Nagy megtiszteltetés a Pécsi Református Kollégiumban szolgálni, nem létezik annál nagyobb ajándék, hogy fiatalok és kollégák bízattak rám. A missziót és a hitvalló szolgálatot laikusként, civilként is tudjuk végezni. Az Atya megtanította: ő jobban ismeri a saját terveinket, mint mi magunk. Nem mondom, hogy könnyű volt ezt elfogadni, de hálás és boldog vagyok ebben a szolgálatban.

– Szénási János is nagy hatással volt rám igehirdetéseivel, személyiségével. A családom és mindaz, amit általuk kapok, alapjaiban határozzák meg személyiségemet és gondolkodásomat. Jelenleg a kozármislenyi gyülekezetbe járunk, ahol a férfikört vezetem.

Több ezer diák, több mint ezer pedagógus, tizennégy tagintézmény – így lehetne összefoglalni a harmincéves jubileumát ünneplő Pécsi Református Kollégium történetét számokban. A szavak és az emberi történetek azonban mindig többet mondanak. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk vezetőkkel és öregdiákokkal.

– Az egyik nyáron anyukám hittantáborba küldött Tiszakeszire. Ott tapasztaltam meg az Úristen szeretetét. A családban mi nem mutattuk ki a vonzalmunkat, bár tudom édesanyámról, a mai napig végtelenül szeret minket. Tiszakeszin, számomra hihetetlenül idegen emberek mutatták ki a szeretetüket. Ezután minden évben részt vettem a táborban, folyamatosan fejlődtem az Úristennel való járásban.

– A kép letisztult, nincs sok dilemma: a református intézmény legyen református, XXI. századi keresztyén pedagógiai intézmény, azokon az alapokon, amelyek idáig fölépítették. A másik parancsoló elv maga a gyermek, a munkánk célpontja. Fontos, hogy nem gyermekközpontúak, hanem Krisztus-központúak vagyunk.

– Az Úr csodásan működik, teljesen átformálja az ember személyiségét, halkan, végtelen tapintattal és gyengédséggel. Sokkal tudatosabb lettem. Tisztábban látom a gyengeségeimet, hogy mit kell javítani magamon, és nem menekülök ez elől. Ez a vágy mindig is bennem volt: tisztának lenni, egyenesen élni.

– Istent teremtő, alkotó, kreatív elmeként tudom megragadni. Ebből születünk mindannyian. Nagyon szeretem magát az embert, aki az Isten által teremtett eredeti állapotában csodálatos, de csúnya és gonosz is tud lenni. Érdekes az embernek ez a kettőssége, engem lenyűgöz.

– A szenvedélybetegségből való szabadulás képviselője vagyok a bizonyságtevésemmel, amelyre nekem is szükségem van. Felépültem az alkohol rabságából, és időnként erről beszélnem kell: olyan ez, mint egy vírusellenőrző program. Megtartó erő, hogy ezreknek mondtam már el, elültetve a reménységet a szívükbe.

– Miből jött az áldás? Miből jött Isten építő munkája az emberekben? Isten szándékából. A kérdés az volt, mi mit teszünk mindezért. Imádkozunk? Hogyan szervezzük meg, hogy itt közösség legyen? Rengeteg gyermek és csecsemő volt, ezért babaszobával, a gyermek-istentiszteleteknek korosztályok szerint külön helyiségekkel épült a templom.

A Baranyai Református Egyházmegye új esperese, Wébel Zsolt tudatja: a tiszta krisztusi evangélium hirdetését tartja szem előtt, a lelkésztársakkal való kapcsolatot, a segítőkész viszonyulást, a közös igeolvasást és imádságot.

A Baranya déli részének munkaerőpiaci szempontból nehéz helyzetű térsége különösen rászorul arra, hogy a képzési kínálat kövesse a piac igényeit – mondta Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója annak kapcsán, hogy idén szeptembertől a Pécsi Református Kollégium fenntartásában működik a sellyei mezőgazdasági technikum.

A dráma- és az alkotópedagógia gyakorlatába nyújtott betekintést az általános iskolák felső tagozatán és gimnáziumban tanító pedagógusoknak a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolájának szakmai napja. Az intézmény célja a gyermekek közötti empátia fejlesztése, a konfliktuskezelés, a befogadó iskolai környezet megteremtése.

– Egy lelkipásztornak tudnia kell, egy gyülekezet pillanatnyi élethelyzetének megfelelően mi a teendője. Mint ahogy egy szakmáját jól ismerő kertész, földműves is tudja, mikor milyen idénymunkát kell elvégeznie. Mi azonban azt is tudjuk: a növekedést Isten adja – fejtette ki Komor Csaba lelkipásztor beiktatásán, Vámospércsen Derencsényi István nyugalmazott főjegyző.

– A fiatalok igénylik, hogy a kommunikáció ne egyoldalú, hanem párbeszéd legyen. Szeretnék érezni, hogy kérdéseiket komolyan vesszük. Szükségük van olyan vezetésre, amelynek köszönhetően biztonságban lehetnek, hibázhatnak és újrakezdhetik. Nem kész válaszokat kell kapniuk, hanem segítséget megtalálni a saját útjukat.

– Ha visszaemlékezem, azt látom, hogy amikor Istenre bíztam a gondjaimat, akkor végül mindig beteljesült a kérésem. Tudom, hogy csak Isten segítségével alakulhatott így az életem. Szeretem azt a mondást: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk. Ezt éreztem egész életemben, és érzem ma is. Édesanyám mondta mindig: majd a Jóisten kiparancsolja – tényleg igaza volt.

Ma is szükség lenne arra, hogy jobban jelen legyünk a mindennapokban is az Úr háza és a gyülekezet dolgai körül. Úgy gondolom, az is fontos lenne, hogy többet legyünk együtt, beszélgessünk, együtt gondolkozzunk. Fontos, hogy összetartsanak a presbiterek, és szerintem ebben még erősödhetne a mi közösségünk.

– Hívő családból származom, tizenöt évesen csatlakoztam a hajdúszoboszlói gyülekezet ifjúságához. A lelkészi elhívást tizennyolc éves koromban kaptam, néhány hónappal az egyetemi jelentkezés előtt. A családom megdöbbent, hogy nem orvosi vagy gyógyszerészi pályára lépek, pedig reál beállítottságú ember voltam.

– Azt gondolná az ember, hogy egy kis gyülekezetben a lelkésznek semmi dolga sincsen, de ez nem így van. Én vagyok a gyülekezet lelkésze, hitoktatója, könyvelője, harangozója, a helyi közmunkaprogram vezetője és igazából minden. A Debreceni Egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete vagyunk, közel a városhoz, ezért a fiatalok rendszerint ott keresik a boldogulást.

Amikor távozáskor levettük a védőfelszerelést, és bezárult mögöttünk az otthon kapuja, a következő gondolat fogalmazódott meg bennünk: a hitből fakadó szeretet és odaadás áthatol a zárt ajtókon, maszkokon és köpenyeken. „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Beleszülettem a hitbe. Anyai nagymamám és édesanyám mélyen vallásosak voltak, amióta az eszemet tudom, mindig templomba jártunk. A hitem természetesen formálódott az idők során, sok minden alakította. A hét évvel idősebb bátyám és a tizenegy évvel idősebb nővérem sokszor olvasott nekem a Bibliából, amikor még kicsi voltam.

Igehirdetésében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy régen óvóhelyként is szolgáltak a templomok a vészterhes időkben. Mint mondta, ma is egyfajta menedék az Isten háza: lelki menedék. Mészáros Barnáné Nagy Julianna, a gyülekezet lelkipásztora elmondta, hogy a közösség régi álma vált valóra azzal, hogy újra birtokba vehették a templomot.

Az istentiszteleten Kovács András, az egyházközség lelkipásztora a főbb állomásokat kiemelve bemutatta a gyülekezet történetét, amelynek gyökerei egészen az 1500-as évek elejéig nyúlnak vissza. Az egyházközség gazdag múltjában több kiemelkedő személyiség is feltűnik: a gyülekezet lelkipásztora volt Erőss Lajos, aki később a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lett...

– Fontos a személyes beszélgetés, amely sokszor nem is tudatos a gyülekezetépítés szempontjából. Mégis egy-egy ilyen alkalom – amikor elültetünk egy kis magot a másik ember lelkében – az Isten ügyét szolgálja. Emellett nekem mindig is fontosak voltak a testvérgyülekezeti kapcsolatok és az ifjúság.

Nádudvart legtöbben népművészeti hagyományairól, híres fekete kerámiáról ismerik. Ehhez kötődve jelentős református közösség él itt. Az idősekről gondoskodást tűzték zászlajukra. A húsz éve működő szeretetotthon segíti az elesetteket, és több mint száznegyven családnak ad megélhetési lehetőséget. Erről is beszélgettünk a helyi gyülekezet elöljáróival.

Hajdúböszörményhez közeledve már messziről mutatja az utat a templom tornya a Kálvin téri Református Egyházközséghez. Nemcsak a tér, hanem a város egyik ékessége is a hatalmas, ezernyolcszáz személyes templom. A gyülekezet nem mindennapi történelméről, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a közösség elöljáróival.

– Éreztetni kell az emberekkel, hogy szükség van rájuk. Mindnyájunkra feladatot bíz Isten. Túl kellene lépnünk azon a sztereotípián, amely szerint a hívő élet kimerül annyiban, hogy vasárnaponként eljövünk a templomba, és meghallgatjuk a lelkipásztort. Ez nem ennyi. Az istentisztelet tulajdonképpen annak a végével kezdődik.

Földes a XVI. század végétől többségében református település volt. Az itt élők minden időben tartották és büszkén vallották hitüket. – Stabil és erős a gyülekezet. Más közösségekkel összehasonlítva azt látom pozitívumnak, hogy kicserélődtek a tagok, de nem fogyatkoztunk. Ez ma nagy szó – mondja Kovács András lelkipásztor, aki a megtartó erőt a Szentlélek Úristen munkájában látja.

– Készülni az éjszaka csendjében és a délutáni alvásidőben szoktam. Néha én is elfáradok, de ilyenkor előjönnek a bátorító Igék, és a hit, az imádság erőt ad. Sosem maradok válasz nélkül, mindig kimozdít valami ebből a helyzetből. Hálát adok azért is, hogy jó édesapjuk van a gyerekeknek: amiből csak tudja, kiveszi a részét.

Állami támogatásból renoválták a tetétleni templomot, így a hajdúvidéki gyülekezet ismét ott tarthatja az istentiszteleteket. – Az, hogy az épület évtizedekig használhatatlan volt, lelkiekben is rányomta a bélyegét sok dologra. Most rövid időn belül többször is létszámbeli csúcsot döntöttünk. Úgy tűnik, jó irányba haladunk – vélekedik Mészáros Barna tetétleni lelkipásztor.

– A gyülekezet egységességét tartom az egyik legfontosabb dolognak, ezt munkálom a hétköznapokban is. Kevesen vagyunk, de számomra fontos a közösségünk léte. A nyári hittantáborokban is mindig jelen vagyok, sütök-főzök a gyerekeknek. Mindig nagyon szerettem énekelni, igyekszem ezen a területen is vezetni a közösséget.

– Nem volt saját kátém, közkézen forgott belőle néhány, ezért igyekeztünk mindent még az órán elsajátítani. A lelkipásztorom ebben az időben jegyezte meg édesapámnak – akitől ezt csak később, teológusként tudtam meg –, hogy akár még lelkész is válhatna belőlem.

Templomukat részlegesen felújították, iskolát tartanak fenn, húsz éve működtetnek idősek otthonát. A püspökladányi református gyülekezet lelkipásztora, Pella Pál szerint a lelkész munkája is sokat változott az intézmények megjelenésével. – Korábban a lelki feladatok voltak túlsúlyban, ma az idő nagy részét az intézményi teendők veszik el.

Annak idején el sem tudtam képzelni, milyen az élő kapcsolat Istennel, amikor ő válaszol a kérdéseinkre. Ma már ez az egyik legtermészetesebb az életemben: ő ott van a mindennapjaimban. Az ember az élete során lépcsőfokokat lép a hitében. Minél magasabbra ér, annál több mindent lát és ért meg.

Parányi gyülekezet a fülöpi, kéthetente van istentisztelet. Fontosnak tartjuk, hogy az alkalmakon és a presbiteri üléseken részt tudjunk venni. Emellett ahol éppen vagyunk és az istentisztelet órája ér minket, ott részesei leszünk a szeretet kiáradásának. A szüleim már rosszul látnak, nem tudnak maguk elmenni a templomba.

A közösség tagjai sajátjuknak érzik az Úr hajlékát, minden örömforrásával és felelősségével együtt. A külső mellett erős igény mutatkozik a lelki építkezésre is a hajdúsámsoni egyházközségben. Minden alkalmukon örülünk a bizonyságtételeknek. – Azt hiszem, történelmi időben lehetek Hajdúsámson lelkipásztora – mondja Lovász Krisztián.