A letisztultság és az átláthatóság iránti igény nem pusztán a szakrális épületek megálmodásakor jellemezte Finta Józsefet. Aligha van olyan építész, aki ennyire meghatározta Budapest elmúlt fél évszázadát, még akkor is, ha házai gyakran vitára ingereltek.

A futball része az „ők” és „mi” elhatárolása, a küzdelem, a másik legyőzése. Jó esetben sportszerű körülmények között, de – tudjuk – sajnos az erőszak, a vulgaritás még mindig jelen van a lelátókon és azokon kívül. Ehhez képest a keresztyénség egyik legcsodálatosabb üzenete éppen az emberi törésvonalak meghaladásáról szól.

A XVII. század elején játszódó darab a világhatalmak (Habsburg és Ottomán Birodalom) meg az erdélyi fejedelemség és a magyar főúri ambíciók közé szorult Debrecen sorsából örök magyar dilemmákat bont ki.

A keresztyénséget eldobható arculati elemnek tartó közéleti és celebipari szereplők korában érdemes hangsúlyozni, hogy Balczó András akkor is vállalta a hitét, amikor az számára hátrányos volt. Neki nem pusztán szirupos szavakat, hanem egész életet formáló elköteleződést jelentett és jelent a keresztyénség.

Talán nem túlgondolás kihallani a keményen kopogó mondatai hátteréből a protestáns hagyomány halk orgonaszavát. Bodor Ádám mélyen kötődik a reformátusság által alapvetően befolyásolt erdélyi hagyományhoz, annak hitbeli és etnikai toleranciájához.

Kolozsváron a friss népszámlálás szerint tovább csökkent a már tíz éve is csak tizenhat százalékot kitevő magyar közösség. Azaz a magyarok jelentős része nem tudja elkerülni az integrálódást a többségi társadalomba. Arról nem is szólva: az állami-önkormányzati intézményrendszer egészében román nyelvű.

Késő reneszánsz falfestményeket találtak a kolozsvári Farkas utcai Herepei-házban, amely egykor a szépséges gótikus templom parókiája volt. Az 1656-ban emelt paplak tanácstermében díszes virágokat, valamint latin és magyar feliratokat festettek a falakra, a szakemberek szerint ritka, hogy ilyen jó állapotban megmaradtak a freskók.

A bosszú nem lehet keresztyéni létállapot, de a felejtés sem. Vajon hogyan lehet úgy beszélni és írni XX. századi közösségi-családi traumáinkról, hogy a gondolkodás mentes legyen a bosszúállástól, de ne féljünk néven nevezni a gonoszt? Ez a feszültség adja Visky András Kitelepítés című regényének alaptónusát.

Miként áll ma a „scholai munka” Magyarországon? Az elmúlt napokban-hetekben szinte minden a tanárok és a velük szolidarizáló tanárok, diákok tüntetéseiről szólt. Ha Bocskai István szavait idézve a „dolgot őt magát nézzük”, egy kérdés marad: milyen országot szeretnénk utódainkra hagyni, milyen jövő lesz az, amelynek felneveléséért rosszkedvű, megélhetési gondok miatt szorongó pedagógusok felelnek?

Egy közösség stratégiájának érvényessége azon is áll, tagjai mennyire érzik feladatuknak a jövőről gondolkodást, milyen mértékben képesek szembenézni közösségük gyengeségeivel, hogy azokat javítva annál érvényesebben próbáljanak szólni a jövőről.

Megjelent Bódis Kriszta Író, pszichológus, rendező Zsindelyné Tüdős Kláráról szóló trilógiájának első kötete Istenhegy I. – Kisasszonyképző címmel. A szerző hőséről beszélve kiemelte: bármivel foglalkozott éppen, Tüdős Klára gyémánttengelye az Istenhez és az emberekhez való viszonyulása volt, ez a kettő ugyanis szorosan összefügg.

Tudunk-e bánni a kivívott szabadsággal? Élünk-e közösségeinkben a méltányosság és a türelem szabadságával? Emlékeztetjük-e magunkat elégszer arra, hogy hatvan éve nem a másik iránt érzett gyűlölet szabadságáért keltek fel a magyarok? Tudjuk-e feltételezni a másikról a jó szándékot, azt, hogy a velünk nem azonosan gondolkodók is akarhatják szolgálni e közös hazát?

Május 19-21. között Gyulafehérváron rendezi meg a Magyar Református Egység Napját az Erdélyi Református Egyházkerület. A rendezvényen tíz dél-erdélyi egyházközség felújított templomáért adnak hálát. Akárcsak a nevezetes marosszentimrei istenháza, a többi épület is az erősen szórványos dél-erdélyi vidéken található, nem egy már gyülekezet nélkül romladozott, vagy csak néhány református magyart szolgál.

Aki a magyar történelem ismeretében is azt gondolja, hogy Moszkvának „joga van befolyási övezetéhez”, az egy percre gondoljon bele: vajon akkor is ugyanígy vélekedne, ha ebbe a „befolyási övezetbe” Magyarországot is beletartozónak vélné a Kreml ura? Abszurd felvetés? Három hete még Ukrajna megtámadása is annak tűnt.

A történészek úgy vélték, fontosabb témák is vannak a kommunizmus idején legendásított, akkoriban dicsőségesnek nevezett 133 napnál. Csűrös András monográfiája bizonyíték arra, mennyi mindent nem tudunk arról a korszakról. „A Tanácsköztársaság rendszere korlátozott vallásszabadság volt. A korlátozott vallásszabadság egyben korlátozott egyházüldözés is volt” – állapítja meg a lelkész-történész.

Az ENSZ még a tél előtt összehangolt globális cselekvést sürget, mert az ország már így is a földkerekség legsúlyosabb humanitárius katasztrófájának helyszíne. Aki teheti, menekül az éhség és a fanatizmus elől: a legtöbben a szomszédos Pakisztántól és Irántól kérnek oltalmat. E két országban jelenleg több mint kétmillió menekült él, élelmezésük, oktatásuk, gyógyításuk egyre nagyobb terheket ró az anyagiakban szintén nem dúskáló államokra.

A román hivatalosság szerint a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásához szükséges iratok egy része hamisítvány. A magyar reformátusok 2003 óta (!) harcolnak jussukért. Rengeteg zsákutca, jogi csűrés-csavarás után esély nyílt rá, hogy az egyház polgári peres úton visszaszerezze a magyaros szecessziós stílusú épületet, amelyben jelenleg egy román líceum lakik.

Regéczy-Nagy László vallotta, Isten Igéje tartotta meg őt. Hite a kádárizmus kilátástalan éveiben is megóvta a kétségbeeséstől. Az 1988-ban létrehozott Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítójaként részt vehetett a rendszerváltás előkészítésében.

Az erdélyi óvodaépítések nagyszabású magyar állami program részei: a Kárpát-medencében hétszáztizenhárom intézményt újítanak fel, és százhetvenkilencet építenek. Ebből Erdélyben háromszázhetvenhat felújítás történik, és százhárom új épület készült-készül. Aligha van ennél fontosabb befektetés a jövőbe.

Magyarországon szervezett tömegtüntetés zajlott az erdélyi falurombolás miatt 1988. június 27-én. Nicolae Ceaușescu román diktátor ugyanis április végén jelentette be, hogy az ezredfordulóig végre akarják hajtani a „településszisztematizálási” tervet, amelyet a nemzetközi közvélemény egyszerűen falurombolásként tartott számon.

A beleérző elemzés segítségével nemcsak gyakran tragikus életutakat ismerhetünk meg, de sokkal jobban látjuk az egyház működését a Rákosi-korszakban. A történészi vizsgálat nagy erénye, hogy bemutatja, nincs két egyforma történet: előfordult, hogy az állam elvárásaira hivatkozva egyszerűen személyes nézeteltérést rendezett az egyházvezetés az adott lelkésszel...

Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződésre hajlamosak vagyunk pontszerű eseményként tekinteni, pedig – bizonyíték rá a kötet – az átmenet hosszú és küzdelmes volt. Mint Jankovich igazgató példáján láttuk, az utódállamokban a magyar intézmények felszámolása már bőven a békeszerződés előtt elkezdődött, és az utóvédharcok elhúzódtak a húszas évek közepéig.

Annus mirabilis – így is nevezik 1989-et. Magyarországon és Erdélyben még sokan emlékeznek a kommunista diktatúra idején a gyülekezeteknek segítő holland kálvinistákra. Közülük volt az egyik legkiemelkedőbb Kohlbrugge asszony: törékeny, de energikus karmesterként irányította a keletnémet, csehszlovák, magyarországi és romániai magyar reformátusokat támogató hollandiai hálózatokat.

A számokból világosan látszik: ha egy gyereknek nem diplomásak a szülei, és nem tudják finanszírozni a különórákat, a nyelvoktatást, a korrepetálást, vajmi kevés esélye van arra, hogy felsőfokú tanulmányokat végezve felmenőinél kedvezőbb esélyekkel kezdje meg a felnőttkort. Az egyik legáltalánosabb szülői vágy, hogy az emberek azt szeretnék, gyerekeik többre vigyék az életben, mint ők.

Miért lehet ma is érdekes Dietrich Bonhoeffer? Eric Metaxas egyik interjújában frappáns választ adott e kérdésre: „Azért, mert ő a posztmodern korszak egyik egyházatyája.” Élete, dilemmái, cselekedetei inspirációk lehetnek számunkra abban a világban, amely türelmetlenséggel, sőt ellenségesen viszonyul a nem jobb- és nem baloldali, nem konzervatív és nem progresszív, hanem az emberi ideológiák felett álló örök Evangéliumhoz.

Székelyföld kaphatna közvetlenül is uniós forrásokat anélkül, hogy Bukarest megcsapolhatná vagy eltéríthetné azokat. Noha lapzártánkkor még bizonytalan, hogy az Európai Bizottság engedélyezi-e a koronavírus miatt megakasztott aláírásgyűjtés meghosszabbítását, két eredményt máris elkönyvelhetünk.

Meddig fenntartható az a világ, amelyben tízmilliós nagyvárosokban a teljes gazdaság megbénulása kell a légszennyezettségtől örökösen fojtogató levegő kitisztulásához? Nem kell és nem is lehet visszamászni a fára. De abban biztos vagyok, most fegyelmezettség, szolidaritás és imádkozás mellett leginkább alázatra, eddigi életünk újragondolására van szükség.

A történelem azért is fontos, mert a tegnap tanulságait a ma megértésére használhatjuk. A sajtó mostanában sokat emlegetett témája az Európai Unió „keleti” és „nyugati” részének megosztottsága. A cikkeket olvasva az a benyomásunk alakulhat ki: a két világ elbeszél egymás mellett, már a fogalmakon is mást értenek.