Imitatio Christi Kollokvium és a Református Diákotthon Alapítvány alapító tagja, az MTA kültestületi tagja, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetettje. Mély hitével, erkölcsi tartásával és intelligenciájával utat mutatott környezetének.

– Négy éve választottak meg az országos lelkészértekezlet titkárának, most elnöknek. A Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség kétévente találkozik, az erdélyi egyházkerület évente, de leginkább az egyházmegyében tevékenykedünk. Igyekszünk értékként tekinteni a lelkipásztorokra, figyelni teljes életpályájukra.

– A lelkes közösségekben mindig otthon éreztük magunkat, egy idő után családtagnak tekintettek. Rengeteget tanultam az ottani emberektől a kitartásról, pozitív gondolkodásról, a közösség összetartó erejéről. Talán kicsit bensőségesebben is éljük meg az alkalmakat ilyen környezetben.

A közösség erősítése az elsődleges számomra. Nem az a cél, hogy a statisztikákban jól szerepeljünk – vallja Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója. Tavaly Székelyudvarhelyen konferenciával, könyvkiadással készültek az intézmény fennállása 350. évfordulójára, ám a koronavírus-járvány felemássá tette az ünnepet. Idén pótolják az elmaradt rendezvényeket.

– A szokásos aktivitások mellett vasárnapi iskolát, gyerek-istentiszteletet szerveztünk, gyerekpresbitériumot alakítottunk. Zenélni is tanultak, hangszereket kaptak, zenekart hoztunk létre. A falu bejáratához székely kaput állítottunk, a régi felekezeti iskolát Maros megyében egyedinek számító iskolamúzeummá alakítottuk.

– Amikor a teológiára jelentkeztem, megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha nem jutok be. Ekkor eszembe jutott: „…mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” Ebből nekem az volt az üzenet, hogy akármi történik, az Istenéi vagyunk és maradunk, és ez a gondolat máig meghatározza az életemet.

– Sokat változtam, amióta a kislányunkat várjuk. A feleségemmel készülünk arra, hogy nagyobb felelősséggel, odaadással legyünk egymás iránt. Készítjük a fészket, mindent, amit emberileg lehet, de közben ott van bennem az ige, hogy édesapaként is elég lesz nekem Isten kegyelme. Természetes, hogy félünk, aggódunk, de közben bennünk van a bizonyosság, hogy minden rendben lesz.

– Ami az egyházban a nőként való helytállást illeti, sosem éreztem ennek a nehézségét, mivel tudtam, sokkal korábban voltak már lelkésznők, akiket megbecsültek a lelkésztársadalomban. A teológián is úgy éreztem, elfogadnak, becsülnek, csak tudni kellett kezelni a különböző helyzeteket. A lelkészértekezlet elnökeként a kollégák érdekeit, nézőpontját igyekszem érvényesíteni.

Minden gyülekezetben megvannak a kötelességtudó, Istenhez és emberekhez ragaszkodó egyháztagok, akik önzetlenül tudnak segíteni. És még mindig nagyon sok ember van, akit el lehetne hívni templomba, akiért lehet imádkozni, keresztjét felvállalni.

– Úgy látom, hogy ez a legszebb hivatás. Tökéletesen megtalálom benne a helyem, szeretem is nagyon. Emiatt vállaltam az egyházmegyei számvevői feladatot is, nem azt néztem, hogy megterhelő-e. A feleségemmel azt valljuk, hogy ameddig lehetséges, amíg bírjuk, minden szolgálatot elvállalunk.

Az év az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesületet is próbatételek elé állította, de kreatívan alkalmazkodtak. Teljes erővel készülnek a századik születésnapra. – Azzal is számolunk, ha nem lehet majd nagy létszámban gyülekezni, a tizenöt egyházmegyében húsz kisebb alkalmat rendezünk – mondja Tussay Szilárd ügyvezető igazgató.

– Az Úrtól jön az erő és az áldás. Én is sokszor csodálkozom. Mindennek úgy fogok neki, hogy kérem Isten segítségét. Feleségemmel naponta olvassuk a Bibliát, megvitatjuk a felmerülő kérdéseinket. A gyülekezetépítő tevékenységemet a missziói parancs első része határozza meg: „…tegyetek tanítványokká minden népet.”

– Egy pillanatig sem tapasztaltam azt, hogy a tradicionálisnak mondott székelyföldi hitközösségben – vagy legalábbis Kálnokon – ez probléma lett volna. Elfogadóak, nyitottak voltak. A presbitérium egyként állt mellém, éreztem a befogadást. A gyülekezet érdekessége, hogy mindig is voltak női presbiterei, ami ma sem jellemző a környéken. Talán ez a hagyomány is hozzájárult ahhoz, hogy könnyebben elfogadjanak lelkipásztoruknak.

Bagyinszki Erzsébet igazgatási gondnokként szolgál a gyülekezetben. Hatalmas pozitívumként emeli ki, hogy míg korábban hívogatni kellett az embereket, ma már megkeresik a hívek, és kérik, hogy szolgálhassanak. – Például a beteglátogató csoport megalakulásakor is összegyűjtöttük és kiképeztük a munkatársakat, és ez azóta működik.

A diákok többsége falusi környezetből, messziről is – például a Küküllő mentéről, a Gyimesből, a Gyergyói-medence településeiről – érkezik. Felekezeti szempontból sem tesznek különbséget: a bentlakók mintegy fele református. Katolikusok, unitáriusok is sokan vannak – vázolja a közösség összetételét Juhász Ábel.

– „Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el!” Ez az erdélyi magyarságra és a teljes nemzetre, de a keresztyénségre is érvényes lehet. Ez a gondolat biztat az új évben is, hogy maradjunk meg a hazánkban és hitünkben. Sok mindentől tart a magyarság, sokan elhagyják hazájukat, de ha bízunk Istenben, megmaradhatunk.