Pieper írja, „unatkozni csak az tud, akinek nincs többé lelki ereje a szabad időhöz”. A munka világa az emberi létezés minden területére igényt támaszt, így muszáj tudatosan időt szánni saját magunkra, szabad időt teremteni, „amely képes a dolgoknak szabad folyást engedni”, Pieper megfogalmazásában „magamat magamnak átengedni”.

A keresztyén emberkép szerint csakis esendőségünk és bűnösségünk tudatában próbálhatunk rendet tenni az életünkben. A mézesmázos tökéletességre törekvés mit sem ér az őszinte belátás, bűneink és hibáink tudata és az Istenhez fordulás nélkül. A hitünk ugyanis tükröt tart elénk, amelyben bár látjuk magunkat megtört, bűnös és elveszett teremtményként, látjuk a Teremtőt is, aki úgy szerette a világot és minket, hogy egyszülött fiát adta értünk.

Nem tudok olyasvalamit elhagyni, ami már jóval a születésem előtt belém ivódott, a génjeimbe van kódolva. Próbálkozhatok, tagadhatok, tombolhatok, tiltakozhatok – hiába. Meg kell adnom magam neki, mert erősebb, mint én. Előre pedig úgy haladhatok, ha tudomásul veszem, mi az, amin nem változtathatok. Ha megértem, hogy nemcsak saját terheimet, de egyszerre mindenkiét, a mindenségét is cipelnem kell.

A most bevezetett szívhangrendelet abban adhat segítséget, hogy a különböző lehetőségekről való tájékozódás és megfelelő segítségnyújtás híján valaki anélkül mondjon nemet megfogant, egészséges gyermekére, hogy tudatosulna benne: a méhében élni akaró, lélekkel és szívvel rendelkező embert hordoz.

Generációtól függetlenül egyre többen ébrednek rá, hogy a kijelző bámulása mennyi időtől és élménytől foszt meg minket, és sokan úgynevezett digitális detoxot hirdetnek. Ennek lényege, hogy hosszabb-rövidebb időre tudatosan letesszük a telefont, és igyekszünk a jelenre, a körülöttünk lévőkre koncentrálni.

A tó hatalmas, kifeszített tükörhöz sokkal inkább hasonlított, mint hatalmas víztömeghez, amely számtalan élőlény otthonául szolgál. Egyetlen, éles, vízszintes vonalból nőttek ki a vízparti fák és nádasok, a hódrágta, tóba borult törzsek, a távolban úszó csónakok. A vonal alatt pedig mindez megismétlődött egy nagy, végtelen képpé olvadva össze.

Azokban az országokban, ahol nagy teret kapott a kultúrában és az oktatásban a gender alapú érzékenyítés, drasztikusan nő a transznemű, illetve a gender-nonkonform fiatalok száma. Nem lehet véletlen, hogy ott, ahol féken tudják tartani az LMBTQ-lobbitevékenységet és gátolják a fiatalkori, akár iskolákban történő érzékenyítést, nem tapasztalható a nyugati országokhoz hasonló tömeges előfordulási arány.

Amikor kiléptem a ház kapuján, még láttam a mentősöket, akik hordágy nélkül, felszerelésüket elpakolva konzultáltak a rendőrökkel – vélhetően már semmi esély nem volt a szomszédban lakó férfi megmentésére. Életek múlnak el mellettünk csendben, feltűnés nélkül. Sokan erre azt mondják, hogy nincs mit tenni, ez az élet rendje.

Mi marad majd, ha templomaink kávéházakká, lelkészeink bűnbakokká, ünnepeink gúny tárgyává, a hívek pedig szkeptikussá válnak? Mit kell tennünk, ha a jobb és a bal kéz marionettbábuként próbál velünk mutatványokat csináltatni? Meddig szabad tűrni az evangélium meggyalázását, Jézus kigúnyolását, a keresztyén tanítások átformálását?

A gyermeki hit elvesztése és megváltozása, annak válságai az Istennel való kapcsolatunkban mind természetes folyamatok, amelyeket nem kell szégyellni. A hit nem biztonsági háló, amely megspórolja nekünk a döntéshozatalt vagy megóv tetteink következményeitől. Ideális képek helyett a valóságos megalkotására kell törekednünk, nem csak hitéletünkben és vallási téren, minden másban is.

Belső-Ferencváros több évszázados református múltjába kaphattak betekintést, akik részt vettek az Ars Sacra Fesztiválon tartott sétán. A református negyed történetét a Kálvin tér, a Török Pál, a Lónyay, a Kinizsi és a Ráday utca épületei által ismerhettük meg. Ezek többségét kívülről, a Kálvin téri templomot belülről is. A Bibliamúzeum időről időre fesztiváltól függetlenül is meghirdeti a programot.

– Mint egy régi fajta mérleg: a két serpenyő egyikében a családi élet, a másikban a lelkipásztori szolgálat. A mérleg nyelve ritkán van egyensúlyban. De bármilyen nagy a teher az egyik vagy a másik serpenyőben, ha erősen áll a mérleg a szilárd alapon, megtalálja az egyensúlyt. Amolyan „billegős mérleg” vagyok én is, de az alap, Jézus Krisztus megingathatatlanul áll, megtart.

Miért akarnának a madarak két lábon járni, amikor szárnyaik a közlekedés felfoghatatlan szabadságát nyújtják számukra? A madarak számára megadatott a lehetőség, amely nekünk, embereknek nem: egy elegáns mozdulattal maguk mögött hagyni a zajt, a nyüzsgést, a koszos sarkokat és csak szállni, szállni messzire, ameddig a szem ellát vagy még annál is tovább, egészen addig, amíg meg nem szomjaznak, vagy egy leszállásra érdemes, kényelmes ágat nem találnak.

– Egy lelkipásztor életében az egyik legnehezebb azt átélni, ha a templomot – például a pandémia miatt – be kell zárni. Más utat kell találni arra, hogy az emberekhez eljusson az evangélium. Ez teljesen új területe volt a lelkészi szolgálatomnak. Amikor a megszokottól eltérővel találkozom, akkor még inkább kérem az Urat, hogy ő legyen az útmutatóm.

Másfél év alatt minden lelassult. Érdekes, paradox folyamatnak lehettünk tanúi: miközben mindenki kifelé vágyott, saját otthonunkkal, biztonságot adó belső tereinkkel egyre szorosabb szimbiózisba kerültünk. Másfél év elég volt ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: hogyan is éltünk idáig?

Érzékeink játéka a nyár. Nincs évszak, amely erősebb szimbiózist teremtene az emberrel: beköltözik zsigereinkbe, létéről nem megváltozott mindennapjaink miatt, hanem azok ellenére tudunk, mintegy indoklásaként annak a melankolikus nyugalomnak, amellyel ebben az időszakban napról napra betakarózunk. Talpam a tűzforró homokba süpped, a murván már lábujjhegyen futok.

– Lelkészgyerekként folyamatosan az egyházzenében éltem: édesapám zeneileg képzett lelkipásztor. Később, a zenei tanulmányaim során az Isten életre szóló élményekkel áldott meg. Ezáltal biztossá vált számomra, hogy ezen az úton kell járnom.

– Szerintem a mai, információban gazdag világban a jó prédikáció legfőbb ismérve: nem lehet unalmas. Ezen túl persze legyen személyes, a gyülekezethez illő és időszerű, emberi hangon megszólaló, a Szentlélektől áthatott. Ez utóbbit nem lehet kikényszeríteni, de lehet érte könyörögni. A Lélek az, aki megelevenít, élővé teszi a holt betűt, személyessé az igehirdetést.

Sok kapcsolatunk úgy ér véget, hogy igazából észre sem vesszük. Régi ismerőseimre gondolok – emberekre, akiktől ilyen-olyan okokból, de el kellett búcsúznom. Számot kell vetnem veszteségeimmel, az emberekkel, akiket el kellett engednem. De ugyanúgy én is csak átutazó voltam az ő életükben, valaki, akinek adhattak, és akitől remélem, hogy kaphattak is.

Legfontosabb célom gyülekezetünk közösségének további erősítése, építése – hogy a családok számára még inkább lelki otthont adó gyülekezetté váljunk. Szeretnék az evangéliummal minél többeket elérni, és ennek nyomán megtéréseket látni. Szeretném azt megélni, hogy az „Úr napról napra növeli a gyülekezetet üdvözülőkkel”.

Persze, sokféleképpen keríthetünk sort az önmagunkra figyelésre. De a séta az egyetlen mód arra, hogy – szép lassan, lépésről lépésre haladva – megbarátkozzunk az egyedüllét kínos igazságával. Ezt akkor értettem meg, amikor hoszszas készülődés után először indultam nagyobb sétára. Szorongtam. És bár nagyon nehezen, de rájöttem, hogy szorongásom mélyén erős félelem van.

– Egyedül Isten Lelke von magához közel egy gyermeket, fiatalt vagy felnőttet. Ez nincs a mi kezünkben. Azonban ő munkálkodik minden világi hatás és minden ellenállás ellenére is. Sokféle módszert tanultam az elmúlt harminc évben, hitoktatásban, ifjúsági szolgálatban, másoddiplomás tanulmányaim során, a családterápia/családkonzulens szakon.

Minden eddiginél több emberhez juthat el a házasság hetének üzenete, a szükség pedig nyilvánvalóan sokkal nagyobb, mint eddig, hiszen a járványhelyzet minden kapcsolatot, így a párkapcsolatokat is próbára teszi – mondja Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora.

A XXI. századi ember legnagyobb ellensége az idő. Harcba szállunk vele, próbáljuk lassítani, vagy tehetetlenül figyeljük múlását. Túl sok mindent kell megértenünk túl kevés idő alatt, a rohamos fejlődés pedig belénk kódolta a lemaradástól való félelmet. A közösségi média, a temérdek applikáció, a techcégek számos „emberközpontú” vívmánya elhitette velünk, hogy megfigyelőkből a társadalom irányítóivá válhatunk.

A kolozsvári Hitel, az erdélyi magyar értelmiség társadalomtudományi-nemzetpolitikai szemléje 1935 és 1944 között nem csak folyóiratként, szellemi körként is működött. Szász István Tas címzetes főorvos, egészségpolitikus, író leányfalui otthonát emlékmúzeummá alakítva viszi tovább szülei és az orgánum örökségét. A Helikon és a Pásztortűz főként szépirodalommal foglalkozott, a Hitelbe nemzetstratégiai írások kerültek.

A magyar kormány 2020 tavaszán negyvenmillió forintos támogatást adott a Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont létrehozására és a kiállítási koncepció előkészítésére. Így elindult a jövőbeni helyszín, a Klein-villa építészeti tervezése és egy új, ökumenikus kulturális intézmény megvalósításának előkészítése.

– A fiatalok nem tökéletes igehirdetésre vágynak, hanem őszinteségre és bizalomra, amelyet a Szentlélek hitelesít. Persze, a generációk között szükséges hidat emelni, hiszen más nyelvet beszélnek, más problémáik és félelmeik vannak. Meg kell tanulnunk az ő nyelvüket, vennünk kell a fáradságot, hogy megértsük őket.

A recski kényszermunkatábor 1950 és 1953 között működött. Kb. kétezer embert tartottak itt rabságban. A második világháború után a kiépülő kommunista rendszer reakciósok tömegeit internálta, bírósági tárgyalás nélkül, koholt vádak alapján. A témáról Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével beszélgettünk.

– Az őszinteség és egymás elfogadása, tisztelete az alap. Istennel és egymással kell a keskeny úton haladnunk. Szeretnünk kell a gyülekezetet, annak életében folyamatosan jelen kell lenni. Főgondnokként figyelnem kell a lelkészekre és segítenem kell a munkájukat. Őszintén el kell mondanom azt is, ha valamit másként látok.

Imádságban kell hordoznunk ezt az ügyet, hogy legyenek Isten által elhívott, egyházukért és gyülekezetükért tenni akaró presbiterek. Gyülekezetünkben minden évben fejtörést okoz az iskolai hitoktatás, mivel tizenegy intézményben tanítunk, ahol sok a hittancsoport.

Kezdetben nagyon sok energiát igényelt az egyes napok mikromenedzselése, de megtanultunk jobban kommunikálni, és rutinosak lettünk. Idővel rájöttünk, hogy miképpen tudunk segíteni egymásnak, ki miben jó, kit mikor kell békén hagyni, mikor kinek kell többet vállalni – és van segítségünk.

Az igehirdetés után az esperes ünnepélyes keretek között hivatalába iktatta Takaró Tamás Dánielt, átadva a lelkészi hivatal pecsétjét és a gyülekezeti templom kulcsait annak jelképéül, hogy álljon a templom mindenki előtt nyitva, aki az élő Istent keresi.

Több mint ötven helyszínen, csaknem száz koncerten csendült fel a zene, hogy betekintést nyerhessünk e páratlan hangszer birodalmába. Az idei Orgonák éjszakáján a koncerthelyszínek között szerepelt a budapesti Lehel Csarnok, balatoni sétahajó, a Harkányi Termálfürdő, a tihanyi apátság, a siklósi vár, a miskolci autóbusz-pályaudvar és a Hertelendi Termálfürdő is.

– Hiszem és vallom, hogy az Úr csak olyan feladattal bíz meg, amelyet képes vagyok teljesíteni. Ez minden ember számára más és más. Van, akinek kevesebb terhet kell cipelnie, és van, akinek több nyomja a vállát. Én talán sokat vállalok, de amíg bírom erővel, addig lelkiismeretesen végzem el a tennivalókat.

– Szeretnék segíteni azoknak, akik valahol elakadtak Krisztus követésének útján. Sok olyan embert ismerek a gyülekezetünkben is, aki lelkesen indult ugyan, de különböző okok miatt megtorpant, elsodródott. Igyekszem utánamenni ezeknek az embereknek – a szeretet találékonyságát kérve ehhez.

– A legnagyobb öröm, amikor láthatom, Isten megváltoztat egy-egy életet. Ehhez kapcsolódik a legnagyobb szomorúság is: azt látni, valakiben nem változik semmi. Nehéz minden időben teljesíteni, akkor is, amikor látjuk a gyümölcsöt, és akkor is, mikor nem. Jó tudni, hogy a gyülekezet az Úré, és nem is adja ki a kezéből sosem.

– A család–munkahely–gyülekezet háromszögben adódó feladatok elvégzése mellett a szabadidőmet igyekszem a családomra fordítani, közös programokkal, kirándulással, társasjátékokkal, filmnézéssel. Törekszem arra, hogy a munkahelyi szabadságom egy részét gyülekezeti szolgálatokra fordítsam.

Az emberek nehezen mozdíthatók. Amikor meglátogatom őket, általában érdeklődéssel és szeretettel fogadnak, viszont nehezen tudjuk bevonni őket a gyülekezetünkbe. Ezért igyekszünk olyan programokat, előadásokat szervezni, amelyek köz érdeklődésre tarthatnak számot. Természetesen mindig bibliai válaszokat próbálunk adni a ma emberét foglalkoztató kérdésekre.

A legfontosabb, hogy az ember a gyülekezetben kapcsolatba kerüljön Jézussal. Rengetegen tudják, sőt tapasztalják, hogy van Isten – Jézus azonban vízválasztó a hívők között. Fontos, hogy a közösséget Isten megtérőkkel gyarapítsa, így a fő cél, hogy a körülötte lévők megérezzenek valamit a Szentlélek munkájából, hitre jussanak, átadják életüket az Úr Jézusnak.