A tizenhat évvel ezelőtti egyesítő zsinatot és ünnepi programokat nem véletlenül időzítették pünkösd elé: a kétezer évvel ezelőtti első pünkösdön szállt le a mennyből a Jézus által megígért, vigasztaló Szentlélek, amely megtöltötte az apostolokat, s ők a tőle kapott erővel és nyelvadománnyal képessé váltak megszólítani és egyesíteni a Jeruzsálembe érkező sokféle, soknyelvű embereket.

Dietrich Bonhoeffer a huszadik század egyik legjelentősebb és legnagyobb kisugárzású keresztyén teológusa, prófétája, mártírja. Mindhalálig vallotta, hogy a keresztyén ember legfőbb kötelessége az Isten szenvedésében való osztozás ebben az istentelen világban. Ezért mondta élő hittel és reménnyel a kivégzése előtt: „Ez a vég számomra az élet kezdete.”

Minden hagyomány és örökség annyit ér, amennyit a ma élő nemzedékek ismernek, értenek, értékelnek, őriznek és felhasználnak, egyúttal újjáteremtenek belőle. Az „üdvösségügy” az „üdvösségharc” Németh László életének s életművének a központi és totális vonása. A fél évszázada eltávozott író élete akkor időszerű, követhető példakép, ha minél többször olvassuk írásait és gondolkodunk eszméiről.

A két bátor és erős, lelkileg ellenálló és küzdőképes ember titka az isteni perspektíva, amely felnyitja a szemüket a nem látható dimenzióra, egy nagyszerű képre. A hívő ember lelkiereje mindig a nagy kép szem előtt tartásában gyökerezik, miszerint élek itt, a földön, ami ajándék, és élek a mennyben örökké, ami Isten akarata és ígérete. Ezért bátorít Káleb, a betlehemi angyal is, s maga Jézus: „Ne féljetek!”

A Bükk hegység északi lejtőjén, festői szépségű völgyben fekszik egy kis falu, amelyet átszel a vele azonos nevű patak. A legtöbb honfitársunk talán még nem hallott róla, de jövőre sokan megismerhetik a nevét, hiszen február 18-án ünnepli az ország Jókai Mór kétszázadik születésnapját, és Tardona a legjelentősebb Jókai-emlékhelyek közé tartozik.

Van másféle időszámítás is: a református egyházi esztendő advent első vasárnapján kezdődik, és a következő év advent előtti vasárnapjáig tart, így mi, magyar reformátusok a mostani hétvégén búcsúzunk az óévtől. Ezt a napot az örökkévalóság vasárnapjának hívjuk, amikor visszaemlékezünk az elmúlt egyházi év során elhunytakra, s egyben előretekintünk Isten örökkévalóságára.

A gonoszokról azt írja Pál apostol a római levelében, hogy nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Jézus azt tanítja, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem ami azon kijön. Mert „a szív teljességéből szól a száj”, és a beszédből kiderül, valaki jó vagy gonosz szívű-e.

A szent király emléke nemcsak ünneplésre szólít, hanem helytállásra is hív előbb, aztán országépítésre. Ahogy Krúdy Gyula írta: „Szent István napja valamiképpen úgy helyezkedett el a magyarság köztudatában, mint a karácsony, a húsvét, a pünkösd. Egy nap, amelytől mindenki várt valamit. Egy nap, amelyet mindenki úgy ünnepelt, mintha a saját neve napját ülné.”

Bár a történelem nem ismétlődik, mondják komoly történészek, de (mint Mark Twain írta) rímel. Vannak hasonlóságok, olykor párhuzamok, amelyekből tanulni kellene és lehet is. Amikor Európa már csak egy lépésre volt a második világháború kitörésétől, egy akkor huszonhét éves magyar író a Magyar Nemzet napilapban meghirdette és megindította a Szellemi Honvédelem mozgalmat.

Ami akkor történt, „sem megbocsátani, sem jóvátenni, főleg elfelejteni nem lehet”, mondta a Mazsihisz elnöke a Holokauszt 80 emlékév megnyitóján, hangsúlyozva, a félmillió magyar zsidó elpusztítása nemcsak a zsidóság, hanem az egész nemzet tragédiája. A rengeteg gonoszság, bűn közepette sokak nevét fel lehet sorolni, akik igaz emberként – életüket kockáztatva – részt vettek üldözött felebarátaik mentésében.

„Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part, s a csillagok vezetnek” – írta Németh László. Az 1848–49-es szabadságharc olyan fényes csillag, amely már egy és háromnegyed évszázada mutatja az utat nekünk, mai magyaroknak. Ne hagyjuk feledésbe merülni hírneves és hétköznapi hőseinek és tetteiknek dicső emlékét.

Nekünk, reformátusoknak minden esztendő az élő Ige éve. Lényeges, hogy nyissunk a körülöttünk élő, nem egyházias, de a spiritualitásra fogékony, értékhordozó emberek felé is, bekapcsoljuk őket az egyház vérkeringésébe. A velük folytatott párbeszéddel építhetjük azt a hidat, amely összekötheti az elvilágiasodott embereket az élő Ige üzenetével.

Arra intette az Ige hallgatóit, hogy mi is engedjük a Szentlélek irányítását és vezetését az életünkben. Deák Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor, a csillaghegyiek szeretett Zoli bácsija hazatért Teremtőjéhez és megváltó Krisztusához.

Amikor minden év októberének végén a reformáció kezdetére – Luther Márton legendás wittenbergi fellépésére és azt követő tetteire – emlékezünk, nem csupán egy régmúlt történelmi eseményt idézünk föl, hanem egy máig tartó és a jövőbe mutató „végtelen történet” részesévé is vál(hat)unk.

Titan és Titanic – ezek a hajónevek eleve a hübrisz megnyilvánulásai: a titánok óriási termetű és erejű ősistenségek voltak, az ég istenének fiai. Ahogy Ikarosz bukását is a hübrisz okozta, mert az apja által készített szárnyakkal túl magasra repült az ég felé, s a nap heve megolvasztotta a tollakat összetartó viaszt, így a mesterséges szárnyait vesztő fiú lezuhant, a tengerbe veszett.

Református magyar patriótaként azt is jó volt hallanom, hogy a pápa külön kiemelte a határokon kívül élő magyarokat, mint akik fontos részei a nemzetnek. A látogatása után, Rómában a magyarokat bátor és a múltját erősen az emlékezetében tartó népnek nevezte, amelyről két kép él benne: gyökerek és hidak.

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” E közismert szavakkal ér véget a kétszáz éve született Madách Imre mesteri műve, de talán jóval kevesebben ismerik ezt az Igét: „Bízzál az Úrban és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.” Pedig küzdeni és jót tenni csak Istenben bízva, rá figyelve és hallgatva lehet.

Hazánkban egy nő élete során átlagosan egy vagy két gyermeket hoz világra, és nevel fel. A teljes termékenységi arányszám 1,5 körül ingadozik, de legalább 2,1-re kellene emelni. Hogy megálljon az 1981 óta tartó népességfogyás, az évi kilencvenezer körüli újszülöttnél tizenöt-húszezerrel többnek kellene világra jönnie. Ez nem lehetetlen, hiszen az 1950-es évek első felében évente több mint 200 ezer gyermek született, és az 1970-es évek közepén is közelítően ennyi.

„Világ világa” – így nevezi egyik legkorábbi nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom Jézust, s ennél tömörebben nem lehet kifejezni, hogy ő az egész világ világossága, egyben a világosság világa.

A nagyenyedi református kollégiumot fennállása első két százada alatt háromszor is szinte megsemmisítő pusztítás érte, de mindig újjáéledt. Túlélte a trianoni diktátumot, 1945 után az államosítást és a négy évtizedes nacionálkommunista diktatúrát. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek 2000 után visszaszolgáltatott iskola újjászületésének és nagy újjáépítésének szimbolikus dátuma a 2016-os újraszentelő ünnepség volt.

Päivi Räsänent, ötgyermekes édesanyát, a Biblia idézése miatt kisebbség elleni gyűlöletkeltéssel, a homoszexuálisok egyenlőségének, méltóságának megsértésével vádolják. Több ezer magyar tartott őt támogató szimpátiatüntetést Budapesten. A szervezők szerint azért, mert a politikus asszony pere minden európai keresztény/keresztyén ügye. A per végkifejlete precedenst teremthet a szólás-, a lelkiismereti és vallásszabadság, az európai kultúra alapvető értékei tekintetében is.

Bár életünk mennyiségi ideje elmúlik, a minőségi – kegyelmi – idő egyre több hittel, reménnyel, szeretettel tölthet el bennünket, s ez többet ér, mint bármilyen gyógyszer, bármekkora vagyon.

„Vagy nyereség, avagy veszteség, de róla megemlékezni gyönyörűség” – írta Tinódi Sebestyén 1554-ben megjelent Krónikája ajánlásában a magyar vitézek tetteiről. Emlékezni elődeinkre öröm és egyúttal kötelesség, még akkor is, ha a múlt nemcsak örömet és nyereséget, hanem sok fájdalmat, szenvedést, veszteséget is hordoz. Múltunk egésze a miénk, s lehet, hogy nem mindenben lehetünk büszkék eleink tetteire, de meg- és kitagadni nem lehet őket.

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon” – tanította Jézus már a kapernaumi zsinagógában (Jn 6,54– 56). Ezt ma sem könnyű felfogni, mert az eucharisztia, az úrvacsora misztérium, az Úristen titka.

A magyar törvények nem diszkriminálják a felnőtt korúak szexuális viselkedését, mert az az intim szféra szabadságához tartozik. Mi, reformátusok viszont ragaszkodunk hitünkhöz és a bibliai tanításhoz, mely szerint Isten az általa férfiúvá és asszonnyá teremtett első emberpárt megáldotta, és ezt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá.”

Ma már szinte közhely, hogy a keresztyénség a legüldözöttebb vallás a világon, immár Európában is. Az iszlamista terrorcselekmények mellett egyre gyakoribb a szélsőbaloldali, liberális, ateista keresztyénellenes gyűlölködés, uszítás, diszkrimináció.

Bátor magatartása, a hitbéli meggyőződéséhez végsőkig ragaszkodása, az Isten Igéje iránti hűsége tette történelemformáló személyiséggé Luthert, és az az ő ötszáz évvel ezelőtti helytállása tette visszafordíthatatlanná a reformációnak nevezett vallási, egyházi megújulási mozgalmat, amely új kezdetet jelentett Európában.

A nem hívő jeles tudós, Csíkszentmihályi Mihály pszichológus úgy véli, az emberi kultúra fejlődése során kialakult világvallások a legjelentősebb személyközi ismerethordozók, amelyek lehetővé tették, hogy az egymást követő generációk elődeik kollektív tudására, emlékezetére is támaszkodhattak. Így volt esélyük a sikeres alkalmazkodásra, fennmaradásra és fejlődésre.

December nyolcadika, az advent második vasárnapját követő keddre esett. Az Egyesült Királyságban ezen a napon kezdték meg az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltás beadását. Magyarországon ugyanekkor elindult a regisztráció a vakcinainfo.gov.hu weboldalon a védőoltásra. Ekkor több mint hatezer fő volt a koronavírusban elhunytak száma.

A történelem orgonáján az Isten játszik – nyilatkozta a felsőpetényi fogságából 1956. október végén kiszabadított Mindszenty József bíboros, hercegprímás. Híres november 3-ai rádióbeszédében ő is a szabadságról és a nemzeti egységről beszélt.

Bár idén rendhagyó módon elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, mégse búslakodjunk, mert az ünnep végső soron a szívben, a lélekben él. S ha Szindbád ismét eljönne a fővárosba, tűzijátékot most ugyan nem láthatna, de azt igen, hogy túléltük a pusztító járvány első hullámát, kibírtuk a korlátozásokat, és megtanultunk alkalmazkodni az új körülményekhez.

Ha elfogadjuk a Szentlélek ajándékát, megtörténhet a csoda, amelyről Pál apostol írta a korinthusiaknak: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” Jézus tanítása, egyben parancsa nemcsak Nikodémusnak, hanem nekünk is szól: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

A fegyelem, a cselekvés, a szenvedés – és végül a halál a fő állomások a szabadság felé vezető úton. Babits Mihály ezt írta Psychoanalysis Christiana című versében: „Szenvedésre lettünk mi. / Szenvedni anynyi, mint diadalt aratni: / Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, / míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya / beállítson majdan szobros csarnokába.”

Mintha Ady keserű vádjára – „…még a Templomot se építettük föl” – válaszolna Csanádi, megerősítve azt a történészi felfogást, hogy elsősorban a sok-sok templom és iskola (a hit és a tudás) tartotta össze és tartotta meg a darabokra szakított, szétszórt magyarságot a romlás évszázadaiban, majd a trianoni diktátum óta eltelt száz évben is.